• Egészségügy,  Események,  Közérdekű

    November 17 – a LILA nap

    A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház/Spitalul Județean de Urgență M-Ciuc Újszülött osztályának felhívását osztjuk meg az alábbiakban, várnak szeretettel minden érintett és érdeklődő személyt:
    „Kedves korababás családjaink! November 17-én ünnepeljük a koraszülött babák világnapját. Sajnos a jelenlegi járványhelyzetben nem lehetséges, hogy nagyobb ünnepélyt szervezzünk Nektek, támogatóinknak és minden érdeklődőnek, azonban ahogyan a tavalyi évben is volt, az idén is holnap este a Kórház épülete lila színben lesz kivilágítva. Szeretettel meghívunk titeket este 6 órakor a Nagykórház főbejárata előtti parkba a díszvilágítás felkapcsolására. A kicsiknek lila lufikkal, csokival készülünk. Szeretettel várunk! (nem lesz hosszas 🙂 )”

  • Egészségügy,  Koncert,  Közérdekű

    Evilági – jótékonysági koncert Bíró Barna fiatalember számára #ZeneSzereda

    Kedves Barátaink, Támogatóink!

    Frissítés: 2000 RON gyűlt az előadáson, köszönjük!

    Újságcikk Barniról
    Ismételten szükség van mindannyiunk összefogására, hogy egy tehetséges 19 éves fiatalember gyógyulását segítsük, egy teljesebb életre való kilátásait növelhessük anyagi hozzájárulásainkkal. Megtehetjük ezt több módon is, melyről lennebb olvashattok, de akár egy kellemes április-végi kikapcsolódással is, szerda este 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában Orbán Ferenc Evilági zenei törekvésével, akik most a ZeneSzereda színpadára a Pilinszkytől napjainkig műsorukkal készülnek. Az együttes zenés irodalmi összeállítása a költő énekelt verseire fekteti a hangsúlyt, műsoruk második felében pedig kortárs költők megzenésített versei kapják a főszerepet.
    Az ünnepi hangulatot pedig az fokozza, hogy idén tízéves a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes, amelynek előadói: Orbán Ferenc – ének, gitár, Gábor Szabolcs – szaxofon, Gyergyai Szabolcs – basszusgitár.
    A koncerten a 19 éves Bíró Barnának gyűjtünk, akit Pleomorf Liposzarkómával műtöttek. A kemoterápiás kezeléseknek köszönhetően orvosai bíznak a további gyógyulásban, de ehhez a csípő- és combcsontjának protézissel történő cseréjére van szükség.
    Ha valakinek van lehetősége támogatni Barna gyógyulását, nem csak a koncerten teheti ezt meg, hanem az alábbi módokon is segíthet:
    📌 RON – Banca Comerciala Romana – RO40 RNCB 0152 0752 1042 0001 – Biro Barna
    📌 Revolut: Mária Vassné Bálint @mria8e4f3
    📌 HUF – 11773683-12123270-00000000
    IBAN: HU37 1177 3683 1212 3270 0000 0000
    SWIFT/BIC: OTPVHUHB
    Vassné Bálint Mária
    “Barni gyógyulásáért”
    📌 EUR számla adatok:
    IBAN: HU29 1177 5427 5185 5884
    Swift/Bic: OTPVHUHB
    Vassné Bálint Mária
    A koncertre a belépő: 10 lei
    Jegyek a helyszínen válthatók a Szakszervezetek Művelődési Háza jegypénztárában, kezdés előtt egy órával.
  • Egészségügy,  Közérdekű,  online esemény

    Szülészeti látogatások – újragondolva

    Frissítés: összefoglaló cikk itt:

    Aranyóra, fájdalomcsillapítás – mi az, ami elérhető?

    Kedves Barátaink!

    2020. január 11-én tartottuk az utolsó hagyományosnak tekinthető szülészeti látogatást a Kórház közös szervezésében. Akkor több mint 15 kismama és az apukák jöttek el a havonta tartandó, a város életébe is szorosan beilleszkedő 85-ik szülészeti látogatásra.

    13 kihagyott hónap után, megérett az idő, és a lehetőségek is adottak, hogy ezt a hiánypótló havi egy órát újra útjára engedjük, és egy újabb, napjainkban igencsak használt felületen az online térben találkozhassunk a kismamákkal, és a Megyei Sürgősségi Kórház egyes szakembereivel egy rövid útbaigazítás erejéig, a személyes viszontlátás reményében – valamikor.

