-
X. Édesanyák Hete – köszönetnyilvánítások
Kedves Barátaink, Támogatóink!
Örömmel összegezzük az elmúlt hónap és egyesületünk központi eseményét, az Édesanyák Hete jubilált, akárcsak az egyesületünk, és a több mint felkért 30 előadót online és személyes részvétellel kapcsolódva közel 100 édesanya, édesapa, család hallgathatta meg, töltekezhetett, fejlődhetett a megyeháza márványtermében.
Bár nehéz időket élünk még, azért sikerült gondok, incidensek nélkül lebonyolítani az egész hetes programot, és köszönjük, hogy sokan bátran vállaltátok a következményeket, és részt vettetek személyesen is a teremben, együtt ünnepeltétek velünk a szülinapot, az életet!
Köszönjük nektek a sok tombolafelajánlást, ezekkel Barni gyógyulását segítjük, adja az Isten, hogy szülei örömére is, gyógyuljon a fiatalember. Köszönjük a Ditrói Fészek édesanyáinak is, hogy tortával ünnepelték velünk a szülinapot, köszönet illet minden egyesületi tagot, aki kivette részét ilyen vagy amolyan módon a szervezésből!
Végül, de semmiképp sem utolsó sorban köszönjük helyszíni támogatónknak, Hargita Megye Tanácsának a megszokott kedvességét, hogy használhattuk a termet, az RMDSZ – Communitas Alapítványnak a megítélt támogatást, az ApBan KFT-nek és a Tempo Design Studionak is az anyagi kiegészítést!
-
Összetartozunk!
#KCSSZ sajtóhír
Nemzeti összetartozásunkra maga a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a bizonyíték, ahol immár 20 éve közösen éljük meg a nemzetünk egységét, a felettünk meghúzott államhatárok ellenére.
Június 4-én emlékezzünk: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” (Wass Albert)
Tartsatok velünk június 4-én, 20 óra 21 perckor és gyújtsatok meg egy máglyát, tábortüzet vagy akár egy szál gyertyát, ami legyen szimbóluma a széttagoltságunk ellenére megvalósuló összetartozásunknak.
Részletes információ: https://gyujtsukmeg.ma/

Hideghéthy Andrea
Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
Frissítés: Csíkszereda: 2021. június 4., 21.21 óra
-
Párkapcsolati kultúra és demográfia online konferencia
Kedves Barátaink!
Budapesten igen komoly konferencia zajlik CSALÁD témakörben.
Ajánljuk figyelmetekbe a Párkapcsolati kultúra és demográfia, megoldáskeresés a családi élet válságára és a demográfiai válságra tárgyában szervezett háromnapos nemzetközi konferenciát, melyre még mindig érdemes regisztrálni, hiszen akkor automatikus értesítőket is kapunk:
A csütörtöki nap előadásait vissza lehet nézni: https://www.twitch.tv/csaladtudomany
A péntek és szombati programot szintén a fenti linkről lehet követni, élőben.
A konferencia részletes programja ITT tölthető le.
A konferencia üzenete ITT érhető el.
Családtudományi Szövetség és társszervezői: Professzorok Batthyány Köre és az Európai Családtudományi Társaság
-
Édesanyák Hete – online kapcsolódási lehetőségek
Zoom linkek:
hétfő: 17.00 – Szívtől-színig színezőkönyv babára vágyóknak és váróknak – Műhely titkok. – Bakonyi Márti és Entz Sári perinatális tanácsadók, Budapest — https://us02web.zoom.us/j/83430500555?pwd=dFNoSnRPRzlIZVlNVS9PVXVEdjNGdz09
csütörtök: 17.30 – Apa a hátvéd – Dézsi Réka dúla-tréner, coach, Budapest —https://us02web.zoom.us/j/87924455577?pwd=UmVBd3pHemNlVTUvRG5PK01ORlR4QT09
péntek: 17.30 – A szülő nő jogai – Geréb Emőke jogász, Marosvásárhely —https://us02web.zoom.us/j/83063482125?pwd=UDJkTGZEZkg5M1VTUlhCZGtzaFRhUT09
Az előadásokat Facebook Live-val innen követhetik: https://www.facebook.com/csikianyakegyesulete/
-
X. Édesanyák Hete – workshop
Elkészült a végleges programunk, és köszönjük, hogy ismételten ennyi kedves barát, partner és támogatónk akadt, akik segítik munkánk egyik-másik oldalát. Egyesületi tagok, barátok, helyi és anyaországi szakemberek, a helyszínt mindenkor rendelkezésünkre bocsátó megyei tanács munkatársai, de a türelmes családtagok is köszönetet érdemelnek.

Idei programunk különleges, hisz a jubiláló Édesanyák Hete, akárcsak maga az egyesület kiskamasz korba lépett, idén nem lesznek férfi előadóink,
és orvos meghívottjaink sem. Ez egy ilyen év, ami sok tanulsággal jár.
Idén is jótékonykodunk, a tombolaszelvények árát Bíró Barna 19 éves csíkszeredai végzős diák gyógyulására ajánljuk fel, akinek történetéről itt olvashattok. Az elmúlt héten, hetekben összefogott a város, a zenészek is, és sikerült már egy kedves összeget átadni a családnak a Role Zenekar ZeneSzereda programjának szervezésében, ahol a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar lépett fel a helyi közönség előtt. Ezt a vonalat folytatjuk, és folytatja a Role is a Hagyományos Pünkösdi koncertje alkalmából.
Amit kiemelnénk, hogy a programjaink többnyire a megyeháza márványtermében zajlanak a járványügyi előírások függvényében, a délelőtti foglalkozások vélhetően a 14-es teremben, a Cseperedő díjmentes bemutatók a Szent Ágoston Fejlesztő Központban, és az édesanyák köszöntése kulturális programunk a Központi park színpadán. Az eseményt idén is a Vár-téren található Születésfa meglocsolásával kezdjük, áldással az elmúlt 10 évre visszatekintve, és csoportképpel zárjuk a szakmai programok előtt. A regisztrációkor megadott telefonszámra emlékeztető üzenetet küldünk, illetve kérjük jelezzék, amennyiben nem tudnak részt venni egy korábban megjelölt előadáson, hogy átadhassuk a helyet más érdeklődőnek, 0756781951.
Vásárolható ajándékok, emlékek: bögre – 350 ml, 40 ron/db, póló – Malfini, 100% pamut, XS-3XL méretekben 35 ron/db. Rendelést leadni az info@csikianyak.ma címen lehetséges, vagy a 0756781951-es telefonszámon.
bögre – 350 ml – 40 ron póló – 100% pamut, xs-3xl – 35 ron Részletes program itt olvasható, illetve nagyon fontos a regisztráció
Május 10., hétfő
16.00 – Találkozás a Vár-téren, a Születésfa meglátogatása, közös fényképkészítés
17.00 – Szívtől-színig színezőkönyv babára vágyóknak és váróknak – Műhely titkok. – Bakonyi Márti és Entz Sári perinatális tanácsadók, Budapest – zoom
18.00 – Gyerekek és fogászat; élmény, ami egy életre szól – Dr. Biró Mária fogorvos
Május 11., kedd
10.00 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 28-30 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
11.00 – Anyatest torna Páll Orsolya gyógytornásszal
11.30 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 11-14 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
13.00 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 6-9 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
– ebédszünet
16.30 – Anyák karanténban – Gergely Orsolya szociológus, egyetemi oktató, Sapientia EMTE, Társadalomtudományi Tanszék, Csíkszereda
17.00 – Hordozó eszközök kiválasztása mozgásfejlődés szempontjából – Hadnagy Ágnes gyógytornász, hordozási tanácsadó, Székelyudvarhely
18.00 – Kiút a bántalmazásból – György Enikő a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, családon belüli erőszak megelőzésével foglalkozó részleg vezetője
Május 12., szerda
10.00 – Erdélyi kismamaklubok – reggeli kávézás, beszélgetés a Ditrói Fészek édesanyáival
10.30 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 26-29 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
11.00 – A transzfertechnika ismertetése – kézműves foglalkozás Sándor Kata barkácsanyuval
12.00 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 14-18 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
13.30 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 9-11 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
– ebédszünet
16.00 – A Gyermekek Háza szólistái, pásztorfurulyásai Anyák napi népdalköszöntője Ádám Rebeka vezetésével a Központi park színpadán
16.40 – Bölcsi- és ovimustra kérdezz-felelek – Márton Adél koragyermekkori nevelésért felelős Hargita megyei tanfelügyelő és Sógor Enikő Csíkszereda Megyei Jogú Városának alpolgármestere
18.00 – A világ egy kamasz szemével – Gábor Zsuzsa iskolai tanácsadó , kinaesthetics tréner, szupervizor
Május 13., csütörtök
09.30 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 22-25 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
11.00 – Tulipánkészítés – kézműves foglalkozás Szabó Katával, MyCreativePlace
11.00 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 30-36 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
– ebédszünet
16.00 – Szülészeti zoom találkozó a Csíkszeredai Megyei Kórház orvosaival, szakembereivel
17.30 – Apa a hátvéd – Dézsi Réka dúla-tréner, coach, Budapest – zoom
18.30 – Szerethető vagyok? Legértékesebb kapcsolatunk: kapcsolatunk önmagunkkal – Kádár Enikő pszichológus
Május 14, péntek
09.30 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 18-22 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
10.00 – Háborítatlan szülés/születés – György Réka doula, Péter Boglárka moderátor
11.00 – Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 22-25 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központ

ban – Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
– ebédszünet
16.00 – Kötetlen beszélgetés az anyaságunkról, küzdelmekről, sikerekről, terveinkről, közösségünkről
17.30 – A szülő nő jogai – Geréb Emőke jogász, Marosvásárhely – zoom
18.15 – Valódi példaképek. Inspiráló történetek küzdelemről és kitartásról gyerekeknek, felnőtteknek – könyvbemutató
előadás Kádár Annamária egyetemi adjunktus, pszichológussal, Marosvásárhely
Május 15, szombat
10.00 – tombolahúzás, sorsolás
A helyszínen kitölthető lesz az egyéni jövedelemadó 3,5%-át civilek támogatására felajánlható nyomtatvány is, melyet innen is letölthetnek, leadhatják személyesen a lakcímük körzetébe tartozó pénzügyön, vagy átadhatják nekünk, leadásra. Mindenképp köszönjük!
Hamarosan találkozunk! -
Evilági – jótékonysági koncert Bíró Barna fiatalember számára #ZeneSzereda
Kedves Barátaink, Támogatóink!
Frissítés: 2000 RON gyűlt az előadáson, köszönjük!
Újságcikk Barniról
Ismételten szükség van mindannyiunk összefogására, hogy egy tehetséges 19 éves fiatalember gyógyulását segítsük, egy teljesebb életre való kilátásait növelhessük anyagi hozzájárulásainkkal. Megtehetjük ezt több módon is, melyről lennebb olvashattok, de akár egy kellemes április-végi kikapcsolódással is, szerda este 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában Orbán Ferenc Evilági zenei törekvésével, akik most a ZeneSzereda színpadára a Pilinszkytől napjainkig műsorukkal készülnek. Az együttes zenés irodalmi összeállítása a költő énekelt verseire fekteti a hangsúlyt, műsoruk második felében pedig kortárs költők megzenésített versei kapják a főszerepet.
Az ünnepi hangulatot pedig az fokozza, hogy idén tízéves a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes, amelynek előadói: Orbán Ferenc – ének, gitár, Gábor Szabolcs – szaxofon, Gyergyai Szabolcs – basszusgitár.A koncerten a 19 éves Bíró Barnának gyűjtünk, akit Pleomorf Liposzarkómával műtöttek. A kemoterápiás kezeléseknek köszönhetően orvosai bíznak a további gyógyulásban, de ehhez a csípő- és combcsontjának protézissel történő cseréjére van szükség.
Ha valakinek van lehetősége támogatni Barna gyógyulását, nem csak a koncerten teheti ezt meg, hanem az alábbi módokon is segíthet:
RON – Banca Comerciala Romana – RO40 RNCB 0152 0752 1042 0001 – Biro Barna
Revolut: Mária Vassné Bálint @mria8e4f3
HUF – 11773683-12123270-00000000
IBAN: HU37 1177 3683 1212 3270 0000 0000
SWIFT/BIC: OTPVHUHB
Vassné Bálint Mária
“Barni gyógyulásáért”
EUR számla adatok:
IBAN: HU29 1177 5427 5185 5884
Swift/Bic: OTPVHUHB
Vassné Bálint MáriaA koncertre a belépő: 10 lei
Jegyek a helyszínen válthatók a Szakszervezetek Művelődési Háza jegypénztárában, kezdés előtt egy órával.Szervező: ADI Pro Cultura Siculi -
Húsvéti tojásírás Bíró Gyöngyi kézművessel
-
Szülészeti látogatások – újragondolva
Frissítés: összefoglaló cikk itt:
Kedves Barátaink!
2020. január 11-én tartottuk az utolsó hagyományosnak tekinthető szülészeti látogatást a Kórház közös szervezésében. Akkor több mint 15 kismama és az apukák jöttek el a havonta tartandó, a város életébe is szorosan beilleszkedő 85-ik szülészeti látogatásra.
13 kihagyott hónap után, megérett az idő, és a lehetőségek is adottak, hogy ezt a hiánypótló havi egy órát újra útjára engedjük, és egy újabb, napjainkban igencsak használt felületen az online térben találkozhassunk a kismamákkal, és a Megyei Sürgősségi Kórház egyes szakembereivel egy rövid útbaigazítás erejéig, a személyes viszontlátás reményében – valamikor.
Várunk szeretettel!
Március 18-a, 15 óraA csatlakozáshoz szükséges adatok:Meeting ID: 572 454 7419Belépni a találkozó előtt húsz perccel lehet.Hivatalos közlemény: „Szülésfelkészítő Zoom-beszélgetést szervez kismamák számára kórházunk, a Csíki Anyák Egyesületével partnerségben. A március 18-án, magyar nyelven 15 órakor kezdődő beszélgetés keretében a kórház szülészeti és nőgyógyászati, illetve újszülöttgyógyászati osztályának munkatársai ismertetik a kismamák számára a kórházi szüléssel kapcsolatos tudnivalókat. Dr. Portik Botond szülész-nőgyógyász szakorvos és Jakab Mihaela főasszisztens, továbbá dr. Füstös Annamária újszülöttgyógyász szakorvos, osztályvezető főorvos és Márk Katalin főasszisztens válaszolnak is a kismamák kérdéseire.„A pandémiás időszakban nem tudtuk megszervezni a szülészetlátogatást, amelyre továbbra is igény van a kismamák részéről. Ezt az igényt közvetítette felénk a Csíki Anyák Egyesülete és intézményünk részéről is hiányoltuk a várandós kismamákkal való élő kapcsolatot, ezért kerestük meg a Zoomos találkozás lehetőségét. Várjuk szeretettel az érdeklődőket a beszélgetésre” – fogalmazta meg dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere.Annak érdekében, hogy a kérdéseket csoportosítani tudjuk, és így minél több információt nyújthassunk, kérjük a kismamákat, hogy küldjenek előre kérdéseket szerda estig a kórház Facebook-oldalán keresztül vagy pedig a kiss.edit@spitalmciuc.ro címre.”
-
Jubileum – az első 10 év!
Antal-Ferencz Ildikó erdélyi származású budapesti szabadúszó újságíró, blogger kérdezett:
Csíki Anyák Egyesülete: Anyaságban is kell lennie partnerségnek, szövetségeseknek
-
Vidám tavaszt kívánunk, és mindennapra Nőnapot!












