• Egészségügy,  Események

    Szülészeti látogatás – 100-ik!

    Örömmel értesítünk minden érintett személyt, hogy augusztus 4-én 15 órától sorra kerül a 100-ik szülészeti látogatás, mely sorozatot 2012. májusában indított a Csíki Anyák Egyesülete, és mely 85 alkalmat ért meg fizikális jelenléttel 2019. januárjáig, majd 2021. márciusától 13 online találkozás következett, és júliustól sikerült újravenni a személyes részvétellel történő találkozókat a kórházi szakemberek és az érdeklődő családok, kismamák örömére egyaránt.

    Várunk tehát szeretettel mindenkit most csütörtökön 15 órától a Kórház 5-ik emeleti könyvtártermébe.

    Találkozás 14.50 órától a kórház belső udvarán a bejáratnál. Előzetes jelentkezés nem szükséges!

    Esemény: https://www.facebook.com/events/1526818501084040/

     

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Augusztus elseje – a Szoptatás Világhetének kezdőnapja

    Csíkszeredában is megünnepeljük a Szoptatás Napját augusztus elsején.

    Helyszíni partnerünk, Hargita Megyei Kulturális Központ jóvoltából, idén is lehetőségünk van együtt gondolkodni, beszélgetni az anyatej szükségességéről, fontosságáról, szerepéről nekünk nők, anyák, és családok életében egyaránt. Amennyiben szeretnétek beküldeni fényképeket ezen meghitt pillanatokról, várjuk szeretettel augusztus elseje 12 óráig a fotókat, melyeket a rendezvény végeztével visszaadunk az édesanyáknak.

    A HMKK alagsori előadójában 16 órától Biró-Kiss Enikő gyógytornász, a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központ munkatársa beszélget a család, az apa szerepéről a szoptatás ideje alatt, majd 17 órától Tamás Mónika a helyi kórház szülésznője és IBCLC laktációs tanácsadó beszélget az érdeklődőkkel, oszlat el tévhiteket, nyújt szakmai segítséget az éppen felmerülő kérdésekre.

    Az esemény díjtalan, várunk szeretettel!

     

  • Események,  Közlemény

    Tusványos – Van, ami örök! Jövünk!

    Figyelem, figyelem – közhírré tétetik, hogy idén újra lesz babasziget, anya- és gyerekpihenő, na és apalegelő 🙂 Tusványoson!
    Az alábbi tartalmas programmal készültünk nektek, várunk szeretettel, előzetes regisztráció, bejelentkezés NEM szükséges 🙂!
    Július 20, szerda
    10.00 Kreatív foglalkozás fából a csíkszeredai Hellowuud csapatával. Az elkészített tárgyak hazavihetők, a foglalkozás 4 év fölötti gyerekek számára javasolt.
    11.00 Babás-mamás kihelyezett találkozó, kávézás, hangolódás a hétre.
    ebédszünet
    15.00 Kiköltözni a Mama Hotelből?!? Kapunyitási pánik, és ami mögötte van társadalomkutatói szemszögből – Dr. Gergely Orsolya szociológus, adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda
    16.00 A szülés lelki folyamata – Skovrán Réka klinikai pszichológus, dúla, és Rácz-Berecz Timea, pszichoterapeuta, dúla – Erdélyi Dúlák Egyesülete, Sepsiszentgyörgy
    17.00 Az anyaság nem verseny – Dézsi Réka dúla, tréner és coach online előadása Budapestről
    Július 21, csütörtök
    10.00 Kicsi(t) társasozunk Csizmadia Ági matektanárral, Csíkszereda
    11.00 A Szülők Háza Program bemutatása – Családokból közösséget építünk határainkon innen és túl! 15 év tapasztalat, Európai Unio legjobb gyakorlat, ENSZ tagság – Előadás és workshop – Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Budapest
    ebédszünet
    13.00 A védőnői rendszer kiterjesztésének lehetőségei a Kárpát-medence elszakított nemzetrészein – kerekasztal beszélgetés. Meghívottak: Dr. Beneda Attila – Család- és népesedéspolitikáért felelőshelyettes államtitkár, Várfalvi Marianna, Országos Kórházi Főigazgatóság, szakmai tanácsadó, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége elnöke, Fűrész Tünde – Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke, Csép Éva Andrea – parlamenti képviselő, Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Márton Zsuzsanna- Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke, Dr. Fülöp Csaba – családorvos, önkormányzati képviselő, Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Kovászna.
    16.00 Zöld Egyszülős Családi Nap – interaktív szakmai fórum a környezettudatosság jegyében
    Fővédnökök:
    Steiner Attila Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára – A jövő energiája a családoknál
    Tánczos Barna Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere – Családi szerepek a környezettudatosság kialakításában
    További előadók:
    Vargha Fruzsina Sepsiszentgyörgy alpolgármestere – 2022. a Közösség Éve
    Demeter János a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, a Vadászati Múzeum igazgatója – Természeti nevelés a fenntartható Székelyföldért
    Jakab István-Barna Kovászna Megye Tanácsának alelnöke – Gazdagok vagyunk
    Moderátor, szervező: Pál Edith, az Egyedülálló Szülők Klubja Háromszék vezetője
    Kiegészítő program: az előadások alatt környezettudatos kézműves foglalkozások, szelektív szemétgyűjtés a Tusványosi tábor körül, kvíz játék, arcfestés gyerekeknek.
    A rendezvény végén közös facsemete ültetés a Tusványos tábor területén.
    A program sajtónyilvános.
    Július 22, péntek
    10.00 Lélegezzünk! – Van-e legalább egy tudatos légzésünk egy nap folyamán? Beszélgetés és légző torna – Páll Orsolya gyógytornász, Csíkszereda
    ebédszünet
    15 órától Dánél Sándor csíkszeredai kerámikus, nagycsaládos édesapa korongozási foglalkoztatót tart gyerekeknek, felnőtteknek.
    15.00 Önkéntes szülői „családi asszisztens” rendszer kialakítása a KCSSZ és az MVSZSZ együttműködésével – Várfalvi Marianna elnök, Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, Márton Zsuzsanna elnök, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Tekse Balázs projektmenedzser MVSZSZ, Kuti Zsolt KCSSZ titkár, projekt koordinátor.
    16.00 Élethelyzetek, amelyek újratervezést igényelnek – és mit kezdünk velük. Hogy viszonyulunk a változáshoz? – Kakassy Blanka pzsichológus, coach, mentálhigiénés szakember, Marosvásárhely
    17.00 Családnak lenni határtalanul az Európai Unióban – a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének programja – Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, Kardosné Gyurkó Katalin elnök,  Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és Szőnyi Kinga elnök, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Budapest.
    Július 23, szombat
    10.00 Kertkaland – gyerekfoglalkozás és társasjátékozás Rusz-Ajtony Eszterrel. A foglalkozást 5-12 éves korúaknak javasoljuk, de már a 3 év fölöttiek is szeretik.
    10.00 Szülői erőforrások, kompetenciák szülés előtt, után – interaktív beszélgetés a várandósokkal, szoptató anyákkal, gyereket nevelő családokkal – Várfalvi Marianna elnök, Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége
    ebédszünet
    14.00 Embert kertjéről – Alternatív kertészkedés egy városi kiskertben – Rusz-Ajtony Eszter a Kertkaland társasjáték kitalálója és környezeti nevelési projektek megálmodója – Csíkszereda
    15 órától Dánél Sándor csíkszeredai kerámikus, nagycsaládos édesapa korongozási foglalkoztatót tart gyerekeknek, felnőtteknek.
    15.00 A szabadság rabságában – Dr. Domokos Lajos pszichiáter, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház
    16.30 A fogápolás fontossága a családban – dr. Incze Adrienn fogorvos és Majlát Zita dentálmenedzser – Csíkszereda
    További hasznos tudnivalók házunk tájáról:
    * Az egyesületi sátornál napközben fakörhintát és kötetlen játszást biztosítunk a kisgyerekek számára, ingyen. A fakörhinta helyes használatát kérjük elolvasni, ki szoktuk függeszteni látható helyre.
    * A sátorunkban ivóvizet és rágcsálnivalót biztosítunk a hozzánk betérők számára, ingyen.
    * A tábor ideje alatt ruha- és könyvvásárt biztosítunk adomány ellenében. Játékokat is viszünk, melyek tetszés szerint hazavihetők. Köszönjük a támogatást!
    Térjetek be hozzánk!
  • Események,  Közérdekű

