• Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Szülészeti látogatás áprilisban

    IMG_9247Az április szülészeti látogatásra 9-én, szombaton 10 órától kerül sor, találkozunk 9.50-kor a kórház belső udvarán. A látogatást Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti. Kísérőiteket se felejtsétek otthon, hozzátok el kérdéseiteket, föltétlenül legyen nálatok folyadék, és a látogatás ideje alatt javasolt a laza öltözet, sajnos leülési lehetőség nincs a folyóson. Ha valaki úgy érzi, nem bírja ki, hozzon magával esetleg összecsukható kicsiszéket.

    Várunk szeretettel, szóljatok érintett ismerőseiteknek!

  • Események,  Közérdekű

    Babahordozó találka második alkalommal

    Kedves Érdeklődők!

    Megtartjuk második hordozós találkozásunkat 2016. március 21-én 18 órától az Albert atya házban (Müller László utca 3/C/2-es lakcím), ahol Albert Csilla édesanya segít kérdéseitek megválaszolásában, gyakorlati tanácsokkal, évszakra tekintően is. Hozzátok el hordozóeszközeiteket, és a babácskákat se felejtsétek otthon:).

    Várunk szeretettel, családias hangulat garantált!

  • Események,  Közérdekű,  Szociális

    Adventi szeretetmorzsa egy csipet csapattól

    Ha Advent, akkor Szeretetmorzsa Csíkszeredában!

    A hírcsatornák békétlenségről, veszélyessé vált terekről, életüket feláldozó fiatalokról és megfélemlített közösségekről tudósítanak. Sok helyen maradnak el hagyományos rendezvények, kihalnak a máskor forgalmas utcák. Talán ezen tragikus események fényében még fontosabb jelét adnunk annak, hogy keresztény értékrendünkben kiemelkedő helyet foglal el a felebaráti szeretet és erről tanúbizonyságot is kell tennünk, az uralkodó körülményektől függetlenül, vagy éppen azok ellenére.

    Ebben a szellemben hívjuk meg Önöket az idei Adventi Szeretetmorzsára, ahol zeneszó mellett tölthetnek el néhány percet velünk és arra járó ismerőseikkel, miközben mi forró teával és zsíros kenyérrel kínáljuk Önöket, minden járókelőt, bárkit, aki ellátogat rendezvényünkre. A közelgő ünnepre való tekintettel, odaillő, kis ajándékkal lepjük meg látogatóinkat. A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is alkalom nyílik arra, hogy az érdeklődők átvegyék a betlehemi Születés Temploma örökmécseséről meggyújtott Békelángot. Gyertyán, mécsesen és ha sikerül szívében is, bárki hazaviheti azt. Az érdeklődőket kérjük,  hozzanak magukkal gyertyát vagy mécsest.

    Az eseményre december 18-án délután 4 órai kezdettel kerül sor a város központjában található adventi koszorúnál.

    A szervezők: Szent Tamás Alapítvány, Gyulafehérvári Caritas, Családi Elhelyező Központok Szövetsége, Csíki Anyák Egyesülete, Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete, Csibész Alapítvány,  Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért,  Fokoláre mozgalom,  Csíki Apák, Anyák és apróságok Krisztusi közössége, Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, Szent György Lovagrend,  Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete , Hargita Megyei Vöröskereszt.adventi-szeretet

