• Egészségügy,  Közérdekű

    Szüléstörténetek

    Kedves Barátaink, egyesületi elveinkkel szimpatizáló ismerőseink!

    Nemrégiben kissé felerősödött a kapcsolódási szándékunk a Megyei Sürgősségi Kórházzal, kötődni próbáltunk, jó viszonyban lenni a vezetőséggel, az orvosokkal, személyzettel, egyszóval szeretnénk fenntartani egy normális viszonyt az intézménnyel civil szervezetként magunkért, édesanyákért, gyerekeinkért, családjainkért, szeretteinkért. A kórház az a hely kell(ene) legyen, ahová gyógyulni megyünk, vagy szakmai segítséggel jobban tudunk lenni egy-egy betegség, vagy fiziológiás állapot előtt, alatt, után. A kórházba nem wellnessre megyünk, nem várjuk, hogy kiszolgáljanak minket, hanem arra számítunk, hogy akárcsak más munkahelyeken is, meghallgatják az ügyünket, foglalkoznak vele, legjobb tudásuk szerint megoldják, segítenek nekünk. Minden jó kapcsolathoz két fél kell legalább, ebben az esetben a szubjektív tükrön keresztül, objektívekké kell váljanak az észrevételek, mindaz, amivel egymást segíthetjük.

    A III. Kórháznapok alkalmával sikerült bemutatnunk azt az elemzést, amire sokan válaszoltak, akik legalább 2 napig bent feküdtek a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház valamely osztályán, mely kérdőív gyakorlatilag megelőzi azt a nagyobb projektet, amiről néhány szó esik az Erdély FM által készített Háttérben is, illetve a Transindexen megjelent cikkben is. Szükség van egy Kórházi bejelentőre, melyben jelezni lehet az érintett feleknek pozitív és negatív élményeket, véleményeket egyaránt. Az egészségügyben sem működhet a struccpolitika, az orvosok nem félistenek, és az emberség, a Hipokráteszi eskü mindenkinek egyet kell jelentsen.

    A témával nem csak mi foglalkoztunk és foglalkozunk, hanem a Transindex csapata is igyekszik naprakész információkat gyűjteni, folyamatosan informálni az olvasókat a romániai kórházi állapotokról. Míg Bukarestben a ProMaMa Egyesület 2019-ben gyűjti az aláírásokat az aranyóra jótékony hatására (Csíkban már nagyon rég ismerik ezt a fogalmat, és 2017-től alkalmazzák is), illetve a Szülészet Varázsa programot népszerűsíti, addig mi Erdélyben ezekkel a cikkekkel tudunk előállni Bakk-Dávid Tímea tollából:

    Anyákat gyermeküktől elválasztó és betápszerező szülészetek országa vagyunk

    „Én mindent a nőktől tanultam.” Egy nőközpontú nőgyógyász ars poeticája

    Rajtuk is múlik a szoptatás sikere: vannak-e szoptatásbarát szülészetek Székelyföldön?

    Kézdin az anyák fele császárral szül, Gyergyóban 90% a gátmetszések aránya

    Legutóbbi cikke megjelenése után, Tímea az alábbi felhívással keresett meg minket: „Kedvesek, ismerősök és ismeretlenek! Azért tartom fontosnak írni ezekről az élet-halál kérdésekről – szülés, születés, annak körülményei, az esetleges orvosi beavatkozások és a szülés előtt, közben és után az anyákat ért interakciók rövid és hosszútávú egészségügyi, érzelmi stb. hatásai, az ezekhez gyakran kötődő szoptatási nehézségek, a szoptatástámogatás hiánya, a depresszió, a megviselt, varratnyomos test, a szégyen és bűntudat, hogy akkor miért nem mondtam ezt vagy azt, vagy miért nem ragaszkodtam ehhez vagy ahhoz, miért hagytam, hogy a gyermekem mint egy kismacskát a csap alá tartva fürösszék, miközben ordít, miért hagytam, hogy elvigyék kétszer is félnapra a kékfény alá, vagy miért nem kértem ki magamnak az obligát nőgyógyászviccet, hogy akkor apuka, varrjam-e szűkebbre, vagy… – mert anyaként én is érintett vagyok. Tudom, hogy egy traumatikus vagy jobb esetben ambivalens emlékeket felkavaró szülés- és szoptatástörténetet megosztani egy ismeretlennel vagy ami még rosszabb, a nyilvánossággal néha nagyon nehéz és fájdalmas. Míg a cikkeken dolgozva a nemzetközi ajánlásokat olvastam, csak arra tudtam gondolni, milyen jó lenne, ha ezeknek legalább egy részét valóban alkalmaznák nálunk is. Kérlek, meséljétek el, ha igen, alkalmazzák, és ha X város szülészetén részetek volt a szó igazi értelmében vett pozitív szülésélményben: szükségünk van arra is, hogy jó és felemelő történeteket olvassunk. De kérlek, ne hallgassátok el azt sem, ha rossz volt. 2018-2019-ben szült anyák történeteiből közölnék összeállítást mintegy folytatásaként az előző két cikknek. (Azért 2018 és azutáni, mert nem szeretném azzal semmissé vagy „lesöpörhetővé” tenni a kritikákat, hogy „ó, hát az rég volt, azóta sok minden változott x kórházban”.) Gyakorlatilag a kórházak hivatalos nyilatkozataival szeretném összevetni az érintettek személyes tapasztalatait. Megköszönöm, ha megtiszteltek bizalmatokkal, nem fogok vele visszaélni. A címem bdt@transindex.ro. Várom, hogy írjatok. „

