• Cikk,  Események,  Közérdekű,  Közlemény,  Összefoglaló,  Pályázat

    Sportolás Csíkban nyugdíjasok számára – harmadik kiadás, folytatás

    2023. júniusában sikeresen indult útjára egyesületünk szervezésében egy azóta is fenntartott, jól működő, célközönsége által is hiánypótlónak minősített sportolási program az idősek számára Csíkszeredában, melyet az RMDSZ Nőszervezete támogatott, és több, helyi önkormányzati létesítmény is felkarolt, elismerve a program létjogosultságát, és a nagy igényt, mely azóta sem lankadt.

    2024. október végén zártuk a harmadik pályázási ciklust, és bár a gerinc- és vízben tartott tornák sorozata nem szakadt meg a pályázati időszakok lejárta után sem (kivéve technikai szünet miatt és szabadságolásokkor a nyár folyamán), fontos kiemelni, hogy a jóváhagyott 2000 lejes keretből igencsak sikerült pár hét és alkalom erejéig nagyon jutányos áron aktív mozgásban tartani a csíki és környékbeli nyugdíjasok, időseket.

    A gerinctornák helyszíne a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Szakszervezetek Művelődési Háza volt, ezúton is köszönjük mindkét intézmény vezetőjének a rugalmasságot, és azonnali befogadást, mely ingyenessége kifejezetten érezhető volt a szolgáltatás biztosíthatóságában, folytonosságában, jó érzés tudni, hogy évek óta tartó iratlan partnerségeink jól működőek, és egymás munkájának kölcsönös tiszteletén alapszanak. Köszönet Ferencz Angélának és Szederjesi Ferencnek egyaránt!

    Szerdánként 9 és 10 órától, péntekenként 11 órától tartotta, tartja Bőjte Cecília gyógytornász ezeket a segédeszközös gerinctornákat, melyek nagyon beváltak már az alkalmanként résztvevő 20-25 személynek, lelkesen érkeznek, tornásznak, barátkoznak.

    A vízben tartott aerobic jellegű tornákat Horváth Dorottya testnevelő tanár tartja péntekenként 10 órától a Csíki Csobbanó kisebbik, melegebb medencéjében, ezekre az alkalmakra is bármikor lehet csatlakozni, köszönjük Ábrahám Előd sportért felelős tanácsosnak közbenjárását és rugalmasságát, hogy a korábbi 70 perces foglalkozás átállhatott az oly szükséges 90 percre, hisz érkezés, vetkőzés, foglalkozás, zuhanyzás, hajszárítás (főleg a hideg időszakban), eltávozás – nagyon időigényes, méginkább ezen korosztály számára.

    A kapcsolattartás továbbra is SMS-ben és a Sportolás Csíkban 65+ Facebook csoportban zajlik, érdeklődni a 0740068003-as telefonszámon lehetséges. Várjuk vissza Bogdán Emese vízitornát kidolgozó és mesteri szintre fejleszető testnevelő tanárt is, a mihamarabbi viszontlátásra a medence szélén, Mesi!

    Konkrét számok a pályázatból: 168 kedvezményes gerinctorna alkalom, és 136 kedvezményes vízi mozgás, köszönjük az RMDSZ Nőszervezetének hozzájárulását, és bizodalmát bennünk és a programunkban, és hogy az a 81 nyugdíjas személy, többi-kevésbé állandó jelleggel, vagy időnként legalábbis, részt tudott venni 2024. szeptember-október időszakában is ezeken a programokon. Mindenképp folytatjuk a sportolási lehetőségeket, és reménykedünk, hogy az idők során bővíteni is fogjuk a lehetőségek lajstromát.

  • Cikk,  Események,  Jótékonysági Katalin-bál,  Közérdekű,  Közlemény,  Pályázat

    A Magyar Népmese Napja és a XIII. Böngésző Játék díjazása

    Egyesületi alakulásunk óta, 2011-től megszervezzük évi rendszerességgel a Magyar Népmese Napját, és ezzel párhuzamosan zárjuk le és indítjuk útjára a következő tanévra vonatkozó Böngésző Játék pályázatunkat, mely nem titkolt célja a csíkszeredai és környékbeli elemi iskolások olvasásra buzdítását, és a havonta megjelenő mese vagy olvasmány melletti feladatsorok megoldása, sok esetben rajzokkal illusztrált megfejtése, kibontása, levezetése. A 2023-2024-es kiírás különlegessége volt, hogy 12 év után szakítottunk az egységes feladatsorok kiközlésével, és különös figyelemmel a kicsik (előkészítő-második osztályosok) és nagyobbak (harmadik-negyedikesek) készségeikre fektettük a hangsúlyt, így az elmúlt év 7 fordulójában gyakorlatilag 14 olvasmány és ennek megfelelő 14 feladatsort kaptak a gyerekek. De még, mielőtt a díjazásra kitérnénk, fontos megemlítenünk, hogy évek óta aktív résztvevői vagyunk a sepsiszentgyörgyi Tipe-Tupa Egyesület szervezésében aktuális Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválnak, mely idén már megérte a IX. születésnapját, és melyet  Szabó Enikő Metamorphoses meseterapeuta szervez kitartóan, gazdag repertoárt biztosítva az érdeklődő szervezetek, intézmények számára, és mely rendezvény keretében Klitsie-Szabad Boglárka a Népművészet ifjú mestere, Prima Junior díjas néprajzkutató és mesemondó tartott szeptember 24-én élő szavas mesemondást a madéfalvi és a csíkszeredai Xantus János iskolákban, illetve éppen a Népmese Napján, szeptember 30-án a sepsiszentgyörgyi Demeter Éva múzeum -és mesepedagógus hozta el A telhetetlen hernyócska c. interaktív bábjátékát több óvodás csoport, előkészítős és első osztályosok számára Csíkszentmiklóson és több óvodában Csíkszeredában. A bábjáték a híres Eric Carle gyerekkönyve nyomán született és egy kis hernyóról szól, aki küzdelmesen átrágja magát nap mint nap több finomságon, mígnem jóllakottsága utolsó napján pillangóvá nem változik.

    Mesike összegzi a jegyeket
    Iru javít

    Visszatérve a XIII. Böngésző Játék díjazására, örömmel töltötte el az egyesületi szervezőket (Antal Emese, Lázár Iru és Tiboldi Bea), hogy ilyen sok kisgyerek vett részt az elmúlt időszak „versenyében”, hisz a 125 gyerekből 70 kisdiák az első és másodikosok köréből pályázott, illetve 55 harmadik és negyedikes kisdiák. Az iskolák szerinti eloszlás így alakult idén:

    • Székely Mózes Ált. Isk. – Lövéte – Egyed Tünde tanító – I. osztály – 16 gyermek
    • Boga Alajos Ált. Isk. – Csíkkozmás
      • Orbán Orsolya tanító – I. osztály – 10 gyermek
      • Duka-Szép Csilla – II. osztály – 8 gyermek
      • Simó Annamária tanító – III. osztály – 6 gyermek
      • Bálint Kinga tanító – IV. osztály – 6 gyermek
    • Endes József Ált. Isk. – Csíkszentsimon
      • Vas Rozália – II. osztály – 6 gyermek
      • Kozma Kinga – III. osztály – 9 gyermek
      • Veress Melinda – IV. osztály – 4 gyermek
      • Benedek Apollónia – IV. osztály – 5 gyermek
    • Nagy Imre Ált. Isk. – Csíkszereda – Orbán Adél tanító – I. osztály – 30 gyermek
    • József Attila Ált. Isk. – Csíkszereda – Páll Edit és Pászka Zsuzsa tanítók – III. osztály – 24 gyermek
    • József Attila Ált. Isk. – Csíkszereda – Gál Judit és Vitus-Pálfi Emőke tanítók – IV. osztály – 1 gyermek

    A díjazási rangsor szempontjából így néz ki a megoszlás:

    Kicsik:                          Fiú:               Lány:         Nagyok:               Fiú:               Lány:

    Aranyág: 21

    10

    11

    Aranyág: 12

    2

    10

    Ezüstág: 8

    5

    3

    Ezüstág: 11

    6

    5

    Rézág: 6

    4

    2

    Rézág: 11

    4

    7

    Dicséret: 11

    2

    9

    Dicséret: 18

    8

    10

    Részvételi oklevél: 24

    12

    12

    Részvételi oklevél: 3

    3

    Fontos kihangsúlyoznunk, hogy az összes 125 gyermek, és tanítóik oklevélben (és ajándékokban) részesültek, valamint a könyvjutalmak elosztásában az Aranyágas díj két könyvet tartalmazott, az Ezüstág egy könyvet és egy sima lapú szép füzetet, a Rézágasok egy könyvet kaptak, a Dicséretesek egy sima lapú füzetet, és a Részvételi okleveles gyerekek egy kis jegyzettönbben részesültek.

    A könyvek ízléses, és korosztályra, sőt nemekre válogatva a Gutenberg Könyvesbolt munkatársai és a szervezők szoros együttműködésével valósult meg, úgy érezzük, hogy minden résztvevő diák igencsak elégedett volt a nyereményével, és örömmel állnak valamennyiek a következő, a XIV. kiírás elé.

    A könyvek felsorolását is közzétesszük, hisz büszkék vagyunk támogatóinkra, hogy mindez lehetővé vált általuk és anyagi hozzájárulásukkal, és természetesen a kortárs és régebbi írókat, irodalmat is hangúlyoznánk idei mottónkkal, Csukás István csodálatos gondolataival, miszerint „A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz.”

    Benedek Elek: Székely Tündérország

    Sikó Barabási Eszter:  Mesék az égboltból

    Gergely Edó: Szájjalmesék

    Zágoni Olga: Kajtikó, a derék sárkányfiú

    Sikó Barabási Eszter: Kabátvigasz, gombszomor

    Bálint Ágnes: Iskola a faliszekrényben

    Egressy Zoltán: A virágot jelentö deszkák

    Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs – Kövesd a fehér keresztet

    Oliver Müller: Bertold, a titkos ügynök

    Simon Réka Zsuzsanna: Kricckracc kapitány és a gránátalmiak

    Szabó Robert: Vajon Nagyi és az aranyásók

    Keresztesi József: Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza

    Dóka Péter: Lila királylány

    A mennybe vitt leány – Női sorsok a balladák tükrében

    A3-as 2025-ös falinaptár tanítóknak, szervezőknek

    Igyekeztünk minél körültekintőbben összeválogatni a díjazásra szánt könyveket, tartalmakat, szem előtt tartva a helyi írókat, kiadókat is, akárcsak a magyarországi alkotókat, kiadókat. Így voltak könyvek a Kriterion, Koinónia, Gutenberg, Kreatív Kiadók részéről, de a Móra Könyvkiadótól is szép számban kaptunk könyveket kedvezményesen a csíkszeredai Gutenberg Könyvesbolttól.

    Azt is érdemes kihangsúlyoznunk, hogy akácsak a többi egyesületi programot, rendezvényt, ingyenesen szervezzük, jelentkezési, részvételi díj nélkül, éppen abból a megfontolásból, hogy az anyagiak ne hátráltassanak senkit a részvételi szándékban, az olvasást népszerűsíteni szeretnénk minél szélesebb körben, és egy plusz didaktikai eszközt nyújtani a tanítók számára, vagy csak egy kellemes időtöltést a kisdiákok számára.

    A hét forduló olvasmányait is megosztjuk lennebb, és hálásan köszönjük azt a sok-sok szép és kidolgozott rajzot, amit a gyerekek beküldtek, és melyekből nemsokára kiállítást szervezünk a Böngésző oldalon. A kiírást itt követhetik nyomon.

    Kicsik:

    1. forduló: Balázs Imre József: Ikercsillagok (vers)
    2. forduló: Balázs Imre József: A bölcsek érkezése (vers)
    3. forduló: Tóth Ágnes: Mitől fél a hóember? (vers)
    4. forduló: Csoóri Sándor: Farsangi kutyabál
    5. forduló: Álommanó (Hans Christian Andersen meséje)
    6. forduló: Füzesi Magda: Tavasz (vers)
    7. forduló: Jena: A csillagok (mese)

    Nagyok:

    1. forduló: Balázs Imre József: Kisebb, nagyobb, középső (vers)
    2. forduló: Bréda Ferenc: Karácsony apámékkal most avagy rég (vers)
    3. forduló: Mester Györgyi: A boldog hóember (mese részlet)
    4. forduló: Tóth Ágnes: Mi legyek a maszkabálon? (vers)
    5. forduló: A molnár, a fia meg a szamár (népmese)
    6. forduló: Tóth Ágnes: Április nem dilis (vers)
    7. forduló: László Noémi: Nyár (vers)

    Végezetül, köszönetet mondunk a résztvevő gyerekeknek, támogató szüleiknek és tanítóiknak, a programunkat kiemelten támogató, a magyar Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását, az RMDSZ – Communitas Alapítvány következetes támogatását, és a helyi Gutenberg Könyvesbolt kedvezményes lehetőségeit is köszönjük a szervezők nevében.

    Fényképek a rendezvényről: itt.

     

     

  • Cikk,  Közérdekű,  Pályázat

    Csukás meserádió – világszerte fogható, hallgatható + pályázati lehetőség

    Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában. A rádió már az indulást követő időszakban bizonyította, hogy jelentős igény van a meséken alapuló minőségi tartalmakra, amelyek összekötik a generációkat és erősítik a családi köteléket. A rádió alkalmazását az indulás óta mintegy tízezren töltötték le, weboldalát pedig az elmúlt napokban több mint 26 ezren látogatták meg, de ez a szám folyamatosan növekszik.

    A mese benne van az egész életünkben, és a mese akkor válik igazán fontossá a gyerekek életében, amikor felnőttek lesznek” – fogalmazott Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Neve mind a mai napig összeforr Süsü karakterével, így a Csukás Meserádióéval is, hiszen  a névadó öröksége előtt tisztelegve Süsü, a sárkány jelenik meg a rádió logójában és szignáljában is.

    Az új adó célja egy értékközvetítő, érzelmi biztonságot nyújtó, ugyanakkor szórakoztató médiatér megteremtése, amely egyben edukatív online rádióélményt kínál a kisgyermekes családoknak. A meserádió kínálatában kiemelt szerepet kapnak a magyar mesék, illetve olyan máshol nem elérhető, az MTVA Archívumából származó felbecsülhetetlen értékű tartalmak, amelyek kifejezetten gyermekeknek szólnak, például meseklasszikusok ikonikus művészek előadásaiban, akiket ma már csak archív anyagokból ismerhet meg a felnövekvő generáció. A szeptembertől elindult adó műsorkínálata széles és sokoldalú, a közös szórakozást a családok pedig az egész napot átívelően élvezhetik. A Mesés reggel és a Mesés délelőtt után a Mesés délután várja hallgatóit, benne a Hangszín Maxim bemutatja című ismeretterjesztő rovattal, amelyben a Jászai Mari-díjas színművész, Szabó P. Szilveszter hallható. A délután másik kiemelt programja a Zenevarázs koncertek, amely után a Mesés este következik, benne az Esti mese – Csillagok esti mesefényben című műsorral, amelynek televíziós változata az M2 Gyerekcsatornán is megtekinthető. A műsor különlegessége, hogy napjaink híres és elismert művészei tolmácsolják kedvenc történeteiket egy-egy személyes üzenet kíséretében.

    Csukás Meserádió nemcsak hallgatói élményt nyújt, hanem aktívan ösztönzi a gyermeki fantázia kibontakozását is, amelyet egy szeptember 30-ig tartó pályázattal támogatnak. A részletek a rádió Médiaklikk-oldalán találhatók.

    A Csukás Meserádió a www.csukasmeseradio.hu oldalon hallgatható, illetve iOS és Google Play áruházban ingyenesen letölthető applikáción keresztül is elérhető.

    Forrás: Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének honlapja

  • Cikk,  Események,  Közérdekű,  Összefoglaló,  Pályázat

    XII. Böngésző Játék díjazása

    Kedves Gyerekek, Szülők, Pedagógusok, Barátaink!

    Szeptember 26-án nagyszerű vendéget láthattunk viszont Csíkszeredában, ugyanis az Egyesült Államok-beli Danny Bain mesemondó már 2018-ban is vendégünk volt az akkori Népmesei Napon, és aki zenélni hazájában, Afrikában és Dél-Amerikában tanult, majd 2010-ben Magyarországra telepedett. Jellegzetes mesemondó stílusa afrikai zenei hagyományokra épül, tradicionális és saját népmeséket ötvöz fülbemászó dallamokkal és hipnotikus ritmusokkal „gyil” (afrikai balafon) kíséretében. Akárcsak 2018-ban, a pedagógusok most is a Fán lakó gyermekek mesét kérték elmondásra, így a taplocai Xantus János Általános Iskola óvodásai mellett, az  előkészítős, első, második, harmadik és negyedikes kisdiákok is megtanulhatták a mese néhány dallamát, új kultúrákat és hangszereket fedezhettek fel.

    A délelőtti program az Erőss Zsolt Arénában folytatódott, itt a 2022-2023 kiírás lefiatalabb pályázói hallgathatták meg Danny meséjét, a Nagy Imre Általános Iskola előkészítősei, akiket Orbán Adél tanító néni támogatott egész évben a fordulók beküldésében. 30 kisdiák oldotta meg rajzocskákkal a feladatokat, mindig jelezve, hogy mely válaszra esett a döntés. Őket nem tudtuk rangsorolni még, de a következő, XIII-ik kiírásban már fogjuk!

    Aztán a következő napokban átadtuk az emléklapokat, ajándékkönyveket is az iskolásoknak, a 82 pályázó kisdiák 3 iskola 5 osztályából került ki, akiket 6 tanító kísért a 6 forduló alkalmával.

    A díjazás rangsorolása innen tekinthető meg.

    1. Előkészítő osztály: 30 diák, Nagy Imre Általános Iskola, Csíkszereda, Orbán Adél tanító néni
    2. 2SBS osztály: 25 diák, József Attila Általános Iskola, Csíkszereda, Pászka Zsuzsa, Páll Edit tanító nénik
    3. 2 osztály: 6 diák, Dr. Boga Alajos Általános Iskola, Csíkkozmás, Simó Annamária tanító néni
    4. 3 osztály: 5 diák, Dr. Boga Alajos Általános Iskola, Csíkkozmás, Bálint Kinga tanító néni
    5. 4 osztály: 16 diák, Dr. Boga Alajos Általános Iskola, Csíkkozmás, Tamás- Kacsó Katalin tanító néni

    Helyezések: 

    • 17 db. Aranyág – 8 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból, 5 diák a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola 2 osztályából, egy diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 3 osztályából, 3 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából.
    • 11 db. Ezüstág – 6 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból, 1 diák a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola 2 osztályából, 3 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 3 osztályából, egy diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából
    • 6 db. Rézág – 3 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból, egy diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 3 osztályából, 2 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából
    • Dicsértet kapott – 8 diák a csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2SBS osztályból és 10 diák a Dr. Boga Alajos Általános Iskola 4 osztályából.
    • Részvételi emléklapot kaptak a Nagy Imrés előkészítős kisdiákok. Ügyesek voltak nagyon!

    Köszönetünket fejezzük ki az RMDSZ – Communitas Alapítványnak, akik évről évre támogatnak minket programjainkban, ezen belül a májusi Édesanyák Hetét, és az őszi Böngésző Játék díjazását.

    Az új forduló kiírását a Böngésző Játék oldalon követhetik, várjuk szeretettel a borítékokat a térség elemis diákjaitól. A részvétel továbbra is ingyenes!

  • Cikk,  Közérdekű,  Összefoglaló,  Pályázat

    Sportoltak a helyi nyugdíjasok – folytatni szeretnék!

    Kedves Barátaink!

    Egy nagyszerű, és számunkra igazán meghitt, szép program lebonyolítása mögött vagyunk, mely meghirdetéséről már június végén is olvashattatok , és melyről röviden itt szeretnénk beszámolni, és köszönetet mondani minden támogatónak, akik így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában a nemes ügy mellé álltak.

    Egy márciusi napon került beadásra pályázatunk (Sportórák és találkozások idősekkel/időseknek Csíkban címmel) az RMDSZ Nőszervezete által meghirdetett pályázatok Életet az éveknek – aktív nyugdíjaskor kategóriája alá, és örömmel fogadtuk a pozitív elbírálást, aztán május elején a XII. Édesanyák Hete program keretében már el is kezdtük az ötletelést, szerveződést a leendő program bonyolításáért.

    Meghívottunk volt Tófalvi Éva Nőszövetségi képviselő is, és mindenki egyetértett a jelenlévő közül, hogy az idősekre nem csak kampányidőben kellene számítani, hanem alanyi jogon biztosítani kell számukra az aktív időskort, minden egyéni program mellett a közösségi élményt, a sportot, egészséges életmódot.

    Június 29-én el is kezdtük a vízitornát a Csíki Csobbanóban, ahová a helyi vezetőség készséggel engedte be az olykor nagyszámú jelentkezőtábort, és Horváth Dorottya testnevelő tanár vezetésével 45-50 percen keresztül tornászhattak a program iránt érdeklődők. Heti rendszerességgel, az uszoda nyári szüneteltetéséig jártak az idősek ide, augusztus 1-én pedig kézfelnyújtással jelezték, hogy szeretnék a folytatást a pályázati időszak lejárta után is, ezért a felkérésnek eleget téve, reményeink szerint ősszel újraindulnak majd a sportórák valamilyen kedvezményes formában az érintett korcsoport számára. A hat vízitornát összesen 234 alkalommal vették igénybe időseink, minden bizonnyal alátámasztható tehát az igény a rövid 45-50 perces mozgásra, melyhez gyakorlatilag úszni sem kell tudni, és ez nagyon növelte az érdeklődők számát.

    Július 10-én elkezdődtek a gerinctorna foglalkozások is, a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete Összefogás Házában végül a szintén nagy érdeklődésnek köszönhetően két csoportba osztottuk a jelentkezőket, és hétfőnként 10 és 12 óra közt tornásztak az idősek Bőjte Cecília gyógytornász vezetésével. Ide 243 alkalommal jött el a részvételi ív szerinti 117 személy és 11 tornát tartottunk.

    A program végeztével kiértékelő íveket osztottunk szét a résztvevők közt, akik egyöntetűen a folytatásra szavaztak, és itt már sikerült éremben folytatást biztosítani számukra, így szeptember hónaptól a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori előadójába fognak menni, illetőleg egy másik csoport a Szakszervezetek Művelődési Házába heti rendszerességgel.

    Akiknek köszönettel tartozunk, a teljesség igénye nélkül, de mégis törekedve a kiemelésükre:

    • RMDSZ Nőszövetség (2000 lejes támogatás)
    • Csíkszereda Önkormányzata (erkölcsi és helyszíni támogatással)
    • Csíki Csobbanó (erkölcsi, anyagi és helyszíni támogatással
    • KidsSport csapata
    • Bőjte Ceci gyógytornász és Horváth Dori testnevelő (<3, <3, <3)
    • Hargita Megyei Sérültek Egyesülete (anyagi és helyszíni támogatás)
    • Hargita Megyei Kulturális Központ (helyszíni támogatás <3)
    • Szakszervezetek Művelődési Háza, Szederjesi Ferenc (helyszíni támogatás <3)
  • Cikk,  Események,  Közérdekű

    Gyerekeket a magasba! Ötödik

    Kedves Barátaink!

    Újabb rekordkísérletre készül egyesületünk a budapesti Három Királyfi Három Királylány Mozgalom ismételt felkérésére. Idén, szeptember 24-én tartjuk a rekordkísérletet,  10 órától kezdünk, és a változó időjárásra való tekintettel, inkább beltérben leszünk a Hargita megyei Kulturális Központ alagsori termében, ahol lesz mondókázás Lázár Iruval, arcfestés Nagy Szidónia Éva édesanyákkal, de viszünk diafilm vetítőt is, és akik szeretnének visszamenni az időben, azok választhatnak az egyesületi diafilm gyűjteményéből is. Majd 11.30-kor átmegyünk a Kulissza teraszára, és várjuk a később csatlakozókat is az eseményre, hogy pontban délben magasra emeljük gyerekeinket, hisz ők a kincseink, és minden pillanatban megérdemlik, hogy megmutassuk őket a világnak.

    Esemény link.

    Várunk szeretettel!

    Újságcikk