Fogadják szeretettel Albert-Homonnai Emőke édesanya és lánya, Bakcsi Réka tizedik osztályos diák beszámolóját a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány, Regős Judit elnök asszony felajánlásában, idén augusztusban eltöltött Kalandozásról. A család egy hetet nyaralhatott az Alapítvány Gellért-hegyhez közeli lakásában. Köszönjük a lehetőséget! FB bejegyzés:

A Szülők Háza Alapítvány vendégeiként Budapesten eltöltött izgalmas hetünk élményeit néhány szóban összefoglalva azt mondhatnánk: Dalí-kiállítás és képzelet; Retro Élményközpont és nosztalgia; Ludwig Múzeum és Cukiság faktor; Zene Háza, Virág Benedek Ház és kertmozi, Duna-part és fények; Japánkert és merengés; Városliget és ringatózás; Kolodko-szobrok és gyermeki lélek; Ásványbirodalom és Smaragdváros; a programok között pedig megszusszanás egy biztonságos, kényelmes és barátságos szálláshelyen.

Köszönjük szépen a Szülők Háza Alapítvány munkatársainak, hogy családi otthonuk vendégei lehettünk!

Albert-Homonnai és Bakcsi család

Kalandozásaink Budapesten (2023. augusztus 21-26.)

Végre elindultunk Budapestre. Szerintem akkor még egyikünk sem sejtette, mi minden vár majd ránk a héten, bár azt már előre sejtettem, hogy nem fogunk unatkozni. Hétfőn hajnalban indultunk útnak, a „Pece-parti Párizs”-ban, Nagyváradon tett látogatás után tovább utazva, délután érkeztünk Budapestre. Már amikor megpillantottam a várost, na meg a hatalmas, végtelennek tűnő, csillogó Dunát, a sok híddal meg hajóval, elfogott valami boldog, türelmetlen izgatottság, ami aztán végigkísérte egész ott töltött hetünket. Utazás közben, jövet és menet, az Oz, a nagy varázslót hallgattuk hangoskönyvben. A történet pont ott szakadt félbe, amikor Dorka és társai megérkeztek Smaragdvárosba, Oz birodalmába, és mi is megérkeztünk Budapestre. Berendezkedtünk a szálláshelyen, és mindenki megpihent a hosszú út után.

Kedden mind az öten, apa, anya, a húgom, az öcsém meg én, elmentünk a Cat Café-ba. Különös élmény, örültem, hogy a szülőket is rá tudtuk venni, akik egyébként nincsenek oda a cicákért, és ráadásul a reggeli kávéjukat már a kávézóba érkezésünk előtt elfogyasztották. A húgom viszont odavan a macskákért, és mi is az öcsémmel. Ezután elmentünk az Írók Boltjába, jó volt a csend ott bent, és a könyvek illata, és kaphattunk egy-egy könyvet. Utána megnéztük a Dalí-kiállítást. Ez volt az egyik kedvenc programom az egész kirándulás alatt. Jó volt kalandozni a különös művész szürrealista képzeletében. A képek mellett több szobrot is láttunk, és ez egészen más perspektívát adott az alkotó életművének, mivel mi inkább a festményeit ismertük. Igényeltünk egy kis készüléket, egy elektronikus tárlatvezetőt, és a megfelelő számot beütve mélyebben ismerhettünk meg egy-egy alkotást. Olyan élmény volt, mint egy interaktív művtöri-óra. Hab a tortán, hogy a kiállítás végén egy VR szemüveg révén a művész elképesztő képzeletvilágának közepén találhattuk magunkat. Aztán egy ázsai étteremben ettünk, mert a húgom rajong az ázsiai kultúráért. A fiúk pizzázni mentek egy másik helyre. Este anyukámmal és az öcsémmel sétáltunk a Feneketlen-tónál, és megnéztük Kosztolányi Dezső szobrát. Akkor eldöntöttem, hogy szobrokat fogok fotózni. Lefotóztam még Sissit, Jókai Mórt és Ady Endrét, később József Attilát is a Duna-parton. Ha még egyszer visszatérünk ide, akkor majd gyűjtök további szoborfotókat.

Szerdán délelőtt anya és mi hárman, gyerekek, elmentünk a Retro Élményközpontba. Belepillantottunk mi is a szüleink és nagyszüleink egykori életébe. Izgalmas volt kipróbálni a tárcsás telefont, felülni az oldalkosaras motorra, tévébemondót játszani, űrutazásra menni és rendőrautót vezetni játékból. Voltak kvízek is. Csodálkozva néztem, mennyi mindent tud az öcsém a régi autókról, katonai alakulatokról. És a végén még Bambit is ittunk! Az óriáskerék mellett találkoztunk apával, aki hazament a tesóimmal a szállásra. Anya meg én villamosra szálltunk és elmentünk a Japánkertbe. Nagyon vágytam oda, mert anya már korábban mesélt nekünk erről a helyről, és nem is csalódtam. Sőt! Teljesen lenyűgözött a japán kapu, a torii, a különleges módszerekkel metszett, szépen gondozott fák és növények, meg a sokféle kőlámpás. Ott leültem kicsit rajzolni is: kis fákat, köveket, lámpásokat. Jólesett anyával kettesben sétálgatni, beszélgetni ezen a mesebeli helyen, amelyet a Varga Márton alapította iskola munkatársai és diákjai gondoznak Zuglóban. Aztán a friss levegőn elfogyasztottuk az ebédünket is a Semmi Extra nevű étteremben, ahol nagyon is extrát lehet falatozni, ezért eldöntöttük, másnap is ott eszünk. Este mindannyian megnéztük a Városligetben, a Zene Háza kertmozijában a Csinibaba című filmet, amely retro számokra épül, és éppen passzolt az aznap délelőtti múzeumos élményhez. Sokat kacagtunk, egyes dalokat a szereplőkkel együtt dúdoltunk, és eszünkbe jutott nagyapánk, aki a Csinibabából énekelget részleteket néha. Elégedetten sétáltunk a metró fele, a Hősök tere irányába, és a film kapcsán eldöntöttük, hogy majd otthon megnézzük a Dolce Vita című filmet is.