    XI. Édesanyák Hete

    Várunk szeretettel!

    FB esemény, és tudnivalók: a rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni itt lehet.

    Részletes program:

    ÉDESANYÁK HETE

    május 2-7., Csíkszereda

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Május 2., hétfő

    17.00 – Találkozás a Vár-téren, a Születésfa meglátogatása, esemény megáldása, közös fényképkészítés

    18.00 – A Birth Time című 22 nemzetközi díjnyertes ausztrál dokumentumfilm megtekintése (1h24m)

    Május 3., kedd

    10.00 – Ringató foglalkozás Fazakas-Timaru Carinával – regisztráció itt: https://forms.gle/AC67uQgUB2Gd21rMA

    11.00 – Tudatos szülés – avagy hogy segítsünk magunkon – workshop Török Orsolya gyógytornásszal

    – ebédszünet

    17.00 – A TeenSTAR szexuálpedagógiai program alapelveinek bemutatása – Fikó Enikő tanár, mentálhigiénés szakember és Pál Anna szociálpedagógus

    18.00 – Mitől érezhetjük magunkat jó anyának? – Dézsi Réka dúla-tréner, coach, Budapest – zoom előadás

    Május 4., szerda

    10.00 – Ciróka-maróka ölbéli játékok totyogóknak Bodor Réka pedagógussal, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány – regisztráció itt: https://forms.gle/ibjuME3jzm2mAjFQ7

    11.00 – Kézműves foglalkozás édesanyáknak (makramé kulcstartó készítés) Bodor Rékával, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány – regisztráció itt: https://forms.gle/w73kX3fgxYTvu3td9

    – ebédszünet

    16.00 – Havi „szülészeti látogatás”, szülés előtti/alatti tájékoztató találkozó a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szülészeti, újszülött osztály orvosaival, ápolóival, szakembereivel

    17.00 – Cikluskövetés, avagy családtervezés és orvostudomány – Dr. Bálint Balázs szülészorvos, Budapest

    17.30 – Gondolatok a természetes szülésről – Dr. Bálint Sándor szülészorvos, pszichoterapeuta, Budapest

    18.00 – Miért fontos figyelni a terhességi cukorbetegségre, kiket érint leginkább, megelőzhető? – Dr. Máté Beáta diabetológus

    Május 5., csütörtök

    10.00 – Tudatos szülés utáni rehabilitáció – workshop Török Orsolya gyógytornásszal

    11.00 – Közös séta és megemlékezés az Anyaság szobornál a Millenniumi templomkertben

    – ebédszünet

    16.00 – Légúti megbetegedések gyermek- és felnőttkorban – Dr. Törsök Anikó gyermekgyógyász és Dr. Dombi István tüdőgyógyász

    17.00 – Előkészítő osztály, iskolakezdés! Hogyan döntsünk? – Molnár Szilvia pedadógus, gyógypedagógus, és Kádár Enikő pszichológus

    18.00 – Pöltl Ákos – Digitális Önvédelem:  A közösségi média mögött meghúzódó gazdasági profittermelő modell és hatása gyermekeinkre, családjainkra – A Mathias Corvinus Collegium – Erdély online eseménye

    Május 6, péntek

    09.00-12.00 – Péntek reggeli kávé, és baba- és gyermekruhabörze

    – ebédszünet 

    17.00 – Bölcsi- és ovimustra kérdezz-felelek – Márton Adél koragyermekkori nevelésért felelős Hargita megyei tanfelügyelő és Sógor Enikő alpolgármester