  • Események,  Közérdekű

    IX. Nemzetközi Babahordozó Hét / VIII. Babahordozó Napok Csíkszeredában

    logo1

    Íme az idei programunk:
    – csütörtökön, 17 órától megnyitó, fényképkiállítás a beküldött anyagokból, 18 órától pedig tombolát erő belépővel megtekintjük a Tápszerek földjén… c. az anyatejes táplálást előtérbe helyező román nyelvű dokumentumfilmet: https://www.facebook.com/events/1503266093329557/.
    – pénteken, 17 órától Kádár Enikő pszichológus, 2 kisgyermek édesanyja tart beszélgetést Felvegyem vagy letegyem! címmel, ahol szó esik az elvárásokról, aggodalmakról a hordozás kapcsán. 18 órától érdekes találkozásra hívunk titeket Szülni szabadon témában. Akinek fontos ez a meglátás, biztosan ott lesz, persze, mindenkit szeretettel várunk! 19 órától pedig Albert Csilla hordozásban tapasztalt 2 fiú édesanyja mutat meg kötözési, hordozási technikákat a hideg idejárásra való tekintettel, és nemcsak.
    – szombaton, 10 órától szülőszoba és szülészeti látogatást tartunk a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, ahová a várandósságuk 3 trimeszterében járó kismamákat és kísérőiket várjuk, utána 11 órától hordozókellékek mustráját tartjuk a márványteremben, illetve csere-bere-adok-veszek vásárt is, tehát készüljön mindenki hordozó, már nem hordozó és leendő hordozó anyuka, saját kellékeivel, vásárra, cserére szánt hordozóeszközeivel. 12 órától tombolahúzást tartunk, majd 13 órától sétálni indulunk a városban, közös fénykép „ellenében”.

    Helyszín: Hargita Megye Tanácsának márványterme.

    Várunk titeket bubáitokkal, vagy csak úgy!
    A szervezők

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Öt éves a Szülők Iskolája programsorozatunk

    Folytatjuk az évek óta tartó szülőknek szóló programsorozatunkat, a Szülők Iskoláját. 2015. szeptember 29-én vendégül látjuk a sepsiszentgyörgyi dr. Albert Kinga allergológus és klinikai immunológus szakorvost, aki sokakat érintő témákról tart előadást, beszélni fog a táplálékallergiákról, az atópiás hajlamról, atópiás menetelésről, gyerekkori szénanátha és asztmáról, de szó lesz az atópiás dermatitiszről, előforduló allergiákról, ezek felismeréséről, szükséges vizsgálatokról is.
    Helyszín a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadója, 18 órától kezdünk, a belépés ingyenes és várunk szeretettel!

    albert csilla allerg

  • Események,  Közérdekű

    Júliusban is lesz szülészeti látogatás

    Kedves Barátaink!

    A Csíki Anyák Egyesülete és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szervezésében a várandóságuk harmadik trimeszterében levő kismamákat és kísérőiket várjuk szombaton szülészet- és szülőszoba látogatásra.

    A harminchatodik alkalommal (vagyis harmadik éve:)) megszervezett látogatás alatt Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér nyújt felvilágosítást a szülés, a születés körüli kórházi tudnivalókról.

    Minden érintett személyt várunk tehát kísérője társaságában július 18-án, szombaton a kórház belső udvarába, ahol 9 óra 50 perckor találkozunk. A látogatás időtartama 30-40 perc.

    Folyadékot mindenképp hozzatok magatokkal!

  • Események,  Közérdekű

    Édesanyák Hete, részletesebben

    2015. május 5 – 9., Hargita Megye Tanácsának márványterme, Csíkszereda

    A rendezvény fővédnöke Ékes Ilona ERGO-elnök, volt országgyűlési képviselő, Budapest

    Május 5., kedd

    16.30 órakor – Találkozás a Szabadság téren

    16.45 órától közös séta gyermekeinkkel a Vár térre

    17.10 órától – Születésfa megáldása és meglocsolása, közös fotózás

    Meghívottak: Mihály Imre a Szent Kereszt Plébánia segédlelkésze,

    Szőke Domokos Csíkszereda Megyei Jogú Város alpolgármestere

    18 órától – Az esemény hivatalos megnyitója

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Meghívottak: Ékes Ilona ERGO-elnök, volt országgyűlési képviselő,

    Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke,

    Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere

    18.20 órától – Fotókiállítás az édesanyák által beküldött fényképekből

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    18.30 órától – „Édesanyám karján növelt ingemet”

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Fellépők: Vaszi Levente és a kosteleki gyerekek

    19 órától – Kérdezz-felelek az Aviva módszerről – a hormonstimuláló tornáról nőknek és férfiaknak

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az Aviva egy ritmikus, táncos, hormonstimuláló torna, amely erősíti az ágyéki izmokat, egészségesen tartja a genitáliás zónát, erősen fokozza a vérkeringést az alhasi szerveknél, ami erősíti, serkenti az öngyögyító erőket. Nőknél Jótékony hatású a különböző alhasi szervek betegségeiben, meddőségben, szülés előtti és utáni periódusban, a változó korban. Férfiaknál áldásos a prosztata, hólyag problémáknál, potenciaproblémánál, és nagymértékben növeli az életképes spermiumok számát.