    Várunk szeretettel!

    Március 18-a, 15 óra
    A csatlakozáshoz szükséges adatok:
    Meeting ID: 572 454 7419
    Belépni a találkozó előtt húsz perccel lehet.

    Hivatalos közlemény: „Szülésfelkészítő Zoom-beszélgetést szervez kismamák számára kórházunk, a Csíki Anyák Egyesületével partnerségben. A március 18-án, magyar nyelven 15 órakor kezdődő beszélgetés keretében a kórház szülészeti és nőgyógyászati, illetve újszülöttgyógyászati osztályának munkatársai ismertetik a kismamák számára a kórházi szüléssel kapcsolatos tudnivalókat. Dr. Portik Botond szülész-nőgyógyász szakorvos és Jakab Mihaela főasszisztens, továbbá dr. Füstös Annamária újszülöttgyógyász szakorvos, osztályvezető főorvos és Márk Katalin főasszisztens válaszolnak is a kismamák kérdéseire.
    „A pandémiás időszakban nem tudtuk megszervezni a szülészetlátogatást, amelyre továbbra is igény van a kismamák részéről. Ezt az igényt közvetítette felénk a Csíki Anyák Egyesülete és intézményünk részéről is hiányoltuk a várandós kismamákkal való élő kapcsolatot, ezért kerestük meg a Zoomos találkozás lehetőségét. Várjuk szeretettel az érdeklődőket a beszélgetésre” – fogalmazta meg dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere.

    Annak érdekében, hogy a kérdéseket csoportosítani tudjuk, és így minél több információt nyújthassunk, kérjük a kismamákat, hogy küldjenek előre kérdéseket szerda estig a kórház Facebook-oldalán keresztül vagy pedig a kiss.edit@spitalmciuc.ro címre.”

  • CoVid-2019,  Egészségügy,  Közérdekű,  Közlemény

    Kérdőív a járvány ideje alatti szülésekről

    Kedves Barátaink!

    Amikor április elején létrejött a Várandósok covid-19 idején FB csoport, reményteljesen gyűjtöttük az információkat a szülés előtt álló kismamáknak, kapcsolatot tartva a kórházzal, néhány orvossal, szakemberrel. Azóta is próbáljuk töretlenül fenntartani a kapcsolatot a kismamákkal, és támogatni őket ezekben az időkben. Mivel fontos, hogy visszacsatolást is tudjunk adni, egy teljesebb képet kapni az elvárt és a megtörténtek között, illetve az anyai tapasztalásokból visszaadni egy képet az intézmény fele, tanulni, építkezni, fejleszteni, ahol még lehet, ezért összeállítottuk ezt a kérdőívet, melyet teljes névtelenséggel, de az őszinte, hiteles információkban bízva küldünk, szánunk minden kismamának, aki 2020. márciusától szült, és szül manapság, illetve szülni fog covid-19 idején, bárhol Erdélyben.
    Köszönjük a bizalmatokat!

    A kérdőívet folyamatosan ki lehet tölteni. A megosztásokat köszönjük, és szívesen várjuk az Erdélyben működő kismamaklubok, anyasággal, családdal foglalkozó szervezetek jelentkezését, észrevételeit a témában.
    Szükséges összefognunk, ha eredményeket szeretnénk elérni!

    A kérdőív innen érhető el: https://forms.gle/x6Yor8yer6xwHYEv6

  • CoVid-2019,  Egészségügy,  Közérdekű,  Közlemény

    A SMURDnak segítünk

    Kedves Barátaink!

    Amint azt már korábban is írtuk, a március közepén elindított közösségi adományozás során több hasznos terméket, eszközt tudtunk megvásárolni a Ti segítségetekkel.

    Aztán, megmaradt egy kevés összeg, 51,93 lej és 100 euro, melyet a csíkszeredai SMURD munkatársai felszereltségére fordítunk, és beszereztünk 2 db. Berrcom márkájú infrahőmérőt a marosvásárhelyi Medisal jóvoltából, 450 RON/db.

    A 100 eurot beváltottuk, és 476 lej került a számlára, így 51,93+476=527,93 lejünk van, vagyis 450*2=900-527,93= 372,07 lej hiányzik a termékek megvásárlásához.

    Időközben érkezett egy átutalás 200 lej értékben, tehát már csak 172,07 lejre van szükség. Ha valaki, valakik segítenének, kérjük azt jelezni a 0740068003-as telefonszámon, hogy ne gyűjtsünk többet, mint, amennyire szükség van. Köszönjük!

    (Asoc. Csíki Anyák Egyesülete, RO81OTPV260000391555RO01 – magyarázatba foglalni Donatie SMURD covid19+adományozó neve)

  • CoVid-2019,  Egészségügy,  Közérdekű,  Közlemény,  Összefoglaló

    Köszönjük! Mulțumim!

    Kedves Barátaink!

    Közösen sikerült összesen 25211,3 lejt gyűjtenünk a Megyei Sürgősségi Kórház különböző szükségleteinek támogatására. Köszönjük, hogy ilyen sokan tudtátok megoldani a banki átutalást, helyszíni pénzletételt, személyes megkeresést, és, hogy mindannyiunkat szinte azonnal motivált a segítési szándék, és külön köszönjük a bizalmat, amiért egyesületünket választottátok az oly sok adandó lehetőségek közül. Talán elsők voltunk a startnál, de ez teljesen mindegy, ha cél közös, és főként, közösségi szempontokat/elveket követ. Valóban sok adományt gyűjtöttek a segítő szándékú emberek, és ezek hasznos be- és felosztása bizonyára okosan, felelősségteljesen meg is történt a helyszínen.

    Az összegből 600 db. RNS izoláló kitet vásároltunk, illetve egy darab betegfigyelő monitort, ezekről korábban képeket is mutattunk, az átadás mindhárom esetben megtörtént, a hivatalos dokumentáció, lepapírozás folyamatban van (Kórház-Egyesület közt).

    Egyesületünk és a Civil Csíkszereda FB csoport nevében az alábbiaknak mondunk köszönetet, tiszteletben tartva neveiket, csak kezdőbetűkkel, és összeggel:

    Amint láthatjátok, kezdőtőkénk is maradt (pirossal a táblázatban), ezt az összeget szeretnénk felhasználni a Sürgősségi Életmentő Szolgálat (SMURD) számára, akiknek infrahőmérőket vásárolunk, amint erre lehetőségünk nyílik. Természetesen erről is értesítünk titeket.

    Egészséget, és békés, szép életet kívánunk mindannyiatoknak, a lenti oklevél mindenkié!

     

  • CoVid-2019,  Egészségügy,  Közérdekű

    Közösségi összefogás a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak COVID-19 idején

    FRISSíTÉS újratöltve (2020.04.21.):

    Kedves Barátaink, Lelkes támogatóink!

    Közeledik az az idő, amikor lezárjuk a gyűjtést, és örömmel figyeljük, hogy a helyi közösség szépen összefogott, és mindenki segítette a Kórházat így vagy úgy, ezzel vagy azzal, de egy szívben dobbanva, a közért, az egészségügyben dolgozók biztonságáért, és mindannyiunkért. Egy részletes felsorolást máris olvashattok, hogy kik is voltak a támogatók közt ezidáig (innen), és szeretnénk értesíteni titeket, hogy nagyon szeretnénk világgá kürtölni ezen kisebb, de annál nagyobb szívű adományozó közösség kilétét, ha nem is teljes névfelfedéssel (GDPR), de legalább a kezdőbetűitekkel és mellette az adományozott összeggel – nagyon szeretnénk meglépni ezt a fokozatot, engedelmetekkel.

    A mai nap ismét örömteli volt, hogy megérkezett a Medisal cég értesítése és számlája, mely az eredeti, 17700 lejes betegfigyelő monitor ára helyett végül 15980 lejbe került kedvezménnyel, ezért a számlánkon lévő 15831.93 lejt egyesületünk 200 lejes adománnyal pótolta ki, így a fennmaradó összegek helyes célirányos elköltése érdekében lehetőségünk nyílt egy újabb kérés fele tekinteni, éspedig, a helyi Sürgősségi Életmentő Szolgálat (SMURD) számára vásárolnánk infrahőmérőket. Amíg megérkezik az árajánlat, addig ezt az oldalt ajánlották figyelmünkbe.

    Tehát, az aktuális kezdőtőkénk 51.93 RON és 100 EUR. Örömmel fogadjuk további felajánlásaitokat, hogy legalább 5 ilyen hőmérőt tudjunk megvásárolni a különleges alakulatnak. Amint megérkezik a pontos ár ezekre a termékekre, azt is közzétesszük, értesítünk titeket!

    FRISSíTÉS (2020.04.20.):

    Örömmel értesítjük az ügyet támogatókat, hogy április 16-án csütörtökön megérkezett az első 200 darabos RNS izoláló kit a Kórház laboratóriumába. Ebből a csomagból nagyon sok jóindulattal, és a Corax Bioner CEU SA munkaközösségének köszönhetően, a kolozsvári Bio Zyme KFT Ungvári Attila eladási vezető jóvoltából sikerült megvásárolnunk összesen 600 darab teszthez szükséges anyagot, melyet a garatváladékból kivonható RNShez használnak. A laboránsok ezáltal azt fogják tovább vizsgálni, hogy a mintában van-e koronavírus gén, vagy nincs. A gén csak akkor szaporodik fel a második részben, ha koronavírusból van. Akkor bizonyos mennyiség után fluoreszcens jelet kapnak, amit mérnek, és ebből derül ki, hogy a teszt pozitív vagy sem. Egy csomag ára 3059.79 RON-ba került, így összesen 9179.58 RON-t fizettünk. A számlán még 15831.93 RON található és 100 EUR, várjuk, hogy megtudjuk az életfunkciókat figyelő készülék végső árát a marosvásárhelyi Medisal cégtől. A másik két doboz megérkezését keddre várjuk a futárcégtől.

    Mindenképp folytatjuk az értesítést, és csak a kiegészítő összegért fogunk már kampányolni, ha szükséges lesz.

    Köszönjük az eddigieket!

  • CoVid-2019,  Egészségügy

    A Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének online felülete

    Kedves Barátunk, Várfalvi Marianna A Védőnőkért, új szülők- és újszülöttekért Alapítvány és a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége elnöke hívta fel figyelmünket az MVSZSZ honlapján megtalálható

    Szoptatással egy egészségesebb világért!

    A Szövetség honlapján több, hasznos információ található.
    Szintén Marianna mutatta meg nekünk Prof. Dr. Rákóczi István szülész-nőgyógyász egyetemi tanár, Rákóczi Ágnes szülésznő, Bábiné Szottfried Gabriella, Szy Ildikó, Csősz Katalin (védőnők), által a lefordított és magyar viszonyokra átdolgozott tájékoztató anyagot a várandós és szülőnők számára, melyet itt olvashattok, elgondolkodtató, hogy mennyivel jobb helyzetben vannak a magyarországi kismamák a helyi, romániai viszonylattal szemben…
  • CoVid-2019,  Egészségügy,  Közérdekű,  Közlemény

    Közösségi összefogás a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak COVID-19 idején

    LEGFRISSEBB INFORMÁCIÓINK (2020.04.09.)

    Az utóbbi napokban sok hasznos tevékenység zajlott házunk táján, és közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a kórház, támogatások sorsával felelős kijelölt munkatársával, Horgas Beátával. Újságból, sajtóból, hivatalos közleményből értesültünk, hogy nagyon sok helyi vállalkozás és nagyobb intézmény is csatlakozott a kórházi szükségletek beszerzéséhez, és, megnyugtató volt olvasni, hogy itt, a Mária lábánál erősebb a Gondviselés, mint talán sehol ennyire az országban. Szerencsések vagyunk, és ez zömében a fegyelmezett lakósságnak is köszönhető. Van, vagy nincs fertőzött személy, hány igazolt beteg van, az a lényeg, hogy minél jobban lassítsuk a tömeges megbetegedést, és ne terheljük le az amúgy is nagyon szegényes egészségügyi rendszert, helyi egészségügyi rendszert. Hisz a kórházban dolgozók nem egyszerűen pótolható személyek, afölött, hogy ők is egyszerűen hazavihetik a vírust, ezzel halmozott károkat okozva szeretteik körében akár. Büszkék lehetünk a délutáni elcsendesült város látványára, és hinnünk kell, hogy ez a kis közösség irigység nélkül, szeretetből táplálkozva egyszer csak fel fog állni a nehéz gazdasági helyzetből, és megújul, újra virágozni fog, immár metamorfozálódva, egyre csak jobban, nagyobb lelkülettel, lelkiséggel. Adja az Isten!

    Egyesületi számlánkra folyamatosan érkeztek összegek, így jelen pillanatban 25011,3 RON és 100 EUR található meg a két számlán, az életfunkciókat figyelő monitor útban van Románia fele, és az RNS izoláló kitek is remélhetőleg hamarosan megérkeznek Kolozsvárra, és onnan a kórház laboratóriumába. Amint pontosabb információkat kapunk, úgy azokat megosztjuk az eddigi és eljövendő támogatóinkkal. Köszönjük, és áldott ünnepet kívánunk!

    TOVÁBBI FRISS INFÓK (2020.03.28.)

    Kedves Emberek!

    Csodálatos figyelni, amint éjfél után elémtárulnak a számok az egyesületi kontón. Pár nap után írom a legfrissebb anyagi helyzetet: 26-án, csütörtökön 9 személy 1593 lejt küldött erre a célra, és 27-én pénteken 4 személy 2345 lejt. Vagyis, a monitor megrendelése óta (25-én) 3938 lej gyűlt a számlára. Várhatóan 10-15 napon belül megérkezik a Kórházhoz az eszköz, és üzembe is helyezik azt az orvosok. Jelen pillanatban 20311,3 lej van a számlánkon.

    Gyors matek 20311,3-17044 (monitor) = 3267,3 RON + 100 EUR marad. Ez lesz a kezdőtőkénk a követező nagyobb beruházáshoz, melynek értéke legalább 60000 lej, és Covid-19 teszteket, valamint infrahőmérőket foglal magába.

    Minden apró kis összeg örömmel tölt el, és erkölcsi értéke jóval nagyobb, mivel, aki küldi, az valóban jót szeretne tenni valamilyen módon, és hozzájárul egy közösségi megvalósításhoz. Továbbra is várjuk tehát felajánlásaitokat, amint látjátok, vásárolnivaló éppen akad bőven! 🙂 🙁

    Az eddigieket természetesen köszönjük! TB

    GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY (2020.03.25.)

    Kedves Barátaink, Támogatóink!

    A mai nap folyamán sikerült véglegesítenünk az első, általatok, minden lelkes ember által támogatott eszköz beszerzésének folyamatát. A dél koreai márkájú Bistos betegellenőrző monitort 17044 RON-ért tudjuk megvásárolni, ez az eszköz a Megyei Kórház mindennapjaihoz, de különösen a mostani időszakban, nélkülözhetetlen a szakemberek munkájához. Az életfigyelő funkciók mellett a kilélegzett CO2 mérésére is hasznos gépezetet sikerült beszereznünk közösségi összefogással.

    Március 25-én 16373,3 lej gyűlt a számlánkon, de reménykedünk, hogy a kifizetés pillanatáig már a képernyő teljes értéke megérkezik tőletek, jelen állás szerint 670,7 lej szükséges ehhez :). Ma 4 személy küldött nekünk pénzt, 910 lej értékben. Köszönjük, köszönjük!

    HÉTFŐI ÁTUTALÁSOK (2020.03.24.):

    Igyekszünk minden hozzánk eljutott infót azonnal pontosítani, és közzétenni. Ma megtudtuk, hogy kb. melyik eszköz milyen árban beszerezhető, és mennyi idő alatt, ezeket a tegnap frissítésben közöltük. Várjuk a jóváhagyást, hogy az eddig összegyűlt összegből mit vásároljunk meg azonnali hatállyal.

    Ma is szép összeg érkezett a számlánkra, 4000 lejt egy alapítványtól, 500 lej egy magánszemélytől, és 100 euro egy Németországban élő adományozótól. Köszönjük szépen!

    Aki külföldről szeretne utalni, és nem teheti meg egyenesen a román lejes számlaszámunkra, itt vannak a valutás számlaszámaink is (közleménybe kérjük írják így: donatie SJU M-Ciuc-covid19 és az adományozó nevét):

    RO84OTPV260000391555HU01 – HUF
    RO38OTPV260000391555EU01 – EUR
    swift OTPVROBUXXX
    Számlaegyenleg: 15463,3RON és 100 EUR —- köszönjük!

    KÓRHÁZI SZÜKSÉGLETEK+ÁTULATÁSOK (2020.03.23.):

    Mivel az eredeti felhívás nagyon rövid idő alatt okafogyottá vált (hálIstennek), és mivel nagyon sok ember felfogta a városunkra, kezelőorvosainkra leselkedő veszélyt, ezért továbbra is érkeznek az anyagi felajánlások, mely összegeket az alábbi, kórház által nevesített életmentő eszközökre tudjuk, és fogjuk felhasználni:

    • • fix ventilátor
    • • hordozható ventilátor
    • • élettani funkciókat követő monitor (monitor funcții vitale) – 17044 RON
    • • COVID TESZTGÉP (Real-Time PCR CFX96 (Bio-Rad) + Laptop) – 225928 RON
    • • oxigéndúsító gép – 5 drb. (aparat concentrator oxigen)
    • • alkohol alapú kéz- és felületfertőtlenítők (biocide pe bază de alcool pentru mâini și suprafețe)
    • • védőfelszerelések (maszkok, kesztyűk, köpenyek, kötények)
    • • infúzió adagoló (infuzomat) – 5 darab szükséges: 3200 ron+áfa/db.
    • • injektomat (injectomat)

    Vállalkozóknak a támogatási szerződést itt mutatjuk, ha támogatnának, és mindenképp vegyék fel a kapcsolatot velünk a további pontosításokért (mail).

    Szeretnénk ugyanakkor megköszönni a mai, március 23-i átutalóknak azt a 6630 lejt, amit egyesek igen nagy tételekben küldtek a számlaszámunkra, mi sem bizonyítja jobban az összefogó közösség erejét! Köszönjük!

    ÁTUTALÁSOK (2020.03.22.):

    Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány

    Az elmúlt két napban igazán sok kedves és nagylelkű ember tartotta fontosnak felhívásunkat, és küldött adományokat egyesületi számlaszámunkra. Köszönjük! Szeretnénk eldicsekedni a neveikkel is, de valószínűleg ezt nem mindenki szeretné, és talán nem is a nevek és az összegek a lényeg, hanem az összefogás mögötti érzelmek, ebben a furcsa, és kiismerhetetlen helyzetben. Sok mindent érzünk, kavarog bennünk vélemény és kétely, és nem az a jó, ha közelről kellene megtapasztalnunk a helyzetet, tehát, amit most mind megtehetünk, hogy kövessük az utasításokat, figyelmeztetéseket, melyek mindannyiunk érdekében történnek.

    Első nap, március 19-én, 15 fő utalt pénzt, összesen 2933,3 lej értékben.

    Második nap, 20-án, 5 fő, összesen 1400 lejt utalt.

    Vagyis 4333,3 lej. Köszönjük!

    FRISS HÍREK (2020.03.20.):

    Tereda tényleg jó! Két nap alatt komoly döntést hoztak egyes, városunkban működő vállalatok, így a lent leírt beruházás megvalósításra kerül a legrövidebb időn belül. A kórház hamarosan közleményben is megfogalmazza mindezeket, kérjük az érdeklődők kövessék Hargita Megye Tanácsának FB oldalát, vagy a Kórház honlapját, ahol folyamatosan értesülhetünk az aktuális szükségletekről, melyek nem beszerezhetők közpénzen, amiben mindannyian segíthetünk nekik, és saját magunknak.

    Minden kis összeget elfogadnak, és köszönik az adományozók különleges helyzethez való kulturált hozzáállását, mi pedig azt kérjük, hogy a fölösleges és alaptalan rágalmazások rágalmazások hadjáratában ne legyetek partnerek! Ebben a történetben mindenki áldozat, viszont egyesek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, és ők értünk járnak most munkába!

    Legyünk emberek, viselkedjünk keresztény módon!

    Kedves Ismerősök, csíkszeredaiak, elszármazott csíkszeredaiak! (2020.03.19.)

    Már nem lehet túl sok újat írni erről a kialakult szükségállapotról, viszont a napokban sok segítőkész személy, vállalkozó jelezte szándékát, hogy más városok összefogásához hasonlóan Csíkszeredában is jó lenne elindítani egy olyan alapot, melyből a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak a polgárok módjában álljon adományba beszerezni az új koronavírus kapcsán mutatkozó legszükségesebb kórházi eszközöket. A március 16-án Románia államelnöke által kiadott 87-es számú sajtóközlemény azonnal hatályba léptetett rendelkezései alapján a 28-as cikkely 2 bekezdéséből viszont az is kiderül, hogy az állami közigazgatás alá sorolt megyei önkormányzatok alintézményeként működő Kórházak NEM ruházhatnak be nagyobb (jelen esetben életmentő) projektre, mivel a kiírás csakis eszközökre, azonnali használatú cikkekre vonatkozik. Éppen ezért, a kórház menedzsmentjével megtörtént március 17-i beszélgetésünkkor László Botond gazdasági igazgatótól megtudtuk, hogy jelen esetben a legnagyobb, és életeket mentő beruházás az a hálózati oxigén- és nyákszívó berendezés lenne (rețea de oxigen și aer comprimat – oxiterapie și aspirație), amellyel az egyik osztályt teljesen elkülönítővé átalakított 30 ágy ellátását szolgálná, illetve a légzési gondokkal küzdők gyakorlatilag stabilan életben tartását biztosítaná. Ennek a szerkezetnek az összértéke 150.000 lejbe kerül, és a legrövidebb időn belül eszközölhető lenne 1-10 nap beszerelési idővel. Az eddigi közölt információk szerint, gyakorlatilag ezek az elkülönítők az intenzív terápiás osztályoknak megfelelő súlykategóriába tehetők, a vírus által megerőltetett tüdő tehermentesítése lenne a cél, hogy megelőzzék a légzésképtelenséget. Jogos, és érthető a krízishelyzet.

    Mindenki összefogására szükség van tehát, a menedzsmenttel egyeztetve egyesületünk felvállalta ennek a beszerzésnek az anyagi lebonyolítását, ahogyan az elmúlt évtizedben a jó partneri viszonynak köszönhetően annyi eredményt sikerült együtt elérnünk (sokszor a közösségünk kitartásával, erkölcsi és anyagi támogatásával, amiért hálásak vagyunk, de egy érett város csakis a civilek és az intézmények harmonikus kapcsolatán tud működni, prosperálni – hisszük ezt, és ezért van bennünk még kitartás, egyszer csak jobb lesz!).

    Folyamatosan dolgozunk az online felület egyszerűsítésén, hogy bankkártyás fizetést is lehetővé tudjunk tenni, ehhez még kérjük a türelmet, viszont addig is, amit máris biztosítani tudunk felajánló cégeknek, az egyesületünkkel megkötött támogatási szerződés (modellt itt találtok, kapcsolatfelvétel a 0740068003-as telefonszámon vagy mailen lehetséges), a támogatást pedig átutalással fogadjuk az alábbi számlaszámra:

    RO81OTPV260000391555RO01, OTP BANK Románia, Csíki Anyák Egyesülete

    Magánszemélyeknek fontos beírni a közleménybe „donatie SJU M-Ciuc, covid19 és az adományozó nevét”, ők akár készpénzzel is támogathatják az ügyet, de ehhez be kell menniük valamelyik romániai OTP fiókba. Nyugta ellenében szintén lehetséges adományozni, a fenti mobilszámon tudunk egyeztetni.

    Egyesületünk 2019. áprilisától regisztrált az Egyesületek és Alapítványok regiszterébe, tehát mikro-cégek is tudnak támogatást bonyolítani rajtunk keresztül (adószám 28162312).

    Honlapunkon és Facebook oldalunkon folyamatosan közzétesszük a támogatók névsorát, és az aktuális anyagi helyzetet. Az adományozók közül, aki részletesebb informálást szeretne kapni tőlünk, megkérjük írjon egy mailcímet, elérhetőséget az info@csikianyak.ma címre, vagy FB üzenetben.

    Tudomásunk szerint folyamatban van a kórház tesztgéppel való ellátása, és egyéb munkavédelmi ruházat kiegészítése. Mindenki türelmes és bizakodó kell legyen, hogy a munkaközösség érdeke úgy a saját biztonságuk, mint a pácienseké, és mindenki ugyanazon veszélynek van kitéve ezekben a napokban, egyformák vagyunk.

    További felelős viselkedést javasolunk barátaink, támogatóink, mindenki számára, és bizakodva várjuk a felajánlásaitokat! Partnerünk a mindenkori civil spiritért felelős Civil Csíkszereda FB közösség és a Csíkszereda.eu honlap lelkes csapata, illetve mindenki, akinek fontos ez az ügy, ez az összefogás (akárcsak a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés online aláírási íve)!

    Hiteles informálódás:

    A vírushelyzettel kapcsolatos, hasznos információkat tartalmazó weboldalt indított a kormány 

    Stiri oficiale

    Decretului privind instituirea stării de urgență pe teritoriul României