    18.00 – Nem gyerekdolog! (Iskolai bántalmazás, megbélyegzés, kirekesztés) – Dimén-Varga Tünde iskolapszichológus, integratív gyermekpszichoterapeuta, Székelyudvarhely

    Május 7, szombat

    10.00 – Tombolahúzás/sorsolás, arcfestés

    Rendezvényünk kitartó támogatója az RMDSZ – Communitas Alapítvány, köszönjük nekik és barátainknak, támogatóinknak és az édesanyáknak, akik sok szét tombolára szánt tárgyat, szolgáltatást ajánlottak fel!

  • Események,  Közérdekű

    1. Fuss Neki! Csíkszereda

    Kedves Barátaink!
    Első ízben indul Csíkban a Fuss NEKI Csík program, melyet a The House hozott el Udvarhelyről az SZKA – Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványtól, és melyben a Csíki Anyák Egyesülete is részt vesz néhány közösségi projekttel. (bővebben itt olvashattok az elképzeléseinkről: https://fussneki.ro/organisation/csiki-anyak-egyesulete/)

    Nagyköveteket toborzunk, vajon kik azok a barátaink, akik segítenek nekünk elérni céljainkat a közért? Bekapcsolódni a világ bármely pontjáról lehet, ami fontos, hogy május 22-én 11-13 óra között kell teljesíteni a vállalt km-ek leszaladását, sétálását, biciklizését, rollerezését, és ezt majd egy app segítségével valamiképp alátámasztani. A szabályzatot itt böngészhetitek, a Nagykövetek szekcióban pedig minden részlet megtalálható, fontos, hogy április 25-ig regisztráljatok.
    Aki inkább anyagiakkal támogatná az ügyet, azt is jelezhetitek nekünk, a projekt adománygyűjtő fázisa április 26 – május 22 közt zajlik. Az esemény itt megtekinthető: https://www.facebook.com/events/4653762758066995
    Mindenképp köszönjük, ha támogatjátok a helyi közösséget!

    Más projektekről itt lehet olvasgatni, és kívánjuk, hogy legyen Csík egy jobb hely, egyre jobb mindenkinek!

  • Események,  Közérdekű

    Családvédelmi konferencia Csíkszeredában

    Kedves Barátaink!

    A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Csíki Anyák Egyesülete közös programjaként, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládosokért partnerségében március 28-án Családkonferenciát szervezünk a Hargita Megyei Sérültek Egyesületének Összefogás házában 16 órai kezdettel. A két órás konferencia célja a magyarországi és a Kárpát-medence országaiban érvényes családpolitikák összehasonlítása, rövid bemutatása.

    A kulturális elemekkel díszített előadás-sorozatot mindenki számára ajánljuk, aki hisz a család erejében.

    Várunk szeretettel!

  • Események,  Közérdekű,  Workshop

    Álarckészítő kézműveskedés

    Várunk szeretettel minden kikapcsolódni vágyó édesanyát egy hangulatos kézműveskedésre és történelmi kitekintőre február 24-én, csütörtökön 18 órától a Hargita megyei Kulturális Központ alagsori termébe. Ha mégis gyerekekkel jönnétek, igyekszünk a legkisebbeket más tevékenységgel lefoglalni, de az is jó lenne, ha ez a TI IDŐTOK lenne, velünk! Kérünk regisztráljatok, hogy tudjuk biztosítani a kellő mennyiségű fogyóanyagot: https://forms.gle/FGD7dohSte513BSW9
    A foglalkozáshoz való hozzájárulás 10 lej/felnőtt. (Kézműveskedő gyerekeknek ingyenes, legkisebbeknek is.)
    Foglalkozásvezető Sándor Kata édesanya. Gyertek 🙂!

