Kacor király
2011. március 19-én 12.30 órai kezdettel a Történetolvasás Világnapjára bábelőadást szerveztünk a gyerekeknek. Kicsik-nagyoknak egyaránt tetszett a Boszorka Egyesület tagjai előadása, melynek megszervezése jórészt a Városi Tanács anyagi támogatása segítségével volt lehetséges. A Kacor király című előadás rendezője a nagyváradi Rusz Csilla tanítónő és drámapedagógus, aki a bábosokat is megmutatta az előadásban a gyerekeknek. „Mi a hagyományos kézbábhoz nyúltunk, mivel ez a gyerek által is a legkönnyebben használható az óvodában vagy az iskolában. Ebben az előadásban a történet nem a paraván mögül van megmutatva, hanem arra törekedtünk, hogy az élő személy jelenléte még közelebbivé tudja tenni, még kézzelfoghatóbbá és érthetővé, főleg, hogy színészi játékkal is társul. A 0 és 5 év közötti gyerekeknél nagyon fontos, hogy jelen legyen, hogy lássa, ki az, aki mozgatja a bábut. A kisiskolásoknál pedig szeretnénk, hogy megkívánja azt, hogy a kezére húzhassa ezeket a kézbábokat, és reméljük, hogy sikerült ezt a célt elérnünk” – nyilatkozta Csilla egyik helyi lapnak. Tapasztalatunk az volt, hogy az előadást követő felolvasáson (Zsigmond Éva-Beáta színművésznő), valamint az egyesület tagjai által szervezett utólagos kézműves foglalkozáson minden résztvevő (közel 60-70) jól érezte magát, és repetát kértek:).