-
Sportolás Csíkban nyugdíjasok számára – harmadik kiadás, folytatás
2023. júniusában sikeresen indult útjára egyesületünk szervezésében egy azóta is fenntartott, jól működő, célközönsége által is hiánypótlónak minősített sportolási program az idősek számára Csíkszeredában, melyet az RMDSZ Nőszervezete támogatott, és több, helyi önkormányzati létesítmény is felkarolt, elismerve a program létjogosultságát, és a nagy igényt, mely azóta sem lankadt.
2024. október végén zártuk a harmadik pályázási ciklust, és bár a gerinc- és vízben tartott tornák sorozata nem szakadt meg a pályázati időszakok lejárta után sem (kivéve technikai szünet miatt és szabadságolásokkor a nyár folyamán), fontos kiemelni, hogy a jóváhagyott 2000 lejes keretből igencsak sikerült pár hét és alkalom erejéig nagyon jutányos áron aktív mozgásban tartani a csíki és környékbeli nyugdíjasok, időseket.
A gerinctornák helyszíne a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Szakszervezetek Művelődési Háza volt, ezúton is köszönjük mindkét intézmény vezetőjének a rugalmasságot, és azonnali befogadást, mely ingyenessége kifejezetten érezhető volt a szolgáltatás biztosíthatóságában, folytonosságában, jó érzés tudni, hogy évek óta tartó iratlan partnerségeink jól működőek, és egymás munkájának kölcsönös tiszteletén alapszanak. Köszönet Ferencz Angélának és Szederjesi Ferencnek egyaránt!
Szerdánként 9 és 10 órától, péntekenként 11 órától tartotta, tartja Bőjte Cecília gyógytornász ezeket a segédeszközös gerinctornákat, melyek nagyon beváltak már az alkalmanként résztvevő 20-25 személynek, lelkesen érkeznek, tornásznak, barátkoznak.
A vízben tartott aerobic jellegű tornákat Horváth Dorottya testnevelő tanár tartja péntekenként 10 órától a Csíki Csobbanó kisebbik, melegebb medencéjében, ezekre az alkalmakra is bármikor lehet csatlakozni, köszönjük Ábrahám Előd sportért felelős tanácsosnak közbenjárását és rugalmasságát, hogy a korábbi 70 perces foglalkozás átállhatott az oly szükséges 90 percre, hisz érkezés, vetkőzés, foglalkozás, zuhanyzás, hajszárítás (főleg a hideg időszakban), eltávozás – nagyon időigényes, méginkább ezen korosztály számára.
A kapcsolattartás továbbra is SMS-ben és a Sportolás Csíkban 65+ Facebook csoportban zajlik, érdeklődni a 0740068003-as telefonszámon lehetséges. Várjuk vissza Bogdán Emese vízitornát kidolgozó és mesteri szintre fejleszető testnevelő tanárt is, a mihamarabbi viszontlátásra a medence szélén, Mesi!
Konkrét számok a pályázatból: 168 kedvezményes gerinctorna alkalom, és 136 kedvezményes vízi mozgás, köszönjük az RMDSZ Nőszervezetének hozzájárulását, és bizodalmát bennünk és a programunkban, és hogy az a 81 nyugdíjas személy, többi-kevésbé állandó jelleggel, vagy időnként legalábbis, részt tudott venni 2024. szeptember-október időszakában is ezeken a programokon. Mindenképp folytatjuk a sportolási lehetőségeket, és reménykedünk, hogy az idők során bővíteni is fogjuk a lehetőségek lajstromát.
-
Folytatjuk a gerinctornát az idősek számára, elkezdődnek a vízitorna alkalmak a Csíki Csobbanóban!
Kedves Barátaink, követőink!
A nyár folyamán alig pár alkalommal szünetelt a gerinctorna az idős korosztály számára, augusztus elején az uszoda is pihenőre, megújulásra tért, közben pedig egyesületünk a sikeres pályázás során, immáron harmadik alkalommal tud kedvezményes sportolási lehetőséget biztosítani az érdeklődő helyi érintett célközönségnek. A vízi tornát szeptember 6-án kezdjük, találkozás 9,45 órakor a Csíki Csobbanó recepciós pultjánál. Az 50 perces foglalkozást Horváth Dorottya testneveló tanár tartja.
Köszönjük az RMDSZ Nőszervezetének hozzájárulását az aktív időskor biztosításáért, és köszönjük a Csíki Csobbanó munkaközösségének is a mindenkori kedves, türelmes viszonyulását, a Hargita Megyei Kulturális Központ helyszíni támogatását!
Várjuk a tornászni vágyókat az alábbi órarend szerint:
- szerdánként 9.00 és 10.00 órai kezdéssel gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében — Bőjte Ceci gyógytornász
- péntekenként 10.00 órától (találkozás 9.45 órától) vízitorna a #Csíki Csobbanóban — Horváth Dori testnevelő tanár
- péntekenként 11.00 órától gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében — Bőjte Ceci gyógytornász
További információkért csengessék a 0740068003-as telefonszámot.
-
Sportolási lehetőségek, rendszeres programok időseknek, nyugdíjasoknak
Kedves Barátaink, híreink felől érdeklődő Mindannyian!
Korábban is megírhattuk volna ezeket a nagyszerű híreket, de a csillagok állása mostanra lett teljes, hiszen a múlt évben, a nyár folyamán elkezdett sportolási lehetőségeket akkor még pályázati alapból indítottuk el, viszont a folyamatos és következetes igénynek köszönhetően, 2023. őszétől, a Hargita Megyei Kulturális Központ helyszíni támogatásával elindultak szerdán délelőtt 9 órától a gerinctornák Bőjte Cecília gyógytornász vezetésével, és folytatódtak ezek 10 órától a Szakszevezetek Művelődési Házának támogatásával további érdeklődők számára.
Aztán januárban érkezett a hír, hogy a Városi Önkormányzat is elfogadta azt az észrevételünket, miszerint vízitornát tarthatnak szakemberek egy jogi entitás szervezésében, így immáron 4 hete zajlanak ezek a péntek délelőtti átmozgató foglalkozások Horváth Dori testnevelő tanárral, 10 órától a Csíki Csobbanóban.
A mai nap folyamán pedig újdonságként fogadtuk a hírt, hogy a szerdai 10 órás torna is marad helyszínileg a Kulturális Központ alagsori termében (Temesvári sugárút 4 sz.), illetőleg egy újabb tornászási időpont kerülhet be a térképünkbe, péntek délelőttönként 11 órától, szintén a Kulturális Központ termében.
A fentiek fényében tehát az alábbi tornászási lehetőségeket biztosítjuk az idősebb korosztálynak:
- szerdánként 9.00 és 10.00 órai kezdéssel gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornásszal
- péntekenként 10.00 órától (találkozás már 9.30 órától) vízitorna a #Csíki Csobbanóban Horváth Dori testnevelő tanárral
- péntekenként 11.00 órától gerinctorna a #Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében Bőjte Ceci gyógytornásszal
- szombatonként 17.00 órától vízitorna a #Csíki Csobbanóban Bogdán Emese testnevelő tanárral
Nagyon fontos, hogy, amennyiben értesítést szeretnének kapni, emlékeztetőt SMS-ben, úgy kérjük regisztráljanak előre a 0740068003-as telefonszámon. Reményeink szerint bővíteni fogjuk a sportolási palettát, szóval érdemes tartani a kapcsolatot velünk :).
Pillanatképek az elmúlt időszakból:
-
Sportoltak a helyi nyugdíjasok – folytatni szeretnék!
Kedves Barátaink!
Egy nagyszerű, és számunkra igazán meghitt, szép program lebonyolítása mögött vagyunk, mely meghirdetéséről már június végén is olvashattatok , és melyről röviden itt szeretnénk beszámolni, és köszönetet mondani minden támogatónak, akik így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában a nemes ügy mellé álltak.
Egy márciusi napon került beadásra pályázatunk (Sportórák és találkozások idősekkel/időseknek Csíkban címmel) az RMDSZ Nőszervezete által meghirdetett pályázatok Életet az éveknek – aktív nyugdíjaskor kategóriája alá, és örömmel fogadtuk a pozitív elbírálást, aztán május elején a XII. Édesanyák Hete program keretében már el is kezdtük az ötletelést, szerveződést a leendő program bonyolításáért.
Meghívottunk volt Tófalvi Éva Nőszövetségi képviselő is, és mindenki egyetértett a jelenlévő közül, hogy az idősekre nem csak kampányidőben kellene számítani, hanem alanyi jogon biztosítani kell számukra az aktív időskort, minden egyéni program mellett a közösségi élményt, a sportot, egészséges életmódot.