  • Események,  Közérdekű,  Közlemény,  online esemény,  Pályázat

    (H)azám! a Kárpát-medence 2022-es Nagy Családi Vetélkedője

    Szeretettel és örömteli vágyakozással osztjuk meg a lenti információkat az olvasóinkkal, miszerint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége idén újra meghirdeti a (H)azám! a Kárpát-medence Nagy Családi Vetélkedőjét.

    Együtt játszik a magyar család!

    A játékszabályzat kiírásának megfelelően bármely, a Kárpát-medencében élő magyar, kis és nagycsalád részt vehet a két online, majd május 7-én az élő döntőn Budapesten!

    Az Országgyűlés határozata alapján 2020 a Nemzeti összetartozás éve volt.
    2022 pedig A Cselekvő Nemzet Éve!

    Ennek jegyében a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCsSz)
    összmagyar Nagy Családi Vetélkedőt hirdet (H)azám! címmel 2022-ben is.

    A játékról

    2020-ban a Kárpát-medencei magyar családoknak különleges lehetőségük nyílt egy izgalmas, értékes nyereményekkel kecsegtető játékban való résztvételre, amely a (H)azám! címet viselte.

    Nagy Családi Vetélkedő (NCSV) történetéből
    Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületénél (KMNE) ezidáig tizenegy ízben került megrendezésre az a játékos vetélkedő, amelybe lelkesen kapcsolódtak be a családok, azon belül mind a fiatalabb, mind az idősebb nemzedékek – saját tudásukkal, alkotókedvükkel és lendületükkel. Évről évre új témákkal, tartalommal és izgalmas feladatokkal találkozhattak a részt vevő családok.

    A játékszabályzatot itt olvashatják részletesen: https://www.ncsv.hu/jatekszabalyzat.html

    A (H)azám! három fordulóból áll:
    Az I. forduló kérdései, feladatai főként a magyar család fogalmával, képével kapcsolatosak a magyar irodalomban, néprajzban, történelemben és képzőművészetben.

    A II. forduló kiemelt témái a határokkal elválasztott nemzetrészek jellegzetességeihez kapcsolódnak.
    A két első forduló kérdéssoraira és alkotó feladataira a megoldásokat a világhálón keresztül lehet beküldeni.

    A harmadik forduló az élő döntőt jelenti: ide az elért pontszámok alapján kapnak majd személyes meghívást a családok. A döntő egy élménydús együttlétet jelent majd, ahol elsősorban nem a családok tárgyi tudása, hanem leleményessége, vállalkozó szelleme és alkotó kedve számít majd.

    Fontos tudnivalók:

    • Első lépés: a játékban való részvétel a játék honlapján történő regisztráció után lehetséges. A kérdések és feladatok egy előre jelzett időtartamon belül lesznek elérhetőek, megválaszolhatók. Az adott időtartam lejárta után a megoldások beküldésére már nincs lehetőség.
    • Kik regisztrálhatnak a játékra? Bármely, a Kárpát-medencében élő kis és nagy magyar család.
    • A játék menete: a család egyesíti erejét, tudását, alkotókedvét, kicsik és nagyok közösen együttműködve oldhatják meg a két első forduló feladatait. A helyes megoldások pontokat jelentenek, amelyek közelebb viszik a családot az Élő Döntőben való izgalmas részvételre.
      Pontegyezőség esetén a helyezésről a beküldés időpontjának sorrendje dönt.
    • Hány család kerülhet a döntőbe? Hat. Egy Magyarországról, egy Erdélyből, egy Felvidékről, egy Kárpátaljáról, egy Délvidékről és még egy abból a térségből, ahonnan a legtöbb helyes megfejtés érkezik. Ilymódon jelképesen egyesülnek az egymástól határokkal elszakított területek.

    Fontosabb időpontok:

    I. online forduló
    Kezdés: 2022.02.26.
    Beküldési határidő: 2020.03.15, éjfélig


    2022. február 26-án indul az első forduló.
     A kérdések és feladatok megoldásait 2022. március 15-e éjfélig lehet beküldeni. A megszerzett pontok számáról visszajelzést kapnak a játékosok. Ennek időpontja függ az NCSV-ben részt vevő családok számától (nagy számú résztvevő esetében a várakozási idő meghosszabodhat, ezért türelmet kérünk).