    Előadó: Keresztes Erika, Aviva oktató, Csíkszereda

    Május 6., szerda

    10.30 órától – Kézműves foglalkozás édesanyáknak, gyermekeknek

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Vezeti: Szabó Kata, MyCreativePlace, Csíkszereda https://www.facebook.com/pages/Mycreativeplace/451709014895990

    12 órától – Születésmese gyermekeknek (nagycsoportos és alsó tagozatos gyermekeknek)

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Mi történik a kisbabával, amikor megszületik? Hogy talál rá az anyukájára? Mi történik ez után? Én hogy születtem?

    Kérdések és válaszok játékos, mesés csoportos formában, amik segítenek feloldani a születéskori nehézségeket, az elválást, és segítenek megtalálni a természetes, egészséges folyamatokat.

    Előadó: Csomóné Lindmayer Katalin, Család-Vár elnök, AnyaBaba-barát szülészeti referens, Hivatalos BodyTalk terapeuta, Budapest

    13 órától – Trëzy teázás, kérdezz-felelek a mosható pelenkázásról

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Meghívott: Bányász Dorottya, Csíkpálfalva

    16 órától – Az AnyaBaba-barát szülészet ismérvei, a kisbaba és az édesanya lehetőségei

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Előadó: Csomóné Lindmayer Katalin, Család-Vár elnök , AnyaBaba-barát szülészeti referens, Hivatalos BodyTalk terapeuta, Budapest

    17.30 órától – Gyakorlati szoptatási tanácsadás, pozíciók és csecsemőgondozás

    Hargita Megye Tanácsának márvá

    Előadó: Sahraoui Sid Aliné Schäffer Erzsébet, IBCLC, csecsemőápoló, Budapest

    19 órától – A csodálatos női test 

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    A gátizmok működtetésének és erősítésének ismerete fontos részét képezi a babavárásra való felkészülésnek. A gátizmok területe fokozott igénybevételnek van kitéve, ezért fontos figyelmet szentelni az erősítésre, felkészítésre –  úgy a babavárás ideje alatt, mint szülést követően is. A célzott torna minden nőnek ajánlott, felgyorsítja a szülés utáni regenerálódást, megszünteti az alhasi szervek süllyedését, megelőzi illetve megszünteti az akaratlan vizeletvesztést, megelőzi az aranyeres panaszokat.

    Előadó: Zakariás Éva gyógytornász, Csíkszereda

    Május 7., csütörtök

    10.30 órától – Találkozás az Aranyóra szülésfelkészítősökkel, közös fotó az évek során csoporthoz csatlakozott édesanyákkal, babákkal 

    Hargita Megye Tanácsának 15-ös terme

    A találkozás háziasszonya: Vitos Mária szülésznő, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

    12 órától – Minek nevezzelek? Csíkszeredai névválasztási gyakorlat 2006-2014 közti időszakban

    Hargita Megye Tanácsának 15-ös terme

    A kommunista rezsim ideje alatt született romániai magyar gyerekek közül nagyon sokan a Gyöngyi, Zsuzsa, Hajnal, Csaba, Attila, Zsolt keresztneveket kapták, a nevek románosítását nehezítendő, az asszimilációt akadályozandó, a magyar identitás őrzésének apró megmaradt eszközével. 1989 után már kevesebb ilyen nevet kapnak a magyar újszülöttek, viszont nő a Hunorok, Magorok, Koppányok, Tasok, Csengék, Kincsők száma, ugyanakkor egyre többen kapják a Kristóf, Márk, Barbara, Szonja neveket. Fellelhető egy új irányzat az erdélyi magyar szülők körében gyerekeik névválasztásában? Ez milyen módon érhető tetten Csíkszeredában az elmúlt nyolc év során? Főként kisbabájuk névadása előtt álló szülők számára lehet érdekes és talán hasznos tudni azt, hogy milyen ritka nevek kezdenek lassan beépülni a térségi „köztudatba”, illetve melyek a legnépszerűbb fiú és lánynevek.