Június 29-én el is kezdtük a vízitornát a Csíki Csobbanóban, ahová a helyi vezetőség készséggel engedte be az olykor nagyszámú jelentkezőtábort, és Horváth Dorottya testnevelő tanár vezetésével 45-50 percen keresztül tornászhattak a program iránt érdeklődők. Heti rendszerességgel, az uszoda nyári szüneteltetéséig jártak az idősek ide, augusztus 1-én pedig kézfelnyújtással jelezték, hogy szeretnék a folytatást a pályázati időszak lejárta után is, ezért a felkérésnek eleget téve, reményeink szerint ősszel újraindulnak majd a sportórák valamilyen kedvezményes formában az érintett korcsoport számára. A hat vízitornát összesen 234 alkalommal vették igénybe időseink, minden bizonnyal alátámasztható tehát az igény a rövid 45-50 perces mozgásra, melyhez gyakorlatilag úszni sem kell tudni, és ez nagyon növelte az érdeklődők számát.
Július 10-én elkezdődtek a gerinctorna foglalkozások is, a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete Összefogás Házában végül a szintén nagy érdeklődésnek köszönhetően két csoportba osztottuk a jelentkezőket, és hétfőnként 10 és 12 óra közt tornásztak az idősek Bőjte Cecília gyógytornász vezetésével. Ide 243 alkalommal jött el a részvételi ív szerinti 117 személy és 11 tornát tartottunk.
A program végeztével kiértékelő íveket osztottunk szét a résztvevők közt, akik egyöntetűen a folytatásra szavaztak, és itt már sikerült éremben folytatást biztosítani számukra, így szeptember hónaptól a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadójába fognak menni, illetőleg egy másik csoport a Szakszervezetek Művelődési Házába heti rendszerességgel.
Akiknek köszönettel tartozunk, a teljesség igénye nélkül, de mégis törekedve a kiemelésükre:
- RMDSZ Nőszövetség (2000 lejes támogatás)
- Csíkszereda Önkormányzata (erkölcsi és helyszíni támogatással)
- Csíki Csobbanó (erkölcsi, anyagi és helyszíni támogatással
- KidsSport csapata
- Bőjte Ceci gyógytornász és Horváth Dori testnevelő (<3, <3, <3)
- Hargita Megyei Sérültek Egyesülete (anyagi és helyszíni támogatás)
- Hargita Megyei Kulturális Központ (helyszíni támogatás <3)
- Szakszervezetek Művelődési Háza, Szederjesi Ferenc (helyszíni támogatás <3)
-
Sportolási lehetőségek nyáron Csíkban nyugdíjasok részére
Kedves Barátaink!
Egy sikeres pályázás eredményeként, idén első alkalommal közeledünk ennyire hathatósan a nyugdíjas korosztály irányába. Hiába, fiatalabbak már mi sem leszünk, de sosem feledkezhetünk meg az idősekről, akiknek oly sokat köszönhetünk, és a város, a környezetünk is. Ép testben ép lélek, tartja a mondás, így fontosnak tartjuk, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a minket felnevelőkre, irányt mutatókra, példaképekre, de ugyanúgy fontos, hogy egyesületi törekvéseinkben svédasztalként biztosítsunk lehetőségeket az érdeklődők, érintettek részére, elérhető és kellemes foglalkozásokat, találkozásokat, tartalmas együttléteket, barátkozásokat kínáljunk, lehetőségeinkhez mérten.
Az alábbi beosztás szerint várjuk erre a 10 alkalomra (külön-külön is lehet jönni, nem kötelező a 10 alkalom) a nyár első felében a nyugdíjas hölgyeket és urakat, kérve őket, hogy részvételi szándékukat mindig jelezzék a 0740068003-as telefonszámra.
Köszönjük a városi önkormányzat támogató hozzáállását, a Csíki Csobbanó vezetőségének nyitottságát, Kristó Norbi és Bőjte Cecília gyógytornászok pozitív hozzánkállását, a KidsSport csapatának azonnali segítését, az RMDSZ Nőszervezetének támogatását, és minden aktívan kampányoló barátunknak, aki hírét vitte ezen tesztprogram lehetőségének!
A projekt nem titkolt szándéka folyamatosan biztosítani és fenntartani ezeket a szabadidős és egészséges életmódot támogató lehetőségeket városunk idősebb korosztálya számára!