    II. online forduló
    Kezdés: 2022.04.02.
    Beküldési határidő: 2022.04.18, éjfél

    2020. április 2-án kezdődik a második forduló, és április 18-án, éjfélkor zárul. A megszerzett pontok számáról visszajelzést kapnak a játékosok. Ennek időpontja függ az NCSV-ben részt vevő családok számától (nagy számú részt vevő esetében a várakozási idő meghosszabodhat, ezért türelmet kérünk).

    A két első forduló kérdéssoraira és alkotó feladataira a megoldásokat a világhálón keresztül lehet beküldeni.

    NYEREMÉNYEK: https://www.ncsv.hu/nyeremenyek.html

    I. és a II. helyezett 150 000 – 150 000 Ft

    III. és a IV. helyezett 100 000 – 100 000 Ft

    V. és a VI. helyezett 50 000 – 50 000 Ft

    ÉS EZ MÉG NEM MINDEN!

    A döntő időpontjában 6 család 2 éj/3 napot Budapesten tölthet!
    Kisorsolunk egy családi üdülést (2éj/3nap) az összpontszám 75%-át elérő játékosok között a festői környezetben elterülő, kárpátaljai Vadvölgy panzióban.

  • Események,  Közérdekű,  Pályázat,  Workshop

    Mézeskalácsdíszítés – Adventi csendesülő és hangolódás 2

    Kedves Barátaink!

    December 9-én kedves hangulatban zajlott az Adventi csendesülő programunk első része, Solymosi Alpár lelkipásztor bibliai példázata után, kellemes gitározást követően Sándor Kata édesanya mutatta meg a résztvevőknek a különleges transzfertechnikával készíthető adventi lakásdekorációt, a kellemes levendulaillat pedig átszőtte az alagsori terem hangulatát.

    Ennek folytatásaként, december 20-án újabb „kézműveskedésre” hívunk titeket, ezalkalommal Lázár Irénke édesanya babázik, gitározik a legkisebbeknek, hangulatot teremtvény az alkotók számára, és Kovács Karolina, Todor-Ciuche édesanyák vezetésével pedig a legfinomabb mézeskalácsokat díszíthetjük.

    Mivel a jelen érvényben lévő előírásoknak szeretnénk megfelelni, ezért fontos, hogy időben regisztráljanak a résztvevők, mert ennek függvényében tudjuk fogadni a további érdeklődőket, és csakis az előzetesen jelentkezőket tudjuk fogadni teltház esetén. A foglalkozásra saját mézeskalácsot lehet hozni, vagy a helyszínen váltani adomány ellenében, melyet jótékonysági célra szánjuk.
    A jelentkezést hétfőn, 20-án 15 órakor zárjuk. Amennyiben maradnak szabad helyek 15 óra után is, az esemény alatt lehet jelentkezni bejegyzéssel.
    A rendezvénysorozatot az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatja.
    Helyszíni partnerünk a Hargita Megyei Kulturális Központ.
    Köszönjük mindkét intézménynek a bizalmat!
  • Események,  Koncert,  Közérdekű,  Pályázat

    10 éves az Egyesület – Kelekótyáékkal ünnepelünk

    Kedves Barátaink!

    A márciusban (2011.03.11.)  jubiláló egyesület régi álma válik valóra az óév utolsó napjaiban, ugyanis a baróti Kelekótya együttest láthatjuk vendégül kicsik és nagyon örömére egyaránt. Az interaktív gyermekkoncert december 27-én 18 órától kezdődik a megyeháza márványtermében, a belépés az épület árkádos oldalán az óra alatt történik. A belépés díjtalan.
    Minden táncikálni vágyót vagy csak karácsonyi ünnepeket kipihenőt várunk szeretettel!
    A rendezvény a Csíki Anyák Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös rendezvénye. Az ünnep megvalósítását az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatta, köszönjük mindenkinek mindennemű segítségét!