-
VIII. Adventi Szeretetmorzsa
Sokan várják és szeretik, örülnek, ha eljöhetnek, megállhatnak egy kis időre a karácsony előtti héten, beszélgethetnek ismerősökkel, barátokkal egy finom pohár tea és ízletes zsíroskenyér mellett, és mindezt megtehetik idén is a város karácsonyfája előtt, ahol lelkes kitartással szervezi immáron nyolcadik alkalommal az Adventi Szeretetmorzsát 11 helyi civilszervezet. Egy műhelymunka kapcsán találkoztunk 2012. őszén, és azóta túl vagyunk 7 Adventi és 7 Nagyböjti Szeretetmorzsa megszervezésén, örülünk, hogy évről évre sikeres a megmozdulásunk, és hogy a Majláth Gusztáv téren elsétáló emberek mellett sok olyan ismerős és ismeretlen is megjelenik, akik az eseményre érkeznek, szeretnének megállni, lecsendesedni velünk, mellettünk, családjaikkal, barátaikkal.
A készülődés időszaka mindig reményteljes, és gyakran jár együtt fáradtsággal, hisz mindent a legjobban, legszebben, tökéletesen szeretnénk el(ő)készíteni, szinte vágyjuk szeretteink örömét, lelkesedését, mivel az örömük ragályos. De vajon megállunk néha ebben az időszakban? Jut idő magunkra, gondolatainkra, a családra, barátainkra, ismerőseinkre? Van időnk megállni, töltekezni önzetlenül, önfeledten felebarátainkkal?
A felsorolt szervezeteknek hetedik éve sikerül összehangolódni, az ünnepekre hangolódni, és immáron három éve az adventi időszakban a Magyar Cserkészszövetség Csík körzeti cserkészeiknek köszönhetően a betlehemi lángot is hazavihetik az arra sétálók.
Várjuk szeretettel Önöket december 19-én, csütörtökön 16-18 óra között a város karácsonyfája előtt kellemes hangulattal: Szent Tamás Alapítvány, Csíki Anyák Egyesülete, Gyulafehérvári Caritas, Családi Elhelyező Központok Szövetsége, Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete, Csibész Alapítvány, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Fokoláre mozgalom, Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, Juventutti Alapítvány és a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete.

2019. Adventi SZM -
Utolsó Anyás-babás idén!
-
Szerda = Anyás-babás
-
VII. Családok Adventje Csíkszeredában
A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, a Csíki Anyák Egyesülete,Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége civil szervezetek közreműködésével, idén hetedik alkalommal szervezi meg hagyományossá vált karácsonyváró rendezvényét, a Családok Adventjét a KCSSZ – Családlánccal.
A rendezvény családoknak szól, teret biztosít a közös játékra és kézműveskedésre minden résztvevő számára, legyen az felnőtt vagy gyerek, fogyatékkal élő, szociálisan hátrányos helyzetű, gyermekét egyedül nevelő szülő, vagy nagycsaládos.
Várunk szeretettel mindenkit!

-
Szülészeti látogatás – újratöltve
Kedves Érdekődő és Érintett családok!
Örömmel értesítünk, hogy a megújult szülészeti látogatást immáron második alkalommal tudjuk megtartani így az év végére (december 14-én). Hálásak vagyunk a Megyei Kórház minden, a projektben résztvevő és törődő munkatárásának, akik fontosnak tartották ezt a közbejárást, hogy a nyolcadik évébe lépett havi látogatások sorát felfrissítsük, egyre kényelmesebbé, fogyaszthatóbbá, és családcentrikusabbá tehessük még a szülés előtt.
Gyakorlati tudnivalók:
- 9.50-kor találkozunk a földszinten a büfé előtt, előzetes jelentkezésre nincs szükség, és a látogatás ingyenes;
- javasoljuk, hogy hozzatok magatokkal ivóvizet (apukáknak is :));
- korábbi tapasztalataink alapján érdemes a január, februárra, de akár márciusra kiírt édesanyáknak is eljönni most decemberben, mivel az év elején gyakran van, vagy lehet karantén/látogatási tilalom a kórházban, és akkor ugyebár elmaradnak ezek a havi látogatások is!;
- a látogatás nagyjából 90-120 perces, ezért valami édesség is jól jöhet a tarsolyokba 😉 ;
- kísérőként bárki jöhet az édesanyával (nagymama, barátnő, dúla, de persze az édesapáknak örülünk a legjobban, ha részt tudnak venni);
- kérdéseiteket hozzátok magatokkal, hogy azokat a résztvevő szakorvosok tudják megválaszolni, jegyzetelni lehet/szabad, de a kórház biztosít egy hasznos nyomtatványt is!
Várunk tehát szeretettel, áldott karácsonyt kívánunk!

by dr. Kraft Hunor -
Anyás-babás december
-
Novemberi utolsó „babázás” szerdán

Elsősorban a jó hangulat, amit biztosítunk, barátkozási lehetőség egy kávé, tea, vagy forró csoki mellett. -
Felnőtt-, várandós-, gyerek- és babaruha vásárt tartunk szombaton, november 23-án, és adományokat gyűjtünk!
Várunk szeretettel minden érdeklődőt a volt fogászat (Bahia kávézó) épületének földszintjén a NANA Pilates Stúdióban 10.00-13.00 és 14.00-17.00 órák között!
A ruhabörzén jótékonykodni fogunk, így, a börzére ellátogatók min. 2 lejes belépő ellenében tombolahúzáson vesznek részt, ahol egy NANA pilates bérletet illetve egy minőségi asztali bort nyerhetnek. A sorsolás eredményét az esemény alatt tesszük közzé.
Segíteni szeretnénk a 4,5 hónapos érkörtvélyesi (Bihar megye) Olyus Noel Róbert SMA1-es betegséggel született kisbabának, akinek kezelésére 2 millió dollárt kell a szülőknek összegyűjteni, és az ellenszert a baba 2 éves kora előtt beadni. Bővebben az édesanya által vezetett FB blogon olvashattok, gyertek, mindenképp jó lesz :)!
-
VI. Jótékonysági Katalin-bál
„Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.” Batthyány-Strattmann László
A Csíki Vállalkozók Egyesülete, és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa idén is közösen szervezi meg a jótékonysági Katalin-bált. Az esemény dátuma 2019. november 23. Kezdési időpont: 18 óra. A bál helyszíne idén is a Hargita Vendégváró.
A jó hangulatot és a tánczenét a Back in Time zenekar biztosítja.
Részvételi díj: 300 lej/fő, amely tartalmazza a jótékonysági hozzájárulást is.
A jótékonysági bál bevételéből a következő célokat támogatjuk:
Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó Fizioterápia osztály eszközeinek korszerűsítése, valamint az Onkológia osztályra szükséges Infuzomat készülék beszerzése
Romániai Magyar Nemlátók Egyesületének támogatása – magyar nyelvű, vakokra specializálódott gyógypedagógiai oktatás megvalósulásához való hozzájárulás
A Gyimesfelsőlok-i “ Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum” eszközeinek korszerűsítéseA támogatók idén is szavazással dönthetnek arról, hogy melyik célt kívánják támogatni, így az összeg ezen szavazatok függvényében oszlik meg a támogatottak között. Szavazni az online regisztráció keretében lehet.
A rendezvény keretében festmény- és boraukcióra kerül sor, az ebből befolyt pénzösszeget szintén jótékony célra fordítják a szervezők.A regisztrációs felületen a bál résztvevői és támogatói jelezhetik, hogy adományukból melyik célt kívánják támogatni.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő linken lehet: https://forms.gle/H7HCGiBWibXSSQnY8
Szeretettel várjuk!
További információk a következő elérhetőségeken érhetőek el: office@csve.ro vagy 0744 706 606, FB.

-
Szerdán babázásra fel :)!