    Segítsetek kérlek, hogy segíteni tudjunk, hogy ne ártsunk, és bántsunk, hanem találjuk meg az összhangot, és egy közös nevezőt, lehessünk egy korrekt közvetítő az állami intézmény és a civilek között. Hajrá!

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Exkluzív szülésfelkészítő augusztusban Dézsi Rékával Csíkszeredában

    Kedves Barátaink, Kedves Érdeklődő és Érintett édesanyák, családok!

    Dézsi Réka

    Kihagyhatatlan lehetőséget kínálunk minden érdeklődő édesanyának, párnak, aki szülése és gyermekének születése iránt érdeklődik, és minőségi információkkal szeretne felkészülni a nagy, de teljesen természetes pillanatra. Örömmel fogadtuk, hogy régi jó barátunk, egyesületünk pártfogója, a csíkszeredai kórház ismerője, és egyes helyi nőgyógyászok, szülésznők ismerőse, az erdélyi származású, jelenleg Budapesten élő és munkálkodó aktív édesanya, Dézsi Réka szülésfelkészítő és dúlatréner, CD, BDT (DONA) augusztus 28-29-e között Csíkszeredába érkezik, és ezen alkalommal szeretettel várja az érdeklődőket egy igazán különleges és emlékezetes szülésfelkészítőre.

    Amiről szó lesz a 16 óra alatt:

    Augusztus 28-án, 08.30 – 19.30:

    Bemutatkozás, ismerkedés

    1., Mit gondolsz a szülésről?

    Felkészülés a szülésre, anyaságra. A félelmek és elvárások hatása a várandósságra és a szülésre; Várandós panaszok (önbizalomhiány, testi változások, párkapcsolat, nőiség, szexualitás, aranyér stb.). Tájékozott döntés a várandósságban és a szülés során. Szülési kívánságlista (szülésterv), és a helyzethez való alkalmazkodás.

    Az anya jogai, tájékozott döntés

    Mi segít neked kezelni a stresszt? Hogyan kezeled a fájdalmat? Relaxáció, vizualizáció

    2., A vajúdás és szülés szakaszai, röviden mi történik a szülés alatt. Bemutatva medencén, babán, méhen, a szülés lelki aspektusai.

    3., Mitől indul el a vajúdás?

    4., Honnan tudom, hogy ez már az?

    5., Látencia szak, fizikailag, érzelmileg, teendők
    Mikor induljunk el a kórházba? Mit lehet tenni otthon vagy kórházban, lehetséges beavatkozások

    6., Aktív vajúdás – Mi történik ekkor? Milyen érzelmi folyamatok játszódnak az anyában? Mit lehet tenni otthon vagy kórházban? Hogyan tudja az anya kezelni a fájdalmat, érzelmeket? Segítő technikák, vajúdási testhelyzetek

    7., Átmeneti szakasz – Mi történik? Mit érezhet az anya?

    8., Pihenj és légy hálás szakasz – Mi történik ekkor? Milyen érzelmi folyamatok játszódnak az anyában? Mit lehet tenni otthon vagy kórházban?

    9., Kitolás – Testi érzetek, irányított vagy élettani kitolás, gátvédelem, gátmetszés

    10.,Lepényi szak

    11., Aranyóra, anya gyerek kapcsolat, kötődés kialakulása

    Augusztus 29-én, 8.30 – 14.30:

    12., Gyermekágy, szoptatás, szexualitás és párkapcsolat

    13., Az orvosi beavatkozások szükségessége, indokai, hatásai (szülésindítás, fájdalomcsillapítás, császármetszés…)

    14.,Segítők a szülésben: apa, hozzátartozó, dúla.

    Célunk, hogy a jelentkező édesanyák, párok megkapják a számukra legfontosabb kérdésekre a válaszokat, játékosan, feladatokkal haladjon a csoport a gyakorlati tudnivalók irányába, mindig beszélgetve egymással. Az aktív együttműködés már a képzésen elkezdődik, és a szülésen keresztül a családi életben, közös gyereknevelésen át folytatódik.

    Kérjük a jelentkezőket, hogy akár a képzés előtt írják össze kérdéseiket, és küldjék el ezeket az info@csikianyak.ma címre, hogy ezekre az aspektusokra mindenképp jusson idő, történjék meg az információ biztos átadása.

    Jelentkezni augusztus 27-e, 16 óráig lehetséges a 0756781951-es telefonszámon, vagy az info@csikianyak.ma címen. A képzés ára páronként 270 lej, és a jelentkezés 100 lejes előleg befizetése után válik véglegessé. Mindkét napon lesznek pihenési szakaszok, ebédszünet. Távolabbról érkezők számára vállaljuk a szállásszervezés lebonyolítását! A képzést nem korlátozzuk résztvevői létszámhoz, tehát mindenképp megtartjuk a jelentkezők számától függetlenül ;). Minden családnak oklevelet adunk, és a résztvevő édesapáknak kiállítjuk a csecsemőgondozást igazoló orvosi bizonylatot, mellyel a 210/1999-es szülési szabadságot taglaló törvény értelmében a hivatalos 5 szabadnap mellé plusz 10 napot igényelhetnek, ezzel is a friss családot segítve akár a gyermek születése utáni 3 hétben.

    Rékáról, tevékenységeiről bővebben még itt olvashattok, láthattok, hallhattok :), fogadjátok nagy szeretettel, ahogyan mi is lelkesülünk az egyre közeledő viszontlátástól! <3


    http://www.dezsireka.hu/
  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Szülésfelkészítő indul júniusban

    Kedves Várandós Édesanyák!
    Két napos intenzív hétvégi szülésfelkészítőre hívunk min. 6 – max. 10 érdeklődő édesanyát és párját 2019. június 14-15-én Csíkszeredába, az Albert atya házba. Előadónk most is Mărgulescu Melinda dúla, édesanya, az Élet születik oldal működtetője: https://www.facebook.com/Élet-születik-2292982794270549/ .

    A képzésen szó lesz:
    – arról, hogy készülhettek hatékonyan a szülésre,
    – a vajúdás és szülés élettani és lelki folyamatairól, valamint arról, hogy milyen módszerek alkalmazhatók ahhoz, hogy gyermeketek születésének csodáját ne csak túléljétek, hanem megéljétek, és a születés pozitív élményként kincse legyen további életeteknek,
    – arról, hogy Isten hogyan tekint a szülésre,
    – a félelemről és arról, hogy a méhösszehúzódások erejét hogyan fordíthatjátok a magatok javára,
    – a társ jelenlétének fontosságáról, illetve arról, hogy hogyan lehet ő hatékony segítő,
    – a gyermekágyas időszakról,
    – újszülött-gondozásról,
    – szoptatásról,
    – és mindarról, ami foglalkoztat titeket a szülés témaköréből.

    Gyertek el, hisz a szülésfelkészítőn
    – felszítódik majd bennetek a tudat, hogy mekkora csoda részesei vagytok: kisbabátok fog születni, és mennyire csodálatosan vagyunk megalkotva mi nők, hiszen minden képességünk megvan arra, hogy meg tudjuk őt szülni, és ez a folyamat, amin ketten együtt átmentek még szorosabbá teszi kettőtök kapcsolatát
    – szakszerű, természetes szülést/születést pártoló ismereteket kaptok a vajúdásról és szülésről,
    – megbizonyosodtok arról, hogy a szülés egy normális, természetes és egészséges folyamat, és nőként úgy vagyunk megteremtve, hogy tudjunk szülni,
    – megtanuljátok, hogyan ismerjétek fel a vajúdás kezdetét, és hogyan döntsétek el, mikor jött el az ideje bemenni a kórházba,
    – megtanuljátok, hogyan működjetek együtt a testetekkel úgy, hogy segítsétek babátokat a születésében,
    – természetes fájdalomcsillapító technikákat tanulhattok meg alkalmazni (pozíciók, légzés-minták, relaxáció, borogatás, mozgás)
    – párotokkal együtt készülhettek fel a nagy eseményre, sőt a jelen levő apukák megtanulhatják, hogy hogyan lehetnek leghatékonyabban párjuk segítségére vajúdás és szülés alatt,
    – hasonló élethelyzetben levő párokkal ismerkedhettek meg és oszthatjátok meg tapasztalataitokat, bizonytalanságaitokat,
    – felkészülhettek nem csak a szülésre, hanem a kisbabátok gondozására, szoptatására is,
    – FELKÉSZÜLTEN ÉS MAGABIZTOSAN TUDTOK MAJD SZÜLNI!

    Lesz nevetés, családias hangulat, válasz a kérdésekre, játék, mozgás, figyelmes szempár és temérdek korszerű információ és gyakorlati tanács, ill. praktika.

    A tanfolyamon részt vevő apák megkaphatják (ha igénylik) az újszülött-gondozási igazolást (atestat de puericultură), mely szülés után +10 nap szabadságra jogosítja fel őket (a hivatalos 5 nap mellett).

    A felkészítő 13 órát tart. Felépítése:
    Péntek
    16:30-20:00 – ismerkedés, ráhangolódás, test-lélek-szellem felkészítése a szülésre
    Szombat
    9:00-13:30 – a vajúdás folyamata, szakaszai, természetes fájdalomcsillapító technikák, félelem-feszültség-fájdalom témaköre, beavatkozások.
    13:30-15:00 – ebédszünet (egyénileg megoldva)
    15:00-20:00 – szülés, újszülött első órái, gyermekágy anya és baba szempontjából, újszülött-gondozás, szoptatás, lezárás

    A tanfolyamon résztvevő édesanyák, párok állandó kapcsolatban maradhatnak az egyesület munkásságával, tevékenységeivel igényük szerint.

    Szívből kívánjuk, hogy szülésed bátorsággal, magabiztossággal, lelkesedéssel, anyai erővel és örömmel teli legyen!

    Jelentkezni 2019. június 10-e 16 óráig lehetséges a 0756781951 telefonszámon, vagy az info@csikianyak.ma mailcímen, és a részvétel egy 100 lejes előleg befizetése után válik véglegessé. A tanfolyam ára mindösszesen 250 lej/kismama és párja.
    A felkészítőről természetesen oklevelet és számlát is biztosítunk.

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony, egyben a Magzatgyermek Világnapja

    Kedves Barátaink!

    Egyesületünk harmadik éve csatlakozik a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Felvidékről induló projektjéhez, és az ügy méltó megünnepléséhez 2 helyszíni megemlékezést is találtunk. Csíksomlyón a 10.30 és 18 órától kezdődő szentmisék után, illetve a Milleniummi templomban a 11, illetve a 18 órai szertartások után osztogatjuk a felhívást és a fehér szalagot a szentmiséken résztvevőknek. Viseljetek ti is fehér szalagot ma a megfogant, de meg nem született, vagy túl korán elhalt élet tiszteletére!

    Várunk szeretettel, lennebb olvashatjátok a felhívást!

    Védd a magzatot, védd az életet!

    2019. március 25-én a világ a megfogant gyermekekért emeli fel a szavát

    Magyarország Alaptörvénye II. cikkében az alábbiakat rögzíti: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

    Ezen a napon a várandósságot, a kialakuló és formálódó családot, a növekvő életet ünnepeljük. Arra a kérdésre viszont, hogy mikor kezdődik az emberi élet, a világban nincs egységes válasz. Azonban egyre több az olyan egyházi és civil szervezet, amely a magzat élethez való jogát védelmezi.

    A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc tagszervezetei számára ez a jog szintén alapérték. Az életünket ajándékba kaptuk, melyet nem lehet megismételni, de kiteljesíteni, építeni, szépíteni, értékekre nevelni, szeretni kötelességünk. Örülni kell az életnek, még ha nehéz a kezdete, akkor is!

    Ezért kérünk Benneteket, hogy a fehér szalag viselésével Ti is emlékezzetek a megfogant, de meg nem született gyermekekre, és ha lehetőségetek van rá, hívjátok fel az élet védelmének fontosságára a környezetetekben élők figyelmét is.

    Életvédő szervezetek: www.communio.hu/meh/mesz.htm, www.egyuttazeletert.hu, www.csikianyak.ma, www.fussneki.ro

    Természetes családtervezés: www.billings.hu

    Segélykérő telefonszámok:

    Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálat,

    hétköznap 19-23 óra között 0754 800 808, 0723 800 808

  • Egészségügy,  Közérdekű

    Szülők Iskolája – szerdán kezdünk!


    „Egy egyszerű protokollt szeretnék adni lépésről lépésre, hogy a helyes szájápolás elsajátításával és rendszeres fogászati kontroll igénybevételével megelőzhessük a komolyabb fogbetegségeket valamint csökkenthessük azok szövődményeit. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk a kismamák mosolyára is. Igyekszünk őket külön gondoskodással segíteni, hogy várandóságuk ne a lyukas fogakról és ínyproblémákról, hanem a nyugodt babavárásról szóljon, valamint hisszük, hogy ha megfelelő ismeretekkel kezdik az anyaságot, gyermekeik szájhigiéniáját illetően, úgy a jövő generációja már a megelőző fogászatra fog szorulni, nem pedig a sürgősségi fogászatra.” – Dr. László Zsuzsa

    Facebook esemény

    Összegzés a maszol.ro -n, köszönjük Fülöp Orsolyának!

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    KÖZÉRDEKŰ közlemény: elmarad a szombatra hirdetett szülészeti látogatás

    KÖZLEMÉNY: A sajtóban már megjelent információk szerint, a Megyei Sürgősségi kórházban influenza tünetei miatt beláthatatlan ideig felfüggesztették a beteglátogatást, ezért sajnálattal értesítünk minden érdeklődőt, hogy átmenetileg szünetel a szülészeti osztály szervezett látogatása, így a holnapra, január 19-ére ütemezett alkalom is! 
    (https://hargitanepe.eu/influenzas-megbetegedeseket-igazolt…/)
    Kérjük figyeljék csatornáinkat, amint feloldják a tilalmat, visszatérünk az újabb időponttal, békés szülésélményeket kívánunk addig is!

  • Egészségügy,  Közérdekű

    74-ik szülészeti látogatás, decemberben!

    Kedves Érdeklődők!

    Az év utolsó szülészeti látogatására, december 22-én 10 órától  kerül sor a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház első emeletén. A hasznos információkat, tanácsokat tartalmazó közel másfél órás találkozást Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti, ő válaszol a résztvevők kérdéseire is, tehát máris össze lehet írni a kérdezendőket.

    A látogatásra érkező (a harmadik trimeszterben járó) kismamákat és kísérőiket a kórház büféje előtti előtérben várjuk 09.50 órától, javasolt a folyadék (apukáknak is :)), leülési lehetőség (még) nincs :(.

    Megjegyzés: igyekszünk minden hónapban biztosítani a szülészeti látogatásokat, de biztos időpontokat mindig itt a honlapon közlünk, előzetesen bejelentkezni nem szükséges, a részvétel ingyenes, az egyesület támogatását szívesen fogadjuk nyugta ellenében. Köszönjük!

  • Egészségügy,  Közérdekű

    Szülésfelkészítő karácsony előtt Melindával

    Kedves Édesanyák!

    Intenzív, Lamaze alapú, keresztény szülés- és újszülött-gondozási felkészítőt tartunk Csíkszeredában 2018. december 14-15-én, pénteken és szombaton.

    Lamaze alapú, mert abból indulunk ki és arra fektetjük a hangsúlyt, hogy a várandósság és szülés egy természetes, biztonságos, egészséges és lenyűgöző folyamat. A nők úgy vannak megalkotva, hogy tudnak szülni, a babák pedig tudnak megszületni. Anya és baba (és apa, ha úgy szeretnék) közös utazása, mely örökre nyomot hagy, remélhetőleg felemelőt.

    Keresztény, mert arról is szó lesz, hogy Isten hogyan tervezte el, és hogyan látja a vajúdást és szülést, és hogyan élhetjük át ezt az áldásnak tervezett folyamatot szenvedés-mentesen, kéz a kézben Istennel.

    Ajánljuk úgy először szülőknek, mint többedszer szülőknek, kiváltképp, ha előző szülésük nem úgy alakult, ahogyan szerették volna.

    Szó lesz
    – arról, hogy készülhettek hatékonyan a szülésre,
    – a vajúdás és szülés élettani és lelki folyamatairól, valamint arról, hogy milyen módszereket alkalmazhatsz ahhoz, hogy gyermeked születésének csodáját ne csak túléld, hanem megéld, és pozitív élményként kincse legyen további életednek,
    – arról, hogy Isten hogyan tekint a szülésre,
    – a félelemről és arról, hogy a méhösszehúzódások erejét hogyan fordíthatod a magad javára,
    – a társ jelenlétének fontosságáról, illetve arról, hogy hogyan lehet ő hatékony segítő,
    – a gyermekágyas időszakról,
    – újszülött-gondozásról,
    – szoptatásról,
    – és mindarról, ami foglalkoztat téged a szülés témaköréből.

    Gyertek el, hisz a szülésfelkészítőn
    – felerősödik majd bennetek a tudat, hogy mekkora csoda részesei vagytok: kisbabátok fog születni, és mennyire csodálatosan vannak a nők megalkotva, hiszen minden képességünk megvan arra, hogy meg tudjuk szülni gyermekünket, és ez a folyamat, amin szülőkként átmegyünk még szorosabbá teszi kapcsolatunkat
    – szakszerű, természetes szülést/születést pártoló ismereteket kaptok majd a vajúdásról és szülésről,
    – megbizonyosodhattok arról, hogy a szülés egy normális, természetes és egészséges folyamat, és nőként úgy vagyunk megteremtve, hogy tudjunk szülni
    – megtanuljátok, hogyan ismerjétek fel a vajúdás kezdetét, és hogyan döntsétek el, mikor jött el az ideje bemenni a kórházba,

    – megtanuljátok, hogy hogyan működjetek együtt a testetekkel úgy, hogy segítsétek babátokat a születésben,

    – természetes fájdalomcsillapító technikákat tanultok meg alkalmazni (pozíciók, légzés-minták, relaxáció, borogatás, mozgás)
    – párjaitokkal együtt készülhettek fel a nagy eseményre, sőt a jelen levő apukák megtanulhatják, hogy hogyan lehetnek leghatékonyabban párjuk segítségére vajúdás és szülés alatt,
    – hasonló élethelyzetben levő párokkal ismerkedhettek meg és oszthatjátok meg tapasztalataitokat, bizonytalanságaitokat,
    – felkészülhettek a szülésre, és a kisbabátok gondozására, szoptatására is,
    – FELKÉSZÜLTEN ÉS MAGABIZTOSAN TUDTOK MAJD SZÜLNI!

    Lesz nevetés, családias hangulat, válasz a kérdésekre, játék, mozgás, figyelmes szempár és temérdek korszerű információ és gyakorlati tanács, ill. praktika.

    A tanfolyamon részt vevő apák megkaphatják (ha igénylik) az újszülött-gondozási igazolást (atestat de puericultură), mely szülés után +10 nap szabadságra jogosítja fel őket.

    Szívből kívánjuk, hogy szülésed bátorsággal, magabiztossággal, lelkesedéssel, anyai erővel és örömmel teli legyen!

    A felkészítő 13 órát tart. Felépítése:

    Péntek

    16:30-20:00 – ismerkedés, ráhangolódás, test-lélek-szellem felkészítése a szülésre

    Szombat

    9:00-13:30 – a vajúdás folyamata, szakaszai, természetes fájdalomcsillapító technikák, félelem-feszültség-fájdalom témaköre, beavatkozások.

    13:30-15:00 – ebédszünet (egyénileg megoldva)

    15:00-20:00 – szülés, újszülött első órái, gyermekágy anya és baba szempontjából, újszülött-gondozás, szoptatás, lezárás

    Oktató: Mărgulescu Melinda, képesített Lamaze szülésfelkészítő, keresztény dúla és négygyermekes anyuka
    Helyszín: Csíkszereda, jelentkezők száma függvényében a helyszín változhat, de alapvetően az Albert atya házban, Müller László 3/C/2, bejárat a főútról.

    Felkészítő ára: 250 lej / pár vagy kismama, kedvezményesen decemberben 200 lej / pár vagy kismama
    További részletek és jelentkezés: 0756- 781951, vagy az info@csikianyak.ma címen.
    Jelentkezési határidő: 2018. december 14-e 12 óra.

    Regisztrációs ívünk innen elérhető.

    Gyere/gyertek el! Szeretettel várunk!

    Csíki Anyák Egyesülete

    Lamaze International – nemzetközileg elismert nonprofit szervezet, amely a várandósság, szülés és korai nevelés természetes, egészséges és biztonságos megközelítését támogatja és népszerűsíti.

  • Egészségügy,  Közérdekű

    Szülészeti látogatás novemberben

    Zsúfolt hétvégénk lesz, de reménykedünk, mindenki megtalálja a hozzá legjobban illő programot: szülésfelkészítő, szülészeti látogatás vagy Koraszülöttek Világnapja, mind ezen a hétvégén zajlanak :).

    A novemberi szülészeti látogatásról a következőket fontos tudni: november 17-én szombaton 10 órától  tartjuk  a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház első emeletén. A hasznos információkat, tanácsokat tartalmazó közel másfél órás találkozást Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér vezeti, ő válaszol a résztvevők kérdéseire is, hozzátok el kéréseiteket!

    A látogatásra érkező (harmadik trimeszterben járó) kismamákat és kísérőiket a kórház büféje előtti előtérben várjuk 09.50 órától, javasolt a folyadék (apukáknak is :)).

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Koraszülöttek Világnapja Csíkszeredában

    Kedves Barátaink!

    Csíkszeredában második alkalommal kerül megszervezésre a Koraszülöttek Világnapja közösen a Prosperitas Vitae Egyesület, csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ, illetve a Megyei Sürgősségi Kórház munkatársaival, november 17-én 11 órától a megyeháza márványtermében.

    Várunk minden érdeklődő és érintett személyt a 2-3 órás találkozásra, ahol a szakmai beszélgetések mellett András Margit újszülött osztályos főnővér gyakorlati tanácsokkal is ellátja a résztvevőket. A helyszín akadálymentességének köszönhetően könnyűszerrel megközelíthető a terem, ahol családias hangulatban tölthetjük el ezt a szép és emlékezetes, ugyanakkor figyelemfelkeltő szombati délelőttöt. Fontos lenne, ha az apukák is el tudnának jönni, de örülnénk a nagyszülőknek is :).
    A program még mindig pontosítás alatt van, kérünk mindenkit, hogy kövesse itt a frissítéseket! Jelentkezni még mindig lehetséges az info@csikianyak.ma címen, de nem feltétele a részvételnek, bárkit szívesen látunk.
    A budapesti székhelyű Melletted a helyem Egyesületnek pedig köszönjük a sok értesítést, elérhető dokumentumokat honlapjukról (https://www.mellettedahelyem.hu/publikaciok/letoltheto-dokumentumok), illetve a koraszülött babák szüleinek szóló zárt csoportosulási lehetőséget, használjátok bizalommal. (https://www.facebook.com/groups/mellettedahelyem/)

    Korababa = koracsalád, együtt ünnepelünk!

    Fennállásának 10. évét ünnepli az európai szülői szervezet az EFCNI, pontosan 10 éve született a Koraszülöttek Világnapjának ötlete!
    Az EFCNI (Európa),a LittleBigSouls (Afrika) és a March of Dimes (USA) szülői szervezetek 2008-ban találkozót szerveztek azzal a céllal, hogy együttes erővel felhívják a világ figyelmét a koraszülött babákra és a magas számú koraszülések arányára. �Az EFCNI kezdeményezésére egyetértettek abban, hogy a Koraszülöttek Világnapját minden év november 17-én ünnepljék minden országban, minden kontinsensen. �Szerettek volna egy közös szimbólumot, amely jelképezi a világnapi eseményeket, amelyről mindenkinek egyből a PICi babák jutnak eszébe. �A lila szín szimbolizálja a reményt, hitet, bátorítást, együttérzést, amelyek tökéletesen illeszkednek a Világnap jelentéséhez, üzenetéhez. �Ezért az EFCNI, LittleBigSouls és a March of Dimes úgy döntött, hogy a lilaszín legyen a világnapi események kampány színe. (áll a Melletted a helyem Egyesület közleményében)

    A képek a Melletted a helyem Egyesület FB oldaláról származnak.