    Előadó: Dr. Gergely Orsolya, szociológus, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda

    16 órától – A gyermek és a gyász

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadásban arról lesz szó, hogy miként készíthetjük fel gyermekeinket a veszteségekre, illetve hogyan támogathatjuk őket a gyász átélésében.

    Előadó: Bálint Blanka mentálhigiénés segítő, gyászcsoportvezető, Csíkszereda

    17 órától – Telített idő

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás témája,  Időgazdálkodás – Gyógyító idő.   Beszédem az önmagammal – társammal – Istennel való kapcsolaton alapszik, kiemelem az időre használt szavaink hatását életünkre, és teljesen hétköznapi példákat hozok  a hit fényében való gyógyulásra.

    Előadó: Ilyés Erika segítőnővér, Csíkszentdomokos

    18.30 órától – Párkapcsolat és gyerekszületés: a szerepek változása

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    A gyerek érkezésére és befogadására mindkét szülőnek tudatosan kell készülnie.
    A szeretet és öröm különös megélése mellett, az addigi rend felborul, bizonyos szerepek előtérbe kerülnek, mások viszont nagyon háttérbe szorulnak. Így a  párkapcsolat harmóniájának fenntartásáért mindkettőjüknek meg kell dolgozni. Hogyan történhet a szülői szerepvállalás rugalmasan? Mik a szülői szerep nehézségei és tipikus buktatói? Mi történik a párkapcsolatunkkal, miközben főállásban szülők vagyunk?

    Előadó: Drd. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, Kolozsvár

    Május 8., péntek

    10.30 órától – Kerekítő játék Borota Karola foglalkozásvezetővel

    Hargita Megye Tanácsának amfiteátruma 15–ös terme

    A foglalkozást tartja: Borota Karola, Csíkszépvíz

    11.30 órától – Sikó-Barabási Eszter háromgyermekes édesanya mesét olvas a gyermekeknek

    Hargita Megye Tanácsának 15-ös terme

    „Sikó-Barabási Eszter meséi „duplafedelű” mesék: éppúgy szólnak agyerekhez, mint a felolvasó szülőhöz. A sepsiszentgyörgyi szerző olyan nyelvi humorral és játékossággal alkotja meg szövegeit, hogy a „kétféle” olvasat, megközelítés minden esetben érvényesül. A mesék a gyerek mágikus szemléletét tükrözik: Sikó-Barabási Eszter saját gyerekei látásmódjának megfigyeléséből, saját gyerekkori énjének emlékeiből építkezve teremti meg egyedi hangulatú világát. Tanítónőként dolgozott, négy évig Kolozsváron, két évig Sepsiszentgyörgyön. Írói munkásságára hatással volt a munkája: a gyerekek számára mesejátékokat írt. Három éve nem tanít: három gyermekét neveli. Közel ötven mesét vetett papírra az utóbbi években, novembertől pedig a sajtóban is dolgozik: az Erdélyi Naplóban kéthetente jelenik meg azAnyaölben című rovata.” (forrás: www.koinonia.ro)

    A szerző 2013-ban, a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Kabátvigasz, gombszomor című könyve megvásárolható lesz a helyszínen.

    16 órától – Édesapákkal az élet

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Meghívottak: Tamás Levente és Domokos Tamás nagycsaládosok

    17 órától – A nemzőképesség és zavara

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás elsődorban a férfiak irányából, vagyis döntően urológiai, azon belül andrológiai szemszögből közelíti meg a nemzőképesség kérdését. Taglalja a termékenyítőképesség és meddőség definícióját, bemutatja a kivizsgálás folyamatát és az egyes, a nemzőképesség zavarához vezető állapotok általános és a kórállapotra jellemző különleges kezelési formáit. Végezetül bemutatja az egyes mesterséges megtermékenyítési módokat és azok szerepét a meddőség kezelésében.

    Előadó: Dr. Bánfi Gergely urológus, egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest

    18 órától – Férfigondok – női bajokHargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás elsősorban a férfiak irányából, vagyis döntően urológiai, azon belül andrológiai szemszögből közelíti meg a nemzőképesség kérdését. Taglalja a termékenyítőképesség és meddőség definícióját, bemutatja a kivizsgálás folyamatát és az egyes, a nemzőképesség zavarához vezető állapotok általános és a kórállapotra jellemző különleges kezelési formáit. Végezetül bemutatja az egyes mesterséges megtermékenyítési módokat és azok szerepét a meddőség kezelésében.

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás rendhagyó módon először a férfiakra fókuszál: ezen belül is bemutatja a prosztata betegségeit, azok diagnosztikáját és gyógyszeres kezelési módjait, különös tekintettel a prosztatagyulladás és-túltengés kérdésére. A női bajok közül döntően a húgyúti gyulladásokra koncentrálva ismerteti a hólyaghurut megelőzését és kezelését, valamint vesekövesség, cukorbetegség és állapotosság esetén az előforduló húgyúti gyulladások jellegzetességeit.

    Előadó: Dr. Bánfi Gergely urológus, egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest

    19 órától – Szülészeti SWOT

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Erősség a szakmai irányelv? Gyengeség a kórházi környezet? Lehetőség a kommunikáció? Veszély a szülőnők elvárása?

    Előadó: dr. Kraft Hunor Norbert szülész-nőgyógyász rezidens, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

    Május 9., szombat

    10.30 órától – Tudatosság és gyermeknevelés

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Gyermekeink nem lesznek velünk örökké, hamarosan elérkezik az idő, amikor saját életüket kezdik élni. Alig van néhány évünk, amikor velünk vannak – ebben a rövidke időben segíthetünk nekik ráébredi önmaguk teljességére. Ebből meríthetnek majd, amikor egyedül lesznek és nyomás nehezedik rájuk, párkapcsolati problémáik lesznek vagy anyagi gondok nyomasztják őket. Hogy minderre felkészíthessük őket, nap mint nap kell táplálnunk a lelküket (is).

    Előadó: Lázár Márta édesanya, tanár, Csíkszereda

    12 órától – A kíváncsi kiselefánt – bábjáték kicsiknek

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Előadja: TipeTupa bábcsoport CsAkEgy

    A programmal párhuzamosan arcot festenek Keresztes-Nyirő Erika és Nagy Szidónia Éva édesanyák

    12.20 – Tombolahúzás, esemény zárása

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    13 órától – Közös séta és rövid megemlékezés az Anyaság szobornál a Millenniumi templomkertben

    Szent Kereszt Plébánia templomkertje (Csíkszereda, Kossuth Lajos u. 38)

    Meghívott: Darvas-Kozma József címzetes esperes plébános

    Rendezvényünket Hargita Megye Tanácsa, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint a Haemmerling Group Logistic KFT helyi kirendeltsége támogatja. Köszönjük nekik!

    Hasznos tudnivalók:

    • Az esemény ideje alatt játszósarkot, légvárat működtetünk a márványterem közelében.
    • További kérdéseiket, javaslataikat az info@csikianyak.ma címre küldhetik.
    • Az esemény FB-oldala: https://www.facebook.com/events/886511728071908/ .
    • Egyesületünk munkáját jövedelemadójuk 2%-ával támogathatják, űrlapok a helyszínen, vagy a www.csikianyak.ma honlapon találhatók. Vállaljuk az ívek leadását!

    * 0-4 éves korú gyermekeknek