-
Szerdán Folker gyerektáncház a Várban!!!
Kedves Célközönség, honlapolvasóink!Az áprilisi nagysikerű Folker koncert után, újra városunkba látogat a sepsiszentgyörgyi magyar népzenét játszó együttes. Ezalkalommal szabadtéren, bensőségesebb hangulatban zajlik a rendezvény, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket, kicsiket szüleikkel, nagyszülőkkel. A hangulat sokaknak ismerős, és garantált!
Jegyek ára 3 lej gyerekeknek, felnőtteknek 6 lej, a harmadik gyerektől ingyenes a belépés egy családon belül. Elővételben a Fun FM titkárságán lehet jegyeket vásárolni, valamint a táncház napján 18 órától a helyszínen.
Belehallgatni az együttes dalaiba innen lehet.
Gyertek el, szeretettel várunk!
-
Szombatra készülünk!
Sziasztok,
miután az időjárást igazán elrendeztük, és megközelítőleg 1000 arcot festettek a lányok (Kerieri, Bizsu és Nagy Szidi), úgy véljük, pár nap pihenő elégséges egy újabb hajrá előtt. Ebből a mai, csütörtöki, már el is telt, pénteken még főpróbálunk, és szombaton várunk minden székely családot szerettel a HMT Multifunkcionális központjának udvarára, egy egész napos ügyesen kitalált, vidám, bensőséges pokrócos kiülésre.A II. Székelyföldi Napok keretén belül megszervezett III. Székelyföldi Családok Napját 10 órától Böjte Csaba testvér, a mi gondviselő apánk nyitja szentmisével a Kegytemplomban, majd 11 órától kezdődően átvonulunk a kék épület udvarára, ahol több tematikus sátorban ki-ki megtalálhatja a számára legkedvesebb időtöltést.
A program a következő forgatókönyv szerint zajlik:
11.oo – 17.oo óra között
Tematikus sátrak:
- Kaptár sátor: Anyaság, család, gyereknevelés (szoptatás, hordozás, pelenkázás stb.), arcfestés – Csíki Anyák Egyesülete
- Dr. Bubó sátra: dr. Bachner Katalin-Eszter gyermek- és családorvos, dr. Törzsök Anikó gyermek- és családorvos, dr. Gaál Judit családorvos és dr. Kovács Emőke családorvos
- Micimackó és barátai sátra: Kelemen Zsófia gyógytornász – Juventus Alapítvány, Márton Réka és Váta Emese logopédusok
- Garfield sátra: Szenvedélybetegségek – ’NE SZÚRD EL A KARI-ERED’, Kalóz János György pszichológus, drogprevenciós szakember
- Hupikék törpikék sátra: Önkéntesség – Caritas
- Vuk sátra: Elsősegélynyújtás – Csiszér Csaba
- Szent Ferenc sátra: néptáncelőadást mutatnak be a Szent István-ház gyerekei, meghívott: Simó Irma klinikai pszichológus, és mentálhigiénés szakember – Szent Ferenc Alapítvány (Balázs Zsóka, Böjte Csaba testvér, Kolozsvári Tibor, Karda Róbert).
- Hófehérke és a hét törpe: Nagycsaládosok – Kristály József és családja Csíkszentdomokosról
13.oo – 14.oo óra: ebéd
14.oo – 16.oo óra: családi vetélkedők, közös játék, aszfaltrajz festés a Caritas vezetésével
16.oo – 16.3o óra: díjazások (sütemény, vetélkedők, legnépesebb, legidősebb, legfiatalabb szülő stb.)
16.3o – 18.oo óra: koncert – Szabó Enikő, Páll András (Alkalmi)
Jó tudni:
- a CsAkEgy sátornál folytatódik az arcfestés gyerekeknek
- eső esetén bevonulunk a Multiba
- díjazzuk a saját készítésű, otthonról hozott sütiket
- jó lenne, ha mindenki hozna pokrócot magával
Az esemény a Hargita Megye Tanácsának Székelyföldi Családok programja keretén belül, egyesületünk, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, és a Caritas – Családsegítő Szervezet segítségével jött létre. Részvételi szándékot holnap, péntek délig lehet jelezni az info@hargitamegye.ro címre, vagy a 0266.207701/1113 telefonszámon, valamint regisztrálni a helyszínen lehet.Gyertek, mert elvárunk:), és szóljatok a szomszédoknak is!
-
Június elseje VAN!
Kedves Gyerekek, Szülők, Nagyszülők!
Hargita Megye Tanácsának Székelyföldi Megyék Családprogramja társszervezésében, a Csíki Anyák Egyesülete június 1-én megrendezi az idei Gyermeknapot. A rendezvény lebonyolításában résztvesznek a Hargita Megye Energiatakarékossági Közszolgálat munkatársai is az Active Access mobilitási projektjükkel.A program részletesebben:
1o.oo – 1o.1o Hivatalos megnyitó
1o.1o – 12.oo Néptánctanítás gyerekeknek Ádám Katival
1o.3o – 1o.4o Mesét olvas Keresztes Szabolcs színművész
1o.4o – 11.4o Mese alapján aszfaltrajzverseny Mezey Ildikó illusztrátor vezetésével
11.4o – 12.oo A délelőtti aszfaltrajzverseny díjazása
12.oo – 12.3o Bábszínház – a Boszorka bábcsoport Kacor király című darabja
13.oo – 14.oo Zumbatanítás gyerekeknek
13.oo – 17.oo Sakkverseny – Bíró Sándor nemzetközi sakkmester és segédje
14.oo – 17.oo Kézműves foglalkozások, játékkészítés természetes anyagokból: ugrókötél, rongybaba, társasjáték, autó, nemezlabda, célbadobós játékok stb. Szász Judittal a Pörgettyű Egyesülettől
14.3o – 14.4o Mesét olvas Keresztes Szabolcs színművész
14.4o – 15.4o Mese alapján aszfaltrajzverseny Szabó Györgyi képzőművész vezetésével
15.4o – 16.oo A délutáni aszfaltrajzverseny díjazása
17.oo – 18.3o A rendezvény zárása
18.3o – 19.4o Gyerekkoncert, Role együttes
EMELLETT EGÉSZ NAP INGYENES SZOLGÁLTATÁSOK:
– Arcot festenek: Keresztes-Nyirő Erika, Sólyom Zsuzsanna, Nagy Szidónia
– Vattacukor
– Légvár
Meglátogatjuk és ajándékot viszünk a zsögödi Manó Tanoda speciális iskola gyerekeinek 10.30-12.30 között, valamint 14.00-16.00 órák közt a megyei kórház gyermekosztályán fekvő kisbetegekhez megyünk, és ajándékozzuk meg őket. Visszük magunkkal az egész nap gyerekeket szórakoztató külön bejáratú bohócunkat is!
Mindenkit szeretettel várunk, regisztrálni az eseményre, versenyekre a HMT és a CsAkEgy sátraknál lehet.
-
Gyereknapra készülünk
Sziasztok,
Napok óta folynak az egyeztetések a Hargita Megyei Tanács Családosok programvezetőivel, Ádám Ágnessel és Bándi Tündével a közösen megszervezett gyereknapi esemény kapcsán.Program:
2011. június 1., szerda, helyszín: Szabadság-tér
1o.oo – 1o.1o Hivatalos megnyitó
1o.1o – 12.oo Néptánctanítás gyerekeknek Ádám Katival
1o.3o – 1o.4o Mesét olvas Keresztes Szabolcs színművész
1o.4o – 11.4o Mese alapján aszfaltrajzverseny Mezey Ildikó illusztrátor vezetésével
11.4o – 12.oo A délelőtti aszfaltrajzverseny díjazása
12.oo – 12.3o Bábszínház – a Boszorka bábcsoport Kacor király című darabja
13.oo – 14.oo Zumbatanítás gyerekeknek
13.oo – 17.oo Sakkverseny – Bíró Sándor nemzetközi sakkmester és segédje
14.oo – 17.oo Kézműves foglalkozások, játékkészítés természetes anyagokból: ugrókötél, rongybaba, társasjáték, autó, nemezlabda, célbadobós játékok stb. Szász Judittal
14.3o – 14.4o Mesét olvas Zsigmond Éva-Beáta színművésznő
14.4o – 15.4o Mese alapján aszfaltrajzverseny Szabó Györgyi képzőművész vezetésével
15.4o – 16.oo A délutáni aszfaltrajzverseny díjazása
17.oo – 18.3o A rendezvény zárása
18.3o – 19.4o Gyerekkoncert, Role együttes
EMELLETT EGÉSZ NAP:
– Arcot festenek: Keresztes-Nyirő Erika, Sólyom Zsuzsanna, Nagy Szidónia és Forró Botond
– Vattacukor
– Légvár
Várhatóan bohócunk is lesz, de ez még meglepetés:).
Tervben van a zsögödi ManóTanoda speciális iskola meglátogatása, és a gyerekek megajándékozása 10.30-12.30 között, valamint a Megyei Kórház gyermekosztályán fekvő kisbetegek megörvendeztetése, megajándékozása is 14.00-16.00 órák közt.
Szeretettel várunk minden kicsit, nagyot!