Csütörtökön lányokul elmentünk a Művészetek Palotájába, és Ludwig Múzeumban megnéztük a Cukiság faktor című kiállítást, hogy tudjuk meg mi is az a cukiság mint esztétikai fogalom. Megnyugtat, vásárlásra ösztönöz, manipulál, rengeteg oldala van. Kiváltja az emberekből a féltés ösztönét. Ez a cukiság Japánból indult, még 17-19. században. A japán kawaii szó jelentése: aranyos, szerethető. Az 1970-es éveben az élet minden területét átszövő kulturális jelenség lett. Ez a kiállítás sok mindenen elgondolkodtatott, például, hogy a szemekkel ellátott tárgyakat – szemes csészéket, radírokat, háztartási gépeket – jobban megkívánjuk a boltban, és ez már manipuláció. Vagy hogy miért van a kamionsofőröknek plüssállatkája? Engem a MÜPA előtt váratlanul szembelocsolt az olykor szunyókáló, olykor feléledő szökőkút, de még az is jólesett abban a nyári hőségben. Majd csigavonalban felsétáltunk a közelben található zikkuratra, amelynek a tetejéről csodálatos panoráma tárult elénk, a körülöttünk az épületek sokaságával és a Dunán úszó hajókkal. Aztán körbenéztünk egy könyvesboltban, majd extra jót ebédeltünk ismét a Semmi Extrában. Este, szintén lányokul, elmentünk a Virág Benedek Ház hangulatos belső udvarán található kertmoziba, ahol az Eltitkolt történetek című feliratos filmet láttuk, amely öt meghökkentő, önálló kisfilmből áll össze. Eközben apa és az öcsém csónakázni mentek a Városligetbe, és az öcsém büszke volt, hogy ő is evezhetett.

Pénteken elmentünk a Kőbirodalom nevet viselő ásványboltba. Ezt az üzletet még akkor pillantottam meg, amikor Budapestre érkezve áthajtottunk a Wesselényi utcán. Fülbevalókat és karkötőt vásároltunk. Az öcsém obszidiánt kért, ami igazából olvadt láva, és azt tervezte, majd épít egy bunkert vulkánkitörés esetére, és ez lesz az első darabja, az alapkő. Ebben a boltban meglátott egy buzogányt is, amiről sajnálkozva állapította meg, hogy kár, hogy nem eladó, mire a boltos a dolog állásának ellenkező voltáról világosított fel bennünket. Picit meg is ijedtem, vajon le tudjuk-e beszélni az öcsémet, de szerencsére ő sem gondolta egész komolyan a vásárt. Szépen is néztünk volna ki Pest utcáin egy láncos buzogánnyal. Ezután egy papírüzletben vettünk néhány taneszközt anya munkájához, mangát keresgéltünk a húgom számára könyvesboltokban. Aztán felmentünk a Várba, ahol nemcsak a Halászbástyát és a Mátyás-templomot, hanem a Kockásfülű Nyúl csöppnyi szobrát is megnéztünk. Ez az én vágyam volt. Kisebb korunkban nagyon szerettük ezt a rajzfilmet. És valóban ott ült a nyuszi, a Dunát és a Lánchidat figyelve a távcsövével. Délután, egy limonádé mellett beszélgettünk az unokatestvérünkkel, aki itt lakik Budapesten. Este a Duna-parton sétáltunk, néha „megálltunk egy novellára”. Megtaláltunk még néhány Kolodko-szobrot a Kockásfülűn kívül, éspedig a Rubik-kockát és a Főkukacot. Gyönyörű volt a megvilágított Országház, mint a Duna ékszere. Végelenül fáradtnak és elégedettnek éreztem magam, lepergett előttem ez a csodálatos itt töltött hét. A villamosra várva eszembe jutott az Altatóból „a villamos is aluszik” részlet. Egy kedves gyermekkori emlék, mintha hazaérkeztünk volna Budapestre.

Másnap igazi otthonunk felé vettük az irányt, Kecskeméten keresztül. Mire hazajutottunk, Dorka is hazajutott Smaragdvárosból. Most itt ülök az asztalomnál és a hosszú bajszú Dalíra gondolok – „I am not strange. I am just not normal.” -, és az ő elfolyó óráira, s észreveszem, hogy megállt az asztali órám. Mintha egy perc sem telt volna el itthon, amióta elmentünk!

(Bakcsi Réka, Csíkszereda)

Képgaléria a család jóváhagyásával: