• Események,  Közérdekű

    8 éves az Édesanyák Hete rendezvény

    Kedves Barátaink!

    FB-esemény:
    https://www.facebook.com/events/645161542592563/
    • egyik legfontosabb teendő a közösség részéről az lenne, hogy nagy felbontású fényképet küldjetek Én/mi és az Anyukám, -nk! témakörrel az info@csikianyak.ma címre legkésőbb május 5-e, vasárnap 22.00 óráig. A fényképek kiállításra kerülnek a rendezvény idejére és azután is egy-két hónapig, majd mindenkinek visszaszolgáltatjuk ezeket kidolgozva. A mailben tehát szükséges megadni egy telefonszámot is, hogy értesítsünk utólag.
    • második fontos teendőtök, hogy, aki szeretne jelentkezni a szombat délelőtti babaruhavásárra kiállítónak, az sürgősen jelentkezzen a fenti mailen, mivel a helyek száma korlátozott a márványteremben. 0-2+ életkorú gyerekek részére szánt ruházati, lábbeli cikkekkel lehet regisztrálni, illetve babahordozó kellékekkel, egyéb gyerekeket érintő kiegészítőkkel is. További egyeztetés a levelezésben.
    • mivel idén is jótékonysági céllal tombolázunk (részben), szeretnénk komolyabban megmozgatni a rendezvényünkre ellátogatókat, érzékenyíteni közösségünket Boda-Szász Kriszta beteg édesanya gyógyulására felajánlott pénzadományok által, aként, hogy néhány kézműveskedő édesanya/személy által felajánlott termékeket licitre bocsájtunk. Ezekre a termékekre a meghirdetéstől május 11-én 13 óráig, az esemény zárásáig lehet licitálni közösségi oldalunkon. A legtöbbet felajánló (csakis komoly, segítő szándékú ajánlásokat várunk!) személlyel még a helyszínen igyekszünk felvenni a kapcsolatot, és megbeszélni a részleteket. Az első ilyen licitre bocsájtott termék az Esztány-táska műhelyéből, Esztány István mindenkori támogatónk, pártfogónk részéről érkezik, és minden hasznos tudnivalót megtudhattok innen.
    • az esemény ideje alatt fenntartunk egy asztalt, ahol a kézműveskedő édesanyák egyes termékeit, frissen kiadott gyönyörű könyveket lehet majd megvásárolni, melyek eladásából szintén Kriszta gyógyulását támogatjuk. Köszönjük az eddigi jelentkezéseket!
    • aki szeretne még felajánlani tárgyakat tombolára, az sürgősen jelentkezzen az egyesület FB oldalára egy üzenettel, mailen, vagy telefonon (0756781951) – köszönjük! 150 lejnél nagyobb értékű termékeknél felkerül a plakátra, szórólapra a vállalkozás logója.
    • és végül az utolsó felhívás, az eseményünket záró napon 12 órától újabb gyereklendítésre készülünk felzárkózva immáron második alkalommal a budapesti székhelyű Három Királyfi Három Királylány Mozgalom 10. születésnapját ünneplő rekordkísérlethez, melyre bizony a bizonyíték értelmében is szükséges az eseményre való előzetes regisztrálással, ahol 17 magyarországi résztvevő város mellett megtaláljátok Csíkszeredát is! Találkozunk 11.50 perckor a Szabadság téren a Márton Áron szoborcsoportnál. Minden résztvevő hozzon legalább egy gyermeket magával, akit aztán levegőbe emelünk néhány másodpercig pontban 12 órakor, élő közvetítés alatt, amennyiben ezt a technika is engedélyezi. A rendezvény kiemelt vendége Lovasi András, a Kiscsillag együttes frontembere ;). Megköszönjük, ha a Skirt-bike rendezvény után átjösztök a Térre!

    Színes programmal, és közösséget megmozgató, érintő tevékenységekkel készültünk idén is a hat napos eseményünkre. Legtöbb információt a Facebook-esemény alatt találhattok, de vázlatosan megírjuk ide is, hogy mik lesznek, történnek majd a május 6-11. közötti héten a megyeháza márványtermében:

    Regisztrálni on-line is lehet, sőt javasoljuk, hogy itt tedd meg, köszönjük!

    És akkor íme a színes program, amiről a bejegyzés elején írtam:

    8. Édesanyák Hete a Csíki Anyák Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös rendezvénye

    Csíkszereda, Hargita Megye Tanácsának márványterme

    A rendezvény fővédnöke Pataki János a nagykállói NOE Családi Kör Egyesület vezetője, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke

    Hétfő, május 6.

    16.30 Találkozás a Mikó-vár előtti téren, rövid zenei összeállítás a Role zenekar tagjaival, elmélkedés Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor társaságában, majd a Születésfa meglocsolása

    17.45 Hivatalos megnyitó a megyeháza márványtermében  – köszöntőt mond Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja

    18.00 A SzüléSzületéS minősége: mindannyiunk felelőssége – Varga Katalin ELTE Perinatális Szaktanácsadó Szak alapító oktatója, és Andrek Andrea pszichológus, szomato-pszichoterapeuta, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság alelnök videóköszöntői, az ELTE Perinatális Szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak hallgatóinak poszterkiállítása

    18.20 Egy várandós nő érzései és élményei a tánc nyelvén – Szántó Dóra Viola zeneterapeuta tanító, énekes, kortárs táncos édesanya, Budapest

    19.00 Tények és tévhitek a szülésről – Dr. Felházi Réka és Dr. Fogarasi Éva szülész-nőgyogyász szakorvosok, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

    Kedd, május 7.

    10.30 Mesebolt –  drámajátékokkal egybekötött mesés foglalkozás  ovisoknak – Albert Orsolya színész, Székelyudvarhely

    11.40 Sárkányparipán mondókázó a legkisebbeknek Albert Orsolya édesanya,  színésszel

    17.00 Az anyatejes táplálás kezdetétől az elválasztódásig – Fekete Éva képzett szoptatást segítő, Székelyudvarhely

    18.30 Serdülök! Serdülők! Serdülünk! avagy újratervezés. – Sándor István Családsegítő szolgálat – szociális munkás, közösségi facilitátor, Székelyudvarhely

    Szerda, május 8.

    10.00 Táplálkozás & Mozgás 1. rész – alapelvek és tévhitek – Benedek Orsolya aerobik oktató, életmód tanácsadó, Csíkszereda

    17.00 Hogyan támogassuk a korai fejlődést? Az alternatív védőnői és szűrőhálózat építése és ennek működése – Sógor Enikő klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, a Prosperitas Vitae elnöke

    18.00 Ismerj fel. Optimális és eltérő mozgásfejlődés a születéstől a járásig – Zakariás Éva gyógytornász

    19.00 Mindennapi intim egészségünk. Miért kell a gátizmokat is edzeni? Zakariás Éva gyógytornász

    Csütörtök, május 9.

    10.00 Táplálkozás & Mozgás 2. rész – gyakorlati útmutató – Benedek Orsolya aerobik oktató, életmód tanácsadó, Csíkszereda

    17.00 Beteg a gyermek … Kérdezz-felelek Dr. Törzsök Anikó gyermekgyógyásszal, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

    18.00 Jogok és méltóság a szülőszobában – Geréb Emőke jogász, Pro Economica Alapítvány Marosvásárhely

    19.00 A mélyen bennünk élő nő(k) – Forró-Erős Gyöngyi pszichológus, szupervízióköteles relaxációs- és szimbólumterapeuta

    Péntek, május 10.

    10.00 – 13.00 Kreatív környezettudatosság – ne dobd ki, gondold újra! Workshop az Allmycrafts és a Wild to Wear közös műhelyében (Márton Áron u. 10 sz.), regisztrációköteles!

    17.00 Elvárásaink a generációs különbségek tükrében – Kakassy Blanka HR menedzser, pszichológus, coach, Marosvásárhely

    18.20 Pataki János fővédnök köszöntője

    18.30 Érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségei gyermek és felnőttkorban – Dr. Kádár Annamária egyetemi adjunktus, pszichológus, BBTE Marosvásárhely

    Szombat, május 11.

    10.00-12.00 Babaruhabörze 0-2+ éves korú gyerekruházattal, kiegészítőkkel, hordozási eszközökkel

    10.00 Tombolahúzás

    12.00 Emeljünk magasba minél több gyermeket! A budapesti székhelyű Három Királyfi Három Királylány Mozgalom 10 éves születésnapján online kapcsolat a szervezőkkel, rekordkísérlet – regisztrálni szükséges: https://www.haromkiralyfi.hu/emeldmagasba/regisztracio

    Esemény zárása

    Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/645161542592563/

  • Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony, egyben a Magzatgyermek Világnapja

    Kedves Barátaink!

    Egyesületünk harmadik éve csatlakozik a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Felvidékről induló projektjéhez, és az ügy méltó megünnepléséhez 2 helyszíni megemlékezést is találtunk. Csíksomlyón a 10.30 és 18 órától kezdődő szentmisék után, illetve a Milleniummi templomban a 11, illetve a 18 órai szertartások után osztogatjuk a felhívást és a fehér szalagot a szentmiséken résztvevőknek. Viseljetek ti is fehér szalagot ma a megfogant, de meg nem született, vagy túl korán elhalt élet tiszteletére!

    Várunk szeretettel, lennebb olvashatjátok a felhívást!

    Védd a magzatot, védd az életet!

    2019. március 25-én a világ a megfogant gyermekekért emeli fel a szavát

    Magyarország Alaptörvénye II. cikkében az alábbiakat rögzíti: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

    Ezen a napon a várandósságot, a kialakuló és formálódó családot, a növekvő életet ünnepeljük. Arra a kérdésre viszont, hogy mikor kezdődik az emberi élet, a világban nincs egységes válasz. Azonban egyre több az olyan egyházi és civil szervezet, amely a magzat élethez való jogát védelmezi.

    A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc tagszervezetei számára ez a jog szintén alapérték. Az életünket ajándékba kaptuk, melyet nem lehet megismételni, de kiteljesíteni, építeni, szépíteni, értékekre nevelni, szeretni kötelességünk. Örülni kell az életnek, még ha nehéz a kezdete, akkor is!

    Ezért kérünk Benneteket, hogy a fehér szalag viselésével Ti is emlékezzetek a megfogant, de meg nem született gyermekekre, és ha lehetőségetek van rá, hívjátok fel az élet védelmének fontosságára a környezetetekben élők figyelmét is.

    Életvédő szervezetek: www.communio.hu/meh/mesz.htm, www.egyuttazeletert.hu, www.csikianyak.ma, www.fussneki.ro

    Természetes családtervezés: www.billings.hu

    Segélykérő telefonszámok:

    Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálat,

    hétköznap 19-23 óra között 0754 800 808, 0723 800 808

  • Események,  Közérdekű

    Biztos pont Tusványoson a Csíki Anyák-KCSSZ sátor

    Tusványos, 2017 – Csíki Anyák – KCSSZ sátor

    Szerda, július 19.*

    10.00     Tusványosi Nana pilates

    11.00     Kreatív foglalkozás mindenkinek Sándor Katával, Csíkszereda

    – ebédszünet –

    15.00     Otthonoktatás, amikor tanulás öröme örök. Beszélgetés Ferencz Gyöngyössy Gyöngyvér otthonoktató édesanyával, a szabad nevelést, oktatást támogató pedagógussal, Csíkszereda
    16.00     Matematikai és társas kompetenciák fejlődése; Játsszunk egy társast! – múlt(ba)rangolás, jelen és jövő a társasjátékokról Csizmadia Ágival a KicsiTársas kitalálójával, Csíkszereda
    17.00     Románia legszebb fái projekt  – Tamás Réka, Pogány-havas Kistérségi Társulás, Csíkszereda
    Csütörtök, július 20.*

    10.00     Tusványosi Nana pilates

    11.00     Kreatív foglalkozás mindenkinek Sándor Katával, Csíkszereda

    – ebédszünet –

    14.00     Nemez??? Akkor meg az mi az!? – Készítsd el magadnak estére saját ékszeredet, kiegészítődet Szakady Kincső népi kézműves-nemezkészítő, népi játszóház vezető segítségével, Nyíregyháza**

    16.00     Illóolajak a parfümös polcon 2. – beszélgetés Nagy Szidónia Évával az Illat-napló szerkesztőjével, Csíkszereda (https://www.facebook.com/groups/115064242230042/ )

    17.00     XXI-ik századi nagytakarítás Férfi és Nő szövetségének megtisztítására – Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, Budapest  – Csíkszereda***

     

    Péntek, július 21.*

    9.00       Mobil játszótér átadás és sajtótájékoztató a Köldökzsinór programról – Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest

    10.00     Tusványosi Nana pilates

    11.00     Csihány Csípte mesék Csernik Szende székely mesemondó előadsában, Budapest

    12.00     Kulcstartó készítés Tusványos jegyében Demeter Anita népi bőrműves, a Szent Anna Ifjúsági Központ önkéntesével, Mátészalka**

    – ebédszünet –

    15.00     365 nap. És kész egy regény. – beszélgetés Szász Hargitával az idén megjelent Háromszázhatvanöt című könyvéről, Csíkszereda**

    16.00     A családok jövője, a jövő családjai  a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége nemzetközi projektjének fényében – Pataki János, a KCSSZ elnöke, Mihálffy Andrea, a KCSSZ nemzetközi projektjének szakmai vezetője, és Eplényi Kata, a KCSSZ nemzetközi szakértője, Budapest

    17.00     Visszatérő hörgő problémák – allergiás a gyermekem? – Dr. Albert Kinga, allergologus es klinikai immunologus, Sepsiszentgyörgy

     

    Szombat, július 22.*

    10.00     Tusványosi Nana pilates

    11.00     MeseOtthon… – beszélgetés Sikó-Barabási Eszterrel új meséskönyvéről és felnőtteknek szóló írásairól , Sepsiszentgyörgy***

    12.00     Szülési terv és szülésélmény feldolgozás – műhelymunka Boldizsár Katalin dúla, kísérő és Vetró B. Enikő mentálhigiénés szakember, dúla vezetésével, Sepsiszentgyörgy

    – ebédszünet –

    14.00     Csihány Csípte mesék Csernik Szende székely mesemondó előadsában, Budapest

    15.00     Kezdések és újrakezdések (coaching a mindennapokban) – Kakassy Blanka pszichológus, coach, humánerőforrás menedzser, Marosvásárhely

    16.30     Önbecsülés és küzdőképesség megalapozása gyermekkorban – Dr. Kádár Annamária egyetemi adjunktus, pszichológus, tréner, műsorvezető, Marosvásárhely***

     

    * minden nap arcfestés 11 órától gyerekeknek és felnőtteknek Nagy Szidónia Évával

    ** a foglalkozást 10+ éves gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek ajánljuk

    *** könyvvásárlási lehetőség

  • Események,  Közérdekű

    Tusványos 27: Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában!

    Hatodik éve költözik le a Csíki Anyák sátor a rövidnadrágos politizálás kellős közepébe tartalmas programokkal kicsiknek, nagyobbaknak, felnőtteknek.
    Múlt évben a Caritas munkatársait láttuk vendégül a szerdai napon, idén a csíkszeredai székhelyű Juventutti Alaptványé a „porond” 20-án.
    Várunk szeretettel közénk, arcfestést, ivóvizet, Beto-hintát, kézműveskedést biztosítunk nap mint nap. És érdekes témájú beszélgetéseket, előadásokat, új és visszatérő vendégeket, nem is beszélve a sok-sok új pajtásról, barátságról.
    Várunk, árnyékosabban, mint múlt évben, napvitorlákkal felszerelkezve! Már csak a sörcsap fog hiányozni, de az sem sokáig:).

    Facebook esemény

    Program pdf-ben

    Tusványos, 2016 – Csíki Anyák- KCSSZ sátorbanner-barna-narancs

    Szerda, július 20.

    11.00     Kreatív foglalkozás mindenkinek Sándor Katával, Csíkszereda

    A csíkszeredai székhelyű Juventutti Alapítvány programjai

    12.00     Alternatív oktatási formák: homeschooling. Beszélgetés Ferencz Gyöngyössy Gyöngyvér pedagógussal az otthonoktatásról, a lehetőségekről, és felmerülő kérdésekről.
    12.00     Zöld Kezek Alkotóműhely: kézművesfoglalkozás újrahasznosított anyagokból (avagy készítsünk állatkákat flakonból, tojástartóból, wc-papír gurigából és kupakokból).
    14.00     A játék mindenkié: játéktanulás, játékötletek kicsiknek és nagyoknak. (Körjátékok, mozgásos játékok, játéktanulás, saját készítésű társasjátékok kipróbálása)
    15.00     Életmód és életmódváltás: kérdezz bátran a dietetikustól! Beszélgetés Székely Dorottya dietetikussal.
    15.00     Mese-móka (mesével összekötött játék gyerekeknek)
    16.30     KupakArt: alkoss te is kupakokból! Kupakmozaik-készítés és alkotások fotózása.
           Napközben a KupakArt (Kupakmozaik-pályázat) pályamunkák kiállítása.

    Csütörtök, július 21.

    11.00     Gombkészítés süthető gyurmából Beke Csillával, Sepsiszentgyörgy

    15.00     Illóolajak a parfümös polcon – beszélgetés Nagy Szidónia Évával az Illat-napló szerkesztőjével, Csíkszereda (https://www.facebook.com/groups/115064242230042/ )

    16.00     Immunrendszerünk és az allergiák – Albert Kinga allergológus, immunológus, Sepsiszentgyörgy

    17.00     Apa, kezdődik! – beszélgetés Vitos Mária szülésznővel (Csíkszereda) és dr. Kraft Hunor Norbert szülész-nőgyógyásszal (Gyergyószentmiklós )

    Péntek, július 22.

    11.00     Népi motívumaink – bútorfestés kicsiknek és nagyoknak Tifán Irén rajztanárral, Székelyudvarhely

    14.00     Női szerepeink érzelmi hálójában – Kovács Zsuzsa pszichológus, logopédus, pszichoterapeuta, Csíkszereda

    15.00     Test-Int(ő)-Felmér(ő) ** – könyvbemutató és testtömegindex mérés Bogdán Mária Emese testnevelő és Hégető Katalin tanárokkal

    16.00     Utak a szüléskísérésben – beszélgetés Boldizsár Katalin dúlával és Vetró-Bodoni Enikő dúla és mentálhigiénés szakemberrel, Sepsiszentgyörgy

    17.00     A férfiak a társadalmi energia forrásai? – Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, Budapest – Csíkszereda

    Szombat, július 23.

    10.00     Agyagvarázslatok korhatár nélkül Dánél Sándor nagycsaládos fazekas-kerámikussal, Csíkszereda

    14.00     Csillagvándorok közt az élet… – beszélgetés Sikó-Barabási Eszterrel új meséskönyvéről és felnőtteknek szóló írásairól , Sepsiszentgyörgy

    15.00     XYZ: generációs különbségek az önérvényesítésben – Kakassy Blanka pszichológus, humánerőforrás menedzser, Marosvásárhely

    16.30     Beleszeretni a világot gyermekünk szívébe. Érzelmi intelligencia fejlesztése óvodás és kisiskoláskorban – Dr. Kádár Annamária egyetemi adjunktus, pszichológus, tréner, műsorvezető, Marosvásárhely

    * minden nap arcfestés gyerekeknek és felnőtteknek Nagy Szidónia Éva és Keresztes-Nyirő Erikával 11 órától

  • Események,  Közérdekű

    Édesanyák Hete, részletesebben

    2015. május 5 – 9., Hargita Megye Tanácsának márványterme, Csíkszereda

    A rendezvény fővédnöke Ékes Ilona ERGO-elnök, volt országgyűlési képviselő, Budapest

    Május 5., kedd

    16.30 órakor – Találkozás a Szabadság téren

    16.45 órától közös séta gyermekeinkkel a Vár térre

    17.10 órától – Születésfa megáldása és meglocsolása, közös fotózás

    Meghívottak: Mihály Imre a Szent Kereszt Plébánia segédlelkésze,

    Szőke Domokos Csíkszereda Megyei Jogú Város alpolgármestere

    18 órától – Az esemény hivatalos megnyitója

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Meghívottak: Ékes Ilona ERGO-elnök, volt országgyűlési képviselő,

    Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke,

    Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere

    18.20 órától – Fotókiállítás az édesanyák által beküldött fényképekből

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    18.30 órától – „Édesanyám karján növelt ingemet”

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Fellépők: Vaszi Levente és a kosteleki gyerekek

    19 órától – Kérdezz-felelek az Aviva módszerről – a hormonstimuláló tornáról nőknek és férfiaknak

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az Aviva egy ritmikus, táncos, hormonstimuláló torna, amely erősíti az ágyéki izmokat, egészségesen tartja a genitáliás zónát, erősen fokozza a vérkeringést az alhasi szerveknél, ami erősíti, serkenti az öngyögyító erőket. Nőknél Jótékony hatású a különböző alhasi szervek betegségeiben, meddőségben, szülés előtti és utáni periódusban, a változó korban. Férfiaknál áldásos a prosztata, hólyag problémáknál, potenciaproblémánál, és nagymértékben növeli az életképes spermiumok számát.

    Előadó: Keresztes Erika, Aviva oktató, Csíkszereda

    Május 6., szerda

    10.30 órától – Kézműves foglalkozás édesanyáknak, gyermekeknek

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Vezeti: Szabó Kata, MyCreativePlace, Csíkszereda https://www.facebook.com/pages/Mycreativeplace/451709014895990

    12 órától – Születésmese gyermekeknek (nagycsoportos és alsó tagozatos gyermekeknek)

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Mi történik a kisbabával, amikor megszületik? Hogy talál rá az anyukájára? Mi történik ez után? Én hogy születtem?

    Kérdések és válaszok játékos, mesés csoportos formában, amik segítenek feloldani a születéskori nehézségeket, az elválást, és segítenek megtalálni a természetes, egészséges folyamatokat.

    Előadó: Csomóné Lindmayer Katalin, Család-Vár elnök, AnyaBaba-barát szülészeti referens, Hivatalos BodyTalk terapeuta, Budapest

    13 órától – Trëzy teázás, kérdezz-felelek a mosható pelenkázásról

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Meghívott: Bányász Dorottya, Csíkpálfalva

    16 órától – Az AnyaBaba-barát szülészet ismérvei, a kisbaba és az édesanya lehetőségei

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Előadó: Csomóné Lindmayer Katalin, Család-Vár elnök , AnyaBaba-barát szülészeti referens, Hivatalos BodyTalk terapeuta, Budapest

    17.30 órától – Gyakorlati szoptatási tanácsadás, pozíciók és csecsemőgondozás

    Hargita Megye Tanácsának márvá

    Előadó: Sahraoui Sid Aliné Schäffer Erzsébet, IBCLC, csecsemőápoló, Budapest

    19 órától – A csodálatos női test 

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    A gátizmok működtetésének és erősítésének ismerete fontos részét képezi a babavárásra való felkészülésnek. A gátizmok területe fokozott igénybevételnek van kitéve, ezért fontos figyelmet szentelni az erősítésre, felkészítésre –  úgy a babavárás ideje alatt, mint szülést követően is. A célzott torna minden nőnek ajánlott, felgyorsítja a szülés utáni regenerálódást, megszünteti az alhasi szervek süllyedését, megelőzi illetve megszünteti az akaratlan vizeletvesztést, megelőzi az aranyeres panaszokat.

    Előadó: Zakariás Éva gyógytornász, Csíkszereda

    Május 7., csütörtök

    10.30 órától – Találkozás az Aranyóra szülésfelkészítősökkel, közös fotó az évek során csoporthoz csatlakozott édesanyákkal, babákkal 

    Hargita Megye Tanácsának 15-ös terme

    A találkozás háziasszonya: Vitos Mária szülésznő, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

    12 órától – Minek nevezzelek? Csíkszeredai névválasztási gyakorlat 2006-2014 közti időszakban

    Hargita Megye Tanácsának 15-ös terme

    A kommunista rezsim ideje alatt született romániai magyar gyerekek közül nagyon sokan a Gyöngyi, Zsuzsa, Hajnal, Csaba, Attila, Zsolt keresztneveket kapták, a nevek románosítását nehezítendő, az asszimilációt akadályozandó, a magyar identitás őrzésének apró megmaradt eszközével. 1989 után már kevesebb ilyen nevet kapnak a magyar újszülöttek, viszont nő a Hunorok, Magorok, Koppányok, Tasok, Csengék, Kincsők száma, ugyanakkor egyre többen kapják a Kristóf, Márk, Barbara, Szonja neveket. Fellelhető egy új irányzat az erdélyi magyar szülők körében gyerekeik névválasztásában? Ez milyen módon érhető tetten Csíkszeredában az elmúlt nyolc év során? Főként kisbabájuk névadása előtt álló szülők számára lehet érdekes és talán hasznos tudni azt, hogy milyen ritka nevek kezdenek lassan beépülni a térségi „köztudatba”, illetve melyek a legnépszerűbb fiú és lánynevek.

    Előadó: Dr. Gergely Orsolya, szociológus, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda

    16 órától – A gyermek és a gyász

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadásban arról lesz szó, hogy miként készíthetjük fel gyermekeinket a veszteségekre, illetve hogyan támogathatjuk őket a gyász átélésében.

    Előadó: Bálint Blanka mentálhigiénés segítő, gyászcsoportvezető, Csíkszereda

    17 órától – Telített idő

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás témája,  Időgazdálkodás – Gyógyító idő.   Beszédem az önmagammal – társammal – Istennel való kapcsolaton alapszik, kiemelem az időre használt szavaink hatását életünkre, és teljesen hétköznapi példákat hozok  a hit fényében való gyógyulásra.

    Előadó: Ilyés Erika segítőnővér, Csíkszentdomokos

    18.30 órától – Párkapcsolat és gyerekszületés: a szerepek változása

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    A gyerek érkezésére és befogadására mindkét szülőnek tudatosan kell készülnie.
    A szeretet és öröm különös megélése mellett, az addigi rend felborul, bizonyos szerepek előtérbe kerülnek, mások viszont nagyon háttérbe szorulnak. Így a  párkapcsolat harmóniájának fenntartásáért mindkettőjüknek meg kell dolgozni. Hogyan történhet a szülői szerepvállalás rugalmasan? Mik a szülői szerep nehézségei és tipikus buktatói? Mi történik a párkapcsolatunkkal, miközben főállásban szülők vagyunk?

    Előadó: Drd. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, Kolozsvár

    Május 8., péntek

    10.30 órától – Kerekítő játék Borota Karola foglalkozásvezetővel

    Hargita Megye Tanácsának amfiteátruma 15–ös terme

    A foglalkozást tartja: Borota Karola, Csíkszépvíz

    11.30 órától – Sikó-Barabási Eszter háromgyermekes édesanya mesét olvas a gyermekeknek

    Hargita Megye Tanácsának 15-ös terme

    „Sikó-Barabási Eszter meséi „duplafedelű” mesék: éppúgy szólnak agyerekhez, mint a felolvasó szülőhöz. A sepsiszentgyörgyi szerző olyan nyelvi humorral és játékossággal alkotja meg szövegeit, hogy a „kétféle” olvasat, megközelítés minden esetben érvényesül. A mesék a gyerek mágikus szemléletét tükrözik: Sikó-Barabási Eszter saját gyerekei látásmódjának megfigyeléséből, saját gyerekkori énjének emlékeiből építkezve teremti meg egyedi hangulatú világát. Tanítónőként dolgozott, négy évig Kolozsváron, két évig Sepsiszentgyörgyön. Írói munkásságára hatással volt a munkája: a gyerekek számára mesejátékokat írt. Három éve nem tanít: három gyermekét neveli. Közel ötven mesét vetett papírra az utóbbi években, novembertől pedig a sajtóban is dolgozik: az Erdélyi Naplóban kéthetente jelenik meg azAnyaölben című rovata.” (forrás: www.koinonia.ro)

    A szerző 2013-ban, a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Kabátvigasz, gombszomor című könyve megvásárolható lesz a helyszínen.

    16 órától – Édesapákkal az élet

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Meghívottak: Tamás Levente és Domokos Tamás nagycsaládosok

    17 órától – A nemzőképesség és zavara

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás elsődorban a férfiak irányából, vagyis döntően urológiai, azon belül andrológiai szemszögből közelíti meg a nemzőképesség kérdését. Taglalja a termékenyítőképesség és meddőség definícióját, bemutatja a kivizsgálás folyamatát és az egyes, a nemzőképesség zavarához vezető állapotok általános és a kórállapotra jellemző különleges kezelési formáit. Végezetül bemutatja az egyes mesterséges megtermékenyítési módokat és azok szerepét a meddőség kezelésében.

    Előadó: Dr. Bánfi Gergely urológus, egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest

    18 órától – Férfigondok – női bajokHargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás elsősorban a férfiak irányából, vagyis döntően urológiai, azon belül andrológiai szemszögből közelíti meg a nemzőképesség kérdését. Taglalja a termékenyítőképesség és meddőség definícióját, bemutatja a kivizsgálás folyamatát és az egyes, a nemzőképesség zavarához vezető állapotok általános és a kórállapotra jellemző különleges kezelési formáit. Végezetül bemutatja az egyes mesterséges megtermékenyítési módokat és azok szerepét a meddőség kezelésében.

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Az előadás rendhagyó módon először a férfiakra fókuszál: ezen belül is bemutatja a prosztata betegségeit, azok diagnosztikáját és gyógyszeres kezelési módjait, különös tekintettel a prosztatagyulladás és-túltengés kérdésére. A női bajok közül döntően a húgyúti gyulladásokra koncentrálva ismerteti a hólyaghurut megelőzését és kezelését, valamint vesekövesség, cukorbetegség és állapotosság esetén az előforduló húgyúti gyulladások jellegzetességeit.

    Előadó: Dr. Bánfi Gergely urológus, egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest

    19 órától – Szülészeti SWOT

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Erősség a szakmai irányelv? Gyengeség a kórházi környezet? Lehetőség a kommunikáció? Veszély a szülőnők elvárása?

    Előadó: dr. Kraft Hunor Norbert szülész-nőgyógyász rezidens, Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

    Május 9., szombat

    10.30 órától – Tudatosság és gyermeknevelés

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Gyermekeink nem lesznek velünk örökké, hamarosan elérkezik az idő, amikor saját életüket kezdik élni. Alig van néhány évünk, amikor velünk vannak – ebben a rövidke időben segíthetünk nekik ráébredi önmaguk teljességére. Ebből meríthetnek majd, amikor egyedül lesznek és nyomás nehezedik rájuk, párkapcsolati problémáik lesznek vagy anyagi gondok nyomasztják őket. Hogy minderre felkészíthessük őket, nap mint nap kell táplálnunk a lelküket (is).

    Előadó: Lázár Márta édesanya, tanár, Csíkszereda

    12 órától – A kíváncsi kiselefánt – bábjáték kicsiknek

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    Előadja: TipeTupa bábcsoport CsAkEgy

    A programmal párhuzamosan arcot festenek Keresztes-Nyirő Erika és Nagy Szidónia Éva édesanyák

    12.20 – Tombolahúzás, esemény zárása

    Hargita Megye Tanácsának márványterme

    13 órától – Közös séta és rövid megemlékezés az Anyaság szobornál a Millenniumi templomkertben

    Szent Kereszt Plébánia templomkertje (Csíkszereda, Kossuth Lajos u. 38)

    Meghívott: Darvas-Kozma József címzetes esperes plébános

    Rendezvényünket Hargita Megye Tanácsa, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint a Haemmerling Group Logistic KFT helyi kirendeltsége támogatja. Köszönjük nekik!

    Hasznos tudnivalók:

    • Az esemény ideje alatt játszósarkot, légvárat működtetünk a márványterem közelében.
    • További kérdéseiket, javaslataikat az info@csikianyak.ma címre küldhetik.
    • Az esemény FB-oldala: https://www.facebook.com/events/886511728071908/ .
    • Egyesületünk munkáját jövedelemadójuk 2%-ával támogathatják, űrlapok a helyszínen, vagy a www.csikianyak.ma honlapon találhatók. Vállaljuk az ívek leadását!

    * 0-4 éves korú gyermekeknek

  • Események

    Családi nap az Országházban, második alkalommal a Házasság Hetén

    A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége – az elmúlt évekhez hasonlóan – az idén is megrendezi a magyar Országházban a Kárpát-medencei Családi Napot, melyen közel 850 résztvevővel számos magyarországi és határon túli magyar családszervezet vesz részt. A találkozóra február 14-én, szombaton kerül sor.

    Egy napra az anyaországi és a külhoni magyar családoké lesz az Országház épülete. A színes program-sorozat a díszlépcső-csarnokban kezdődik 9:30-kor, élőzenével, látványos csoportképpel. Itt köszönti 10 órakor a megjelenteket Balog Zoltán miniszter úr és dr. Szabó Endre, a KCSSZ elnöke. A Felsőházi Teremben előadásokat hallgathatnak az érdeklődök, felszólal – többek között – Novák Katalin államtitkár asszony és Soltész Miklós államtitkár úr. Az Országház folyosóin és termeiben különféle foglalkozások, családi programok várják a szülőket, valamint a gyermekeket.

    A rendezvény a Házasság Hete programsorozat részét képezi.

    Időpont: 2015. február 14. (szombat) 9 óra 30 perc (magyarországi idő szerint).

    Helyszín: Budapest, Országház, Kossuth tér 1-3.

    Tervezett program

    •             8:00-9:30 – Érkezés és beléptetés az Országházba. Közben élőzene (Óbudai Népzenei Iskola)

    •             9:30-9:50 –Élőkép a Nagylépcsőn.

    •             10:00-10:20 – Nagylépcső – Konferál Vári Ferenc – Köszöntőt mond Dr. Szabó Endre, KCSSZ elnök, Balog Zoltán miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma

    •             10:20-10:25 – Verset szaval Cehelnik Kitty, 14 éves, jánoki kislány (Felvidék)

    •             10:25-10:30– Himnusz, közös éneklés

    Felsőházi terem. Levezető elnök: Vári Ferenc KCSSZ alelnök

    1.            10:40-10.55. – Novák Katalin Államtitkár Asszony előadása, EMMI, családpolitika, nemzetpolitika

    2.            10.55-11.10 – Könyvbemutató, Sorsok Kárpátalján, az aktuális helyzet, Török Dénes, KMNE elnök

    3.            11:10 – 11:25 – Házasság Hete Arca (Herjeczky Kornél, Dr. Tomka János, Tomkáné, Zsáry Anikó)

    4.            11:25 – 11:35 – Soltész Miklós Államtitkár Úr előadása,civil kapcsolatok

    5.            11:35 – 12:30 – Családlánc Mozgalom múltja, jelene (dr. Szabó Endre), és jövője (Gyertyás János)

    6.            12.30-12.40. – Családvédelem az Európai Unióban, Joó Kinga, NOE elnökségi tag, Dr. Márki László, ELFAC elnök

    7.            12:40- 13:00 – Kérdések

    A Felsőházi Terem program mellett 11:00-tól 13:00 óráig az Országház több termében animátorok segítségével különféle foglalkozások gyermekeknek, valamint családi program szülők és gyermekek részére (kézműves foglalkozások, csoportos játékok, közösségi és kulturális programok, táncház, vezetett Országház látogatás, Országgyűlési Őrség bemutató).

    13:00 – 14:00 –Szendvicsebéd

    13:30 – 15:30 – Családlánc szervezetek vezetőinek megbeszélése a Delegációs teremben

    14:00-tól szervezett múzeumlátogatások

    (– Nemzeti Múzeum, mivel több kiállításuk van, létszámkorlátozás nélkül tud csoportokat fogadni (állandó történeti, állandó régészeti, Koronázási Palást, plusz négy időszaki kiállítás), mindenki mindent megnézhet, legfeljebb más sorrendben.

    Hadtörténeti Intézet és Múzeum 100 főt tud fogadni. A Múzeumnak jelenleg három állandó kiállítása van, így ennek megfelelően hármas csoportbontást javasolnánk, és így ideális létszámú, kb. 30-35 fős csoportokban zajlana a látogatás:

    – „Jelszavaink valának: haza és haladás”.  Magyarország hadtörténete 1815-1866

    – „Piavétól a Donig – Dontól a Dunáig”. Magyarország katonai története 1918-1948

    – … és legördült a vasfüggöny. Magyarország katonai története 1948-1968

     

    – Magyar Nemzeti Galéria (Budavári Palota, B épület) 14:30 körül várnak max. 100 főt.

     

    – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Városliget kb. 80-100 főt várnak.)

    Forrás: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/42628-karpat-medencei-csaladi-nap-lesz-szombaton-az-orszaghazban

  • Események,  Közérdekű

    Szülők Iskolája Különkiadás

    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy régóta dédelgetett vágyunk válhat valóra jövő héten, szeptember 9-13. között, melynek szeretnénk, ha minél több ember részese lenne. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával családterápiában és gyermeknevelési témákban hallgathatunk 4 napon keresztül előadásokat, melyeket a sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg családjával Budapesten élő Dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus, ny. főiskolai tanár, családgondozó, lelkigondozó és kedves felesége, dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia, öt felnőtt gyermek édesanyja, valamint lányuk, Brouwer Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus, családi tanácsadó, nevelési tanácsadó tartanak a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében a lenti program szerint.

    Szeptember 9. kedd,  18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: Hová lettek az apák? – Az apa szerepe a gyermek lelki fejlődésében

    Vannak zsarnok, elfoglalt és láthatatlan apák. Milyen apára van szüksége a gyerekünknek?

    Szeptember 10. szerda, 18 óra – Brouwer Pálhegyi Krisztina: Kire hallgat a gyerek? – A KÉK-nevelés alapjai

    Előadás egy újszerű, mégis bibliai elveken alapuló nevelési elméletről, a KÉK – Kapcsolatra Épülő Következetes – nevelés alapelveiről.

    Szeptember 11. csütörtök, 18 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A férj és a feleség szerepköre a házasságban

    Mint férfiak és nők lelki szükségleteinkben is különbözünk egymástól. Azt kell adnunk a társunknak, amire szüksége van: az asszonynak biztonságot, a férfinak tiszteletet.

    Szeptember 13. szombat, 11 óra – Dr. Pálhegyi Ferencné Gede Lívia és Brouwer Pálhegyi Krisztina: Gyermeknevelés gyakorlatban (fórumbeszélgetés)

    Szeptember 13. szombat, 17 óra – Dr. Pálhegyi Ferenc: A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre

    Előadás a házassági elköteleződésről és arról, miként kezeljük a közös életben óhatatlanul felbukkanó különbözőségeinket, illetve, hogyan adhatjuk tovább a társunknak a megbocsátást, a hűséget és a szeretetet, amit mi az Úrtól kaptunk.

    Az előadásokra a belépés díjtalan. Köszönjük örök partnerünknek, házigazdánknak a támogatást!

    Plakat

  • Közérdekű

    Édesanyák Hete 2014

    Kedves Barátaink!

    Egyesületünk harmadik éve ünnepli meg az Édesanyák Hetét, bővítvén a Születés Hete fogalmán, szélesebb réteget célozva meg ezáltal, közösséget építve, megerősítve, értékeinkre való tekintettel, idén kiemelt témakörökkel a gyermek születésétől egészen a kamaszodásig.

    Minden bizonnyal mindenki talál magának pár előadást, melyen szívesen vesz részt, tesz fel kérdéseket, vagy éppenséggel osztja meg tapasztalatait, véleményét. Várunk szeretettel!

    A részletes programról itt olvashattok.

    A plakáttervet Nagy Szidónia Évának köszönjük, az 5 napos esemény főtámogatója a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének Családlánc Mozgalma (Budapest) és Hargita Megye Tanácsa. Köszönjük nekik, és mindenkinek, aki hisz a munkánk szükségességében!

    EH 14